Karácsony van. Nem tudok nem a jó és gonosz, a szép és csúf örök talányain gondolkodni. Szeretnék sokkal pozitívabbnak mutatkozni, mint amilyennek a helyzetet látom. Mert az igazság az, hogy egy jó szív sorsa valójában nem más, mint az azonnali halál.
Bátran álljon fel és kiálltsa ki, aki nem ezt látja. Bátran! Azt kívánom, álljon ki valaki és szálljon szembe velem, cáfolja meg minden szavam, minden mondatom. Mondjátok azt, hogy igenis, a jó végül mégis elnyeri végső jutalmát és megéri annak lenni. Megéri őszintén jónak és igaznak lenni.
De sajnos már az is nehéznek bizonyul, nem igaz? Nehéz kiállnunk a jó akarat, egy jó szív mellett. Igen, ez nehéz is. De ne lepődj meg, nem csak Neked az.
Jónak lenni egy magányos út. Meg kell tanulni elvárások nélkül, egyedül kitaposni az új ösvényt, egyedül alkotni valami olyan maradandót, amit az idő múlásával együgyű apródók és piperkőc feljebbvalóik neveznek el majd. A történelem tanárok pedig úgy emlegetik később, hogy ő az, aki „hős halált halva” megalkotta, építette, kiharcolta, alapította, stb. Életművének koronája maximum egy kis lábjegyzet lesz a kisiskolás tankönyvekben. Mert szellemi örökös nélkül, úgy múlt el, ahogy érkezett is, egyedül és magányosan.
Ne legyünk túl optimisták mi magunk sem. A jelen végtelenül kiábrándító. Ha ma már nincsenek is nyílvános lefejezések, s rögtönítélő bíróságok sem, a jószívű emberek rituális meggyilkolásának időszaka ugyanúgy tart, mint korábban. Most is csak annyit kell tennünk, hogy elkerüljük az aktív részvételt, ahogy korábban is tették becses eleink, félénken szemlesütve, csukott szemmel nézzük végig szeretteink, barátaink, szellemi vezetőink nyílvános „kivégzését”.
Egy jó szívet mi mással lehetne legyőzni mint egy rossz szívvel: szándékos gonoszsággal, rosszindulatúsággal. S ha az azonnali aljas csapás mégsem volna teljesen megsemmisítő és az elkövetők valóban biztosra akarnak menni, akkor szépen, okosan apró gonoszság spórákat szórnak szét a szélrózsa minden irányába. Ezek pedig rövid időn belül, ügyesen gyökeret eresztve szagukkal, leveleikkel, nyelvükkel, hangjukkal mérgezik majd tovább azt a jó szívet, mígnem életerejét teljesen elszívva, kiölik belőle a jóság utolsó cseppjét is.
Bizony, ez egy jó szív sorsa.
A kérdés már csak az, hagyjuk-e, hogy ez így maradjon. Csak rajtunk áll, a saját döntésünkön, hogy amikor választanunk kell, melyik úton indulunk tovább, a sötétség, vagy a világosság útján.