Itt a tavasz – Így készülünk mi! Bartalos Tóth Ivetát, Halász Anitát és Dobsa Tamást kérdeztük (Ankét)

Elérkezett a szeszélyes április, s vele együtt a tavasz is, ami néhol még csíp, de többnyire melenget. Életet lehel az élettelenbe, színeket hoz a monokrómba. Ti hogy készültök a tavaszra? Bartalos Tóth Ivetát, Halász Anitát és Dobsa Tamást kérdeztük

BARTALOS TÓTH IVETA

(író, bankár)


Mi az a három dolog, amit a tavasz megérkeztével legszívesebben teszel?

A tavasz számomra a testi és lelki ébredést is jelenti. Leporolom és újra előveszem a kerékpáromat és húsvét környékén meg is nyitom a saját bringás szezonomat. Tavasszal a szervezetem is egyre több (nem az ételszínezéktől, hanem a zöldségtől) zöld színű ételt kíván és több vizet is iszom. Egész évben sokat járunk a természetbe, de tavasszal tudunk a legtöbb dologra rácsodálkozni a gyerekeimmel, miközben hatalmasakat sétálunk. Az új hobbink pedig a pecázás, melyet nyolc éves lányom űz és örülök neki, hogy ezzel továbbviszi a családi hagyományunkat. A horgászat sem csupán a fogásról szól, bár mi a halakat mindig visszaengedjük. Sokkal fontosabb, hogy a friss levegőn, a természetben lehetünk, megfigyelhetjük a minket körülvevő természetet és mindezt úgy, hogy a részévé válunk, belesimulunk, nem pedig uraljuk azt.


DOBSA TAMÁS

(Kuttyomfitty Társulat)


Mi az a három dolog, amit a tavasz megérkeztével legszívesebben teszel?

A tavaszban főképp az újrakezdést szeretem… A téli hosszú éjszakák után végre hosszabban lehetünk a szabadban, gyönyörködhetünk az újraéledő természetben. Ahogy az ember „öregszik”, egyre jobban tudja becsülni a természetet, az udvarban, kertben a rendrakást. Gyermekként ezt nem nagyon szerettem. „Blokkos” gyerek vagyok, de a jó idő beálltával minden szombat és vasárnap reggel családilag mentünk a nagyihoz és ott várt minket a kert. Persze akkor még nem sejtettem, hogy amit ott kapok, majd egyszer milyen jól tudom hasznosítani. Hozzáteszem, a kertet ma sem szeretem, de tudom, hogy milyen jó lesz saját termesztésű paradicsomot, krumplit, almát, stb. enni.

Az utolsó években próbálok tavasszal megújulni és már harmadik éve igyekszem betartani a böjtöt (alkohol, hús, édesség és újdonságként közösségi média nélkül) Normális körülmények közt a tavasz is már 10 éve a fellépésekről szól, vagyis szólna… az egyik leginkább leterhelő időszakunk, március 15-i ünnepségekkel, iskolai beiratkozásokkal, elindulnak a kinti előadások és nem utolsó sorban a húsvétvárók.

A húsvét különleges helyet foglal el az életemben. Mert nem elég, hogy a költészet napján születtem, de aznapra esett húsvéthétfő is. Azt is mondhatnánk, hogy a húsvéti nyuszi tojt! 🙂 De azt tudjuk, hogy a húsvét az egyik legnagyobb ünnepünk, bár sok téves információ is (mint pl. a nyuszi meg a tojás) ferdíti ezt a szép archaikus ünnepet. Régebben, amikor még működött itt a falunkban a táncegyüttesünk, a fiúkkal minden évben közösen jártunk vödrökkel locsolkodni, a lányok nagy „örömére”. Voltak évek, amikor szekeret is fogadtunk. Persze a napba bele kellett férnie a családi locsolkodásnak is, volt olyan is, amikor a fiammal már hajnali ötkor útra keltünk, hogy mindenhová érkezzünk. Sajnos most ez sem lehetséges, de bízom benne, hogy a természet újraéledése mellett a mi életünk is újraéled és kivirágzik, mint a fák.


HALÁSZ ANITA

(benzinkút)


Mi az a három dolog, amit a tavasz megérkeztével legszívesebben teszel?

Három dolog, amit szeretek: a napfény, a meleg és az illat… Szeretek mozogni a természetben, mikor süt a nap és érzem a sugarait… Teljesen feltölt… Jó kedve lesz az embernek tőle. Mindenhez jobb kedvvel fog hozzá (nem csak a nagytakarításhoz). Imádom a hóvirágot, a tulipánt. És a szülinapomat! ???? Tavasszal születtem. Zöldell a természet és a friss zöldségek, amiknek szerintem párja nincs.
Igazából imádom a tavaszt és tavasszal minden jobb. Nincs három dolog, hanem maga az élet, ami sokkal jobb.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább