Többen mondják, hogy nyitott vagyok és őszinte, hogy jól megy az ismerkedés, hogy már elsőre is könnyen szót értek azokkal, akiket az utamba sodor a sors.
Nem bánom, szeretem az embereket, végtelen a bizalmam bennük.
Tudom, hogy a gyűlölet, a féltékenység, a harag a másikkal szemben a legkevésbé sem segít. Főleg saját magunkon nem. Sőt! Teljesen legyengít. Egy vacogó, folyamatosan rettegő és gyanakvó emberré tesz, aki azzal próbálja meg ellensúlyozni a bizonytalanságát, hogy másokat is simlisként állít be. Ezzel gyanút kelt, s mire elkezdődne egy bizalmas kapcsolat a két ember között, már eleve gyanakvóan teszik meg az elő lépéseket.
Talán azért megy az a bizonyos „ismerkedés”, a kapcsolatteremtés könnyen, mert nem gondolom túl.
Hogy megy ez nálam, nálunk?
– nem megyek bele a játszmákba, inkább kihátrálok belőlük. Mondhatnád, hogy ezzel csak átveszem az irányítást, de szerintem pont nem. Egyszerűen csak megpróbálom kihúzni a másikat a mókuskerékből, amibe öntudatlanul is visszatér. Ha játszmát jászunk, nem látszunk.
– nyitott és őszinte vagyok a másikkal szemben, mégpedig passzív módon. Sokan azt gondolják, hogy a másik fejéhez vágni, amit gondolunk és érzünk, erény. De ez nem az addig, amíg nem veszed figyelembe a másikat, azt, hogy ő épp mit bír el.
– nem akarom magam többnek mutatni, mint amennyi vagyok. Ez már egy kicsit nehezebb, mert egyik legnagyobb hibám, hogy szeretnék mindenkinek „megfelelni”. De mivel minden tettemet, ami ezzel kapcsolatos, nagyító alatt fürkészek, odafigyelek erre.
– vállalom a gyengeségeim, sőt, ha lehetőség van rá, viccet csinálok belőlük. S ha a másik is képes kicsit lazítani, együtt nevethetünk egymás bénaságaim.
– s ha már itt tartunk, addig nem tudok nyugodni, amíg a másikra mosolyt nem csalok. Nagyon fontos, hogy eleget nevessünk!