Virágeső

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Nem tudom, ki hogy van vele, véleményem szerint a május az év legszebb hónapja. Minden csupa élet, minden csupa zöld, minden csupa virág, az ember élvezi, hogy végre beköszöntött a meleg. Májusban, amikor az édesanyákat ünnepeljük, amikor felpörög a lakadáréipar, virágkorukat élik a virágkötők… És tudjuk: aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Dunaszerdahely városa bővelkedik kiváló virágkötészetekben, így a vendégem személyes választásom okán ül velem szemben: néhai vőfélyi hivatásom pálcadíszét éveken át az Ő műhelye készítette. Mai beszélgetőtársam régi ismerősöm, Kucsora Tímea, a nevét viselő virág- és ajándékbolt tulajdonosa.

Szia, Timi, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!

Sziasztok, nagyon köszönöm a meghívást.

Általában az interjú közben jönnek a kérdések, de azúttal összeírtam párat, mert Veled kapcsolatban van néhány pont, amit szerettem volna mindenképpen megkérdezni. Az első dolog az, hogy hol tanultad a virágkötészetet? Intézményi keretek között, vagy csak magadtól? Hogyan indult ez az egész?

Hazudnék, ha azt mondanám, világéletemben virágkötő szerettem volna lenni. Ruhaipari szakközépiskolát végeztem, érettségi után azonban nem volt lehetőségem főiskolára menni, a szüleim sajnos nem tudták ezt biztosítani számomra. Édesanyám fiatalon beteg lett és elhunyt, majd egy nagyon kedves ismerősöm szólt, hogy lenne-e kedvem virágüzletben dolgozni. Először sokat gondolkodtam, mert nagyon távol állt tőlem a virágkötészet. De végül igent mondtam, és a középiskola után munkába is álltam. Egy remek közegbe kerültem, ahol nagyon szívélyesen fogadtak, mindenki kedves és segítőkész volt: egy olyan világba pottyantam, amit nagyon hamar megszerettem és ahol ki tudtam teljesedni. Megtaláltam önmagam.

Kik voltak a mestereid, hol indult a dolog?

Dunaszerdahelyen kezdtem a Pálma virágüzletben, ahol Holocsi Zsuzsi volt az oktatóm. Ott elsajátítottam mindent, amit a virágkötészetről tudni kell. Hat évet dolgoztam ott, majd úgy döntöttem, szeretném a saját utamat járni és a saját álmaimat megvalósítani. Akkor úgy határoztunk a férjemmel, akivel immár huszonnyolc éve vagyunk együtt, hogy nyitunk egy saját kis üzletet. Idén szeptemberben leszünk húszévesek.

Szóval egy véletlenszerű dolog volt, hogy virágkötészettel kezdtél el foglalkozni…

Teljesen. De miután belecsöppentem, annyira megtetszett minden, hogy újra ugyanígy döntenék. Nem tudom elképzelni magamról, hogy egész nap egy irodában üljek egy asztal mögött. Mondom ezt annak ellenére is, hogy a virágkötészet nehéz munka, de bármi mást csinálnék, ugyanilyen alázattal, energiával, lelkiismeretesen csinálnám.


Videóinterjú
Menyhárt Dodi vendége Kucsora Tímea | Magunk között

Miben változott a kezdetekhez képest ez a munka mára? A kilencvenes években tanultad, és 2003-ban hoztátok létre a saját virágüzleteteket. Sokat változott azóta a szakma?

Igen, de a legnagyobb gondot mindig a virágok beszerzése jelentette. Az ember folyamatosan úton volt, hogy jó minőségű virágot tudjunk beszerezni, rengeteg volt a hazai termelő.

A holland piac az, amely számunkra a friss vágott virágot biztosítja. A virágok kilencven százaléka importáru.

Ha jól értem, akkoriban ez úgy működött, hogy az ember beült az autójába, elment egy nagyraktárba, megvásárolta a virágot, hazahozta, kipakolta és eladta. Honnan szereztétek be ezeket a virágokat, Pozsonyból?

Igen, Pozsonyban, Nyitrán és Galántán is voltak nagyraktárak, de főleg Magyarországra és Ausztriába jártunk át áruért, viszont ez egy nagyon fárasztó folyamat volt. Hajnali háromkor-négykor keltünk, megvásároltuk a virágot és jöttünk vissza. A virágokat el kell rendezni, vízbe kell rakni, le kell kezelni, és még csak most jött az üzletnyitás, holott az ember mögött már négy-ötórányi fárasztó munka van. Ez nagyon megterhelő volt.

Most már rendelitek a virágot?

Igen, visszamenőleg nagyjából öt-hat éve egyenesen a virágtőzsdéről jön. Hihetetlenül jó, hogy a nagy- és kiskereskedőknek sem kell már autóba ülniük és kiutazniuk, hanem otthonról, családi körben a tévé előtt is meg lehet rendelni laptopról vagy akár telefonról is az applikáción keresztül a belépési kódok segítségével. Ez egy óriási segítség számunkra, hűtött kamionokkal hozzák le. Ha egyik nap úgy gondolom, hogy kevés az üzletben levő virágmennyiség, rendelek és másnap délutánra már el is hozzák.

Az egyik beszélgetésünk során azt mondtad, hogy bátor vállalkozás volt belevágni a saját virágbolt nyitásába, de ahhoz képest, hogy mekkora összegek forognak most egy megrendelésnél, az akkori kezdőtőkétek elég viccesnek hangzik…

Igen, minimális kezdőtőkével ugrottunk neki, de tudtam, hogy ennek működnie kell. Szeptemberben nyitottunk, amikor a gyerekek visszatérnek az iskolapadokba, és az ovisok is megkezdik az évet, de már az első nap alaposan felülmúlta a várakozásaimat.

Boldog voltam, hiszen az első hétvégét már egy esküvővel indítottuk, ahol egy kedves barátnőm ment férjhez. Aztán pedig fokozatosan jöttek a megrendelések, és pár hónapon belül már tudtam, hogy amibe belevágtunk, működni fog.

Közben azért fejlesztettetek is, mert hosszú ideig a Kék Duna bevásárlóközpont alsó részében voltatok, most meg már egy saját üzletben működtök kint a város egy olyan szegletében, amely nem nevezhető központinak: ennek ellenére mindig nagy nálatok a forgalom.

A belvárosban elég kicsi volt az üzlet, mindössze harminchat négyzetméter, de valahogy megvoltunk. Utólag mindig azon gondolkodom, hogyan tudtunk ott elférni, mert a mostani üzlet, ami már saját, akár ötször-hatszor is nagyobb. Bár néha azt érezzük, hogy ezt is kezdjük kinőni. Amikor ott becsuktunk, a jelenlegi helyen pedig kinyitottunk, lényegében semmi sem változott, csak a hely lett nagyobb.

Amikor indultatok, kevesebb alkalmazottatok volt?

Egyetlen alkalmazottal vágtunk neki, de rájöttünk, hogy ez nem egyemberes munka. Jelenleg ketten-hárman mindig dolgozunk, van, hogy négyen is, de

amikor tudom, hogy jön a nőnap, az anyák napja, a ballagások vagy egy esküvő, akkor öten-hatan is tudunk dolgozni. Fantasztikus a csapat, amiért nagyon hálás vagyok.

Rengetegszer térek be hozzátok és mindig azt látom, hogy zajlik a munka. Van üresjáratotok?

Szerintem olyan, hogy holtszezon, nem létezik. Áprilistól októberig tart az esküvői szezon, de a nőnappal jönnek az első tavaszi virágok: az első tulipán, a jácint, a frézia. Majd következik a nőnap, a húsvét, az anyák napja, elsőáldozások, keresztelők, születésnapok. Olyan még nem fordult elő, hogy unatkoztunk volna.

Nincs olyan hónap – például a január –, amikor egy kicsit kevesebb a munka?

December 23-án befejezzük a munkát, a két ünnep között még dolgozunk néhány napot, de az esztendő végére nagyon elfáradunk. Az utóbbi időben többször is praktizáljuk, hogy bezárunk egy hétre, mondjuk januárban, húsvét után vagy május végén, az anyák napja és a ballagási időszak leteltével. Nyáron a nagy melegben is néha bezárjuk a boltot, mert magamon és az alkalmazottokon is látom, hogy elfáradunk. Kell a szabadság, a családdal töltött idő és a feltöltődés. Ez a módszer pedig nagyon bevált.

Azt szokták mondani, hogy minden erős férfi mögött áll egy nő, aki segíti a munkáját, de azt látom, hogy nálatok picit fordítva van a dolog: a párod, Norbi rengeteg munkát vállal a háttérben, segíti a dolgokat. Azt mondtad, hogy ez mindig is így volt.

Igen, az elejétől kezdve nagyon hitt bennem, mindig mindenben segített. Gépészmérnökként szinte minden álmát feladta, hogy követhesse az enyémet. Ezért nagyon hálás vagyok neki. Két gyermekünk született: a lányunk a tizenhetedik életévében van, a fiam pedig kilencéves. A gyerekek születése egy kicsit a munkát is átértékeli és meghúzat egy vonalat azt illetően, hogy a gyerekek se szenvedjenek hiányt semmiben. Én dolgoztam, a férjem pedig otthon maradt velük „anyaságin”, szóval „apaságin”. Pár napos korukban már vissza is mentem dolgozni.

Volt olyan pillanat, amikor azt mondtad magadban, hogy elég, nem csinálom tovább? Jött egy koronavírus-járvány, ami elég komoly válaszfalat húzott az emberek életében. Hogy éltétek meg ezt?

Ilyen nem volt, csak sokszor nagyon elfáradok. Főleg, mikor jön az esküvői időszak. Voltak olyan hétvégék, amikor nyolc esküvőt is elő kellett készítenünk, hétfőn pedig pihenés nélkül nyitottunk. Akkor azt éreztük, hogy ez már sok, annyi idősen az ember már az egészségét is félti. Ezért is jó, hogy sok külső segítséget kapok. Vannak olyanok, akik iskola és munka mellett is besegítenek. Ha sok a munka, inkább segítséget kérek, hogy ne kelljen éjjelig ottmaradnunk.

Megosztjátok a munkát, ráadásul egyúttal az utánpótlást is neveled. A jelenlegi munkatársaid a saját nevelésed, vagy máshonnan jöttek, melléd szegődtek és most már a csapat tagjai?

Az egyik kolléganőnk virágkötőnek van kitanulva, a másik hozzám hasonlóan szintén csak belecsöppent ebbe a világba. Maga a kreativitás és a látásmód egy veleszületett képesség, adottság, amelyet azonban folyamatosan fejleszteni kell. A kolléganőmnek, aki idejött hozzánk, nagyon megtetszett az általunk követett stílus.

Mit nyújtotok, miben vagytok mások a többieknél?

Mindig a tökéletes formára törekszünk. A virág legyen letisztult, természetes, ne legyen egy csokor túldíszített.

A vevők nagyon szeretik a kisebb-nagyobb, kerek, laza csokrokat, amelyeket minimális papírszalaggal díszítünk. Nagyon távol áll tőlünk a festett virág, ilyennel szinte egyáltalán nem is dolgozunk.

Milyen a festett virág, felszívatják a festékanyagot a virággal?

Igen és már festetten lehet megrendelni. Szerintünk azonban a természetes a legszebb.

Láttam, hogy külföldre is jártok vásárokba és bemutatókra is. Sőt, már azt is tudni, hogy mik lesznek az idei esztendő karácsonyi trendjei, Ti pedig már voltatok is egy kiállításon, ahol ezt megnéztétek…

Igen, ezek a virágkiállítások minden év januárjában és februárjában kerülnek megrendezésre Németországban. Valamikor Ausztriába és Belgiumba is jártunk, de most már csak Frankfurtba járunk, ahol mindent meg tudunk rendelni egy helyen. Továbbá még Lengyelországot sem hagyjuk ki soha.

Most, amikor minden megtalálható az interneten, miért kell elmenni egy ilyen vásárra? A hangulat vagy a kapcsolatok, az azonnal rendelhető áruk és azok minőségének ellenőrzése miatt?

Főleg kapcsolatteremtés céljából, hiszen vannak olyan partnereink, akikkel immár húsz éve dolgozunk együtt. Amikor karácsonyi árut megyünk rendelni, fontos, hogy fizikailag is megfogjuk a virágot és megnézzük, milyen az anyaga, a színe. Az interneten látható kép ezt nem adja vissza, nem tükrözi a valóságot. Egyre nagyobb az igény arra, hogy az emberek minél szebbé tegyék az otthonaikat. Bővítettük az árukészletünket, rengeteg kerámiát, textilt, vánkost, Írországból származó gyönyörű belső lámpákat árulunk. Új beszállítókat, partnereket is keresünk. Ha külföldre utazunk áruért, általában eltöltünk ott néhány napot, ami nagyon fárasztó. Viszont boldogan és elégedetten, inspirációval tele érkeztünk haza.

Van olyan virág, amivel még nem dolgoztál, de szeretnél?

Szerintem nincs ilyen, mert ahogy váltakoznak az évszakok, a virágok szezonja is változik. Mi is állandóan azt figyeljük, mi az, amit az internetről rendelni lehet, mik az újdonságok. Mi is ki vagyunk már éhezve az egzotikus virágokra, a szebbnél szebb orchideákra, tulipánokra, most pedig a bazsarózsa szezonja van.

Nagy meglepetés volt számomra, hogy díszhagymából is lehet virágot kötni… Tehát: mindenből köthető csokor, csak a kérdés az, hogy ez mennyire számít virágcsokornak? Vannak olyan extravagáns dolgok, amelyek már szinte alig csokrok, de még mindig annak vesszük…

Így van, de nagyon szép például a kövirózsával való munka. Mikor jön az ősz és a rengeteg szín, az nagyon közel áll hozzánk. Mi természetes termésekkel is dolgozunk…

Hogy mutatkozik meg a férfiak és a nők aránya a hozzátok betérő vásárlóknál?

Nem tudnám megmondani, miből van több, vegyesen jönnek. A lakáskiegészítőket, dísztárgyakat inkább a hölgyek viszik. Viszont a vágott virágot többnyire a férfiak vásárolják.

Annak is örülök, hogy az utóbbi időben sok fiatal megjelenik azzal, hogy szeretne virágot vásárolni.

Amikor húsz évvel ezelőtt először utaztunk ki Amszterdamba, meglepődtem, hogy szinte minden sarkon egy virágpiac található, és hogy mindenki kezében volt egy virágcsokor. A hétköznapi bevásárláshoz hozzátartozik náluk a virág is, ez a kultúrájuk részévé vált. Ugyanezt látom itthon is, ha jön a hétvége, rengeteg fiatalember visz haza csak úgy virágot azért, hogy például az édesanyjának örömet okozzon.

Timi, nagyon köszönöm a beszélgetést. Igazság szerint órákat lehetne arról beszélni, mi mindent csináltok, viszont nagyon örülök annak, hogy elfogadtad a meghívást. Azt kívánom, hogy azt a lendületet és szeretet, ahogy erről a szakmáról beszélsz, még sokáig tartsátok meg! A virágbolt közelgő húszas jubileumához pedig már előre gratulálok. A pároddal és a csapatoddal megkezdett munkát, küldetést pedig vigyétek tovább! Az olvasóink pedig ne feledjék: ha tehetik, vigyenek haza a hétvégére virágot, mert a mondás szerint „Ki mit szakít, szép az annak”! És ezáltal kicsit virágosabb is lesz az életünk.   

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább