Régen gyakrabban mondták, hogy viseld jól magad, amikor egy gyermeket útjára engedtek. Jól kellett viselnie magát mások, a többiek előtt, a közösségben, melyben élt, mozgott, cseperedett. Jól viselni magad azonban nem ugyanazt jelenti, mint jól viselkedni.
Magunk viselése bizony nagy kihívás. Már egészen kicsi kortól kezdve. A jó viselkedés, a közeged egyezményesen elfogadott, vagyis megegyezésen alapuló, és a normát adó, mindenki számára egyaránt vonatkozó viselkedést jelent. Főleg kívülről szabják meg, és külső tényezők, a csoport tagjai befolyásolják, ők mondják meg, mi a jó és mi a rossz.
Míg magunk jó viselése inkább belülről ered, saját erkölcsi mértékünk alapján meghatározott, megszokott, elsősorban egy szűkebb közeg, a család belső normáin, később pedig az egyén belső normáin alapul.
Ez légből kapott fejtegetésnek tűnhet, mégis van benne igazság. Hiszen legtöbbször csak azt halljuk, illetve azt mondjuk még a saját gyerekünknek is, hogy jól viselkedjen, vagyis fogadjon szót, és társaik. Semmi konkrét, semmi részletezés, de biztos, ami biztos, ezt skandáljuk neki, hogy ne legyen probléma. Fogadjon szót az óvó néninek, a tanár néninek, a mamának, a papának, a szomszédnak, legyen jó kisfiú, jó kislány.
A viseld jól magad sokkal mélyebb jelentésű. Egy belső tartáshoz viszonyít és nagyobb bizalmat feltételez.
Felnőttként sem egyszerű jól viselkedni, nem igaz? Magunkat jól viselni talán még nehezebb! Ugyanis ez egy olyan öltözet, ami a nap 24 órájában rajtad van. Nem teheted le, nem cserélheted el egy másik viselettel. Te Te vagy, állandóan, minden örömöddel, búddal, bánatoddal, minden szereteteddel, sirámaiddal. Van, amikor kibírhatatlan vagy, van, hogy egyszerűen a tükörbe is képtelen vagy belenézni. Sőt, el is kerülöd, letakarod az összeset, ami a lakásban van, amiben szembesülhetnél a rossz magaviseleteddel. Neked ez sem elég. Nemcsak a tükröket takarod le, hanem elküldesz magad mellől minden hozzád közel álló személyt, aki a viseletedet a szemedre vethetné, aki tükrözné a lelki csökevényességed, egyszerű lelkivilágod és az egyre lankadó életörömöd, mindent, amit tettetsz, de egyúttal szégyellsz is. Változtathatnál persze. De tettetni már az oviban is egyszerűbb volt.
Azt gondolod, hogy felnőttként már nem kell jól viselkedned? Talán igazad is van. Kit érdekel, hogy mit gondolnak az emberek, te már nagy vagy, csapkodhatsz ide-oda, azt teheted, amire kedved szottyan. Nincs ott anyu és apu, sem a tanító néni, a főnök sincs a közelben, aki a kezedre csapna.
Jól viselni magad egyedül a te érdeked és a te érdemed. Már nem anyu és apu mondja meg, hogy hogy kell, sem senki más. Tudnod kell ezt a viseletet méltón és büszkén hordani, ami persze nem egyszerű.
Sajnos nem változtathatunk azon, ami adatott, de annak viselése már tőlünk függ. Eldönthetjük azt, hogy sorsunkat méltósággal viseljük-e, elegendő (ön)szeretettel és (ön)becsüléssel, vagy csak egyszerűen jól viselkedünk mások előtt. Ez sokkal mélyebb és összetettebb kérdés az illemnél.