Streetfoodosan vagy bisztrósan, de mindig hazai ízekkel!

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

A kínálat egy streetfood és egy bisztró menüjének a keveréke. Egy merész ötlet, de minden jel arra mutat, hogy ez végeredményben telitalálat volt. A dunaszerdahelyi Giorgio’s Bistróról és a kínálatáról Búda Györggyel beszélgettünk.

Kérem, mutatkozzon be és mutassa be a beszélgetésünk helyszínét!

A nevem Búda György, jelenleg pedig a Giorgio’s Bistróban vagyunk. A cég Giorgio’s Bistró gyorsételekkel foglalkozik, fő termékünk a tépett hús.

Mielőtt áttérnénk a termékekre, beszéljünk arról, hogyan jött létre a cég, kinek az ötleteként fogalmazódott meg az alapítás?

Az én ötletem volt, de a lelki töltetet az édesanyám adta. Közösen alakítottuk ki a tervet azt illetően, mit is szeretnénk csinálni. 2023 április végén, május elején dőlt el, hogy belevágok, édesanyámat így már kész helyzet elé állítottam.

Mi volt az alapötlet? Viszonylag érdekes a bisztró nyitvatartása, hiszen vasárnap és hétfőn zárva tart. Ez honnan jött?

Az augusztus elsejei nyitáskor kezdtük el keresni a munkaerőt, de sajnos idővel rájöttünk, hogy a piacról rengeteg ember hiányzik, problematikus volt megtalálni a megfelelő embert, akit a vendéglátóiparban alkalmazhatnék.

Emiatt is jól jött a vasárnapi és a hétfői zárva tartás, hogy tudjuk korrigálni a munkaidőt és teljesíteni azt, amit szeretnénk. Mondhatjuk, hogy kiválasztottuk a legerősebb napokat.

A második hónapig hétből hét napon voltunk nyitva, így volt alkalmunk rájönni, melyik nap jobb és melyik rosszabb. Azzal is tisztában voltunk, hogy a csallóközi embernek a vasárnapi ebéd egy nagyon fontos dolog, hiszen az emberek hetven százaléka otthon étkezik, és ami nem fogy el aznap, az megmarad hétfőre.

Jó a jelenlegi helyszín, és ha igen, miért?

A bisztró az Észak II-es lakótelephez vezető körforgalom mellett van, nem messze, nagyjából fél kilométerre a futballstadiontól. Adott volt a helyszín, mert mi vagyunk az épület tulajdonosai. Ezt a helyet már két éve megálmodtam, amikor az épületet közösen az öcsémmel megvásároltuk. Az elképzelések szerint a földszinten szerettünk volna létrehozni egy gyorsétkezőt. Először bérbe akartuk adni, de a koronavírus-járvány alatt ez nehézségbe ütközött, mivel az összes vendéglátóhely inkább becsukott, mintsem kinyitott volna. Ha találtunk is valakit, az nem volt megfelelő, kalandorokat nem szerettem volna beengedni. Az idő múlásával azon gondolkodtunk, mitévők legyünk. A hely azért jó, mert az Észak II-es lakótelepen élőknek előttünk kell elhaladniuk a futballpálya irányába, vagy autóval mellettünk hajtanak el, amikor megérkeznek a körforgalomhoz.

A bisztró egy bizonyos alapmenüvel indult, amelyet fokozatosan bővítettek. Mit kínáltak kezdetben?

Kebabbal, tépett húsos burgerrel és palacsintával indítottunk. Szeretem a kebabot, sok árus is van Dunaszerdahelyen, de észrevettem, hogy van egy kis piaci rés. Képesek vagyunk saját magunknak előkészíteni a kebabot a saját körülményeink között, mivel rendelkezünk konyhával, betartva a higiéniára vonatkozó összes előírást. Mi magunknak pácoljuk a húst, míg a bódésok félkész áruval dolgoznak. Félig vagy egészen fagyasztott hússal dolgoznak, amit felfűznek a grillre, mi viszont legalább egy napig pácoljuk a saját készítésű pácunkban a friss húsokat.

A tépett húsos burger nem egy újdonság, de a saját koncepciónk szerint mi sütjük a húst, ebből fakad az eredetiségünk, ez a mi előnyünk.

A palacsintával a hölgyekre és a gyerekekre gondoltunk, hiszen a sok hús mellé jólesik egy kis édesség, ráadásul az Észak II-es lakótelepen nincs kimondott palacsintázó.

Milyen palacsintát szeretnek az emberek Dunaszerdahelyen?

Nehéz kérdés. Az epreset, nutellásat, vaníliásat vagy Oreo krémeset. Próbálkoztunk erdei gyümölcsössel is, de arra nem mutatkozott nagy igény. Az ismerőseink között csináltunk egy felmérést és talán egy ember szerette a tízből a klasszikus túrós vagy diós palacsintát, szóval ilyet fel sem vettünk az étlapra.

Ez volt tehát az alapcsomag, amit bővítés követett. Mi következett ezután?

Idővel rájöttem, hogy van olyan embercsoport, amely nem szereti a gyorsételeket, így nagyjából egy hónapja elkezdtünk minden héten marhagulyást, pacalpörköltet és disznótoros káposztát főzni. Minden szerdán marhagulyás, minden csütörtökön pacalpörkölt, péntekenként pedig disznótoros káposzta van.

Az ételeket végigkóstolva kijelenthetem, hogy nem kell bennük nagyítóval keresni a húst vagy a krumplit, bőven jól lehet velük lakni…

Az volt a célunk, hogy teljes értékű ételt készítsünk, amivel az ember megtömheti a hasát. Mindegy, hogy munkás vagy nyakkendős emberről van szó.

Mi a titok?

A legnagyobb titok édesanyám, ő szívét-lelkét beleteszi. De nemcsak az említett ételekbe, mindenbe. Nélküle ezt nem tudnám csinálni.

Mivel jellemezné édesanyja főztjét?

Nehéz kérdés, mivel nem vagyok szakács. Érzem benne az otthon melegét, a jót. Előhozza a gyerekkorom emlékeit.

Vannak további újdonságok is?

Akciókkal igyekeztünk kedveskedni a vendégeinknek, például, ha párban jöttek, menüben olcsóbb volt a kacsa- és a libaburger. Igyekszünk úgy előjönni ezekkel a termékekkel, hogy a hazai ízeket részesítjük előnyben, amiket az emberek ismernek. Az ételeket helyi alapanyagokból igyekszünk elkészíteni. A burger már egy eléggé elterjedt étel, de a tépett hús még mindig egyfajta különlegességnek számít. Az indulás előtt körülnéztem a konkurenciánál, mit árulnak, de kacsa- vagy libaburgert sehol sem találtam. Először az utóbbival próbálkoztunk és volt, van rá igény. A kacsaburger pedig úgy jött képbe, hogy nem tudtunk venni libát, így nem volt meg az alapanyag. Néhány napig gondolkoztunk, mi is legyen, és így született meg a kacsaburger ötlete. Megvettük a kacsát, feldolgoztuk, kiraktuk a reklámot és jöttek az emberek. Azóta pedig a libaburger szorult hátrébb, mert a kacsa finomabb volt. Most vannak a Márton-napok, tömött libákkal és kacsákkal, de ezeket a termékeket nemcsak most akarjuk kínálni, hanem az egész év folyamán. Nyilván hús és hús között is van különbség, talán a libáé szárazabb.

A mai világban nagyon fontos, hogy egy bisztró jelen legyen a közösségi oldalakon. Önök a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon is fent vannak. Ugyanakkor említsük meg, hogy ez a bisztró egy családi vállalkozás…

Igen, édesanyámmal és édesapámmal visszük. Az én terepem a marketing, a pénzügyek és főleg a reklám.

Nagyon masszív kampányt építettek föl a bisztró reklámozására, amelyet saját maguk, és nem egy reklámcég rakott össze. Mi volt a fő mondanivaló, amivel a szociális hálózatokon megszólították ez embereket, és mennyire váltak be ezek az ötletek?

Amikor belevágtam ebbe az egészbe, tisztában voltam vele, hogy az online térben is ádáz küzdelem zajlik a vevőkért. Elmúlt az az időszak, amikor megnyitok egy bisztrót és az utcáról betérnek az emberek, így az online világra összpontosítottam. A Facebookkal kezdtem, jelenleg pedig az Instagram-profilunkat próbáljuk kiépíteni. Már a nyitás előtt olyan bejegyzéseket, képeket posztoltam, amelyeken látszott, hogy valami történik. Természetesen nem árultam el nekik, mi lesz itt, így lassacskán elkezdtek követni, figyelemmel kísérni, nőtt az érdeklődés.

Amikor megnyitottuk, az volt az elképzelés, hogy fényképeket, videókat készítek majd a készülő ételekről, hogy az emberek lássák a munka hátterét, betekintést nyerjenek a konyhába is, ne csak a végeredményt lássák. Az embereknek ez tetszett, terjedt a hírünk.

Volt olyan pillanat, amikor azt érezte, hogy a szociális hálózatokon közzétett tartalom meggyőzte az embereket?

Ha már azt képesek vagyunk elérni egy képpel, videóval, rövid történettel, hogy az ember betérjen hozzánk, kipróbálja az ételeinket, akkor az egy jó irány. Az alkalmazottak próbálják figyelemmel követni, ki a visszajáró vendég. Ha egy héten belül visszatér a kliens, akkor tudjuk, hogy tisztában van vele: itt megkapja azt a minőséget, amit a reklámjainkban megígértünk. Van néhány gyorsétterem, ahol a reklámban szép nagy hamburgert mutogatnak, de élőben egy kicsit más a kép, túl van dimenzionálva. Mi nem szeretnénk hatásvadászok lenni, igyekszünk mindent reálisan megmutatni a szociális hálózatokon, amit a vendég meg is kap nálunk.

Ehhez a dologhoz még jött egy újdonság, a kiszállítás lehetősége, hiszen a járvány után rengetegen csak erre összpontosítanak. Milyenek az eddigi tapasztalatok?

Mivel augusztus elsején nyitottunk, az emberek akkor többet mozogtak kint a városban, hiszen szebb volt az idő. Ahogy közelít az ősz vagy a tél, megnövekszik a kiszállítás mennyisége. Nemcsak a munka, hanem a koronavírus-járvány alatt kialakult kényelmesség miatt is.

Megpróbálunk különböző platformokon jelen lenni, mint például a Wolt, a bistro.sk vagy a menu DS. Saját szállításunk is lesz készenlétben 14.00 óráig, azt követően pedig az említett platformokat vehetik igénybe a vendégek, de bizonyos kapacitásig mi magunk is tudjuk oldani a szállítást.

Mivel a bisztró családi vállalkozásként üzemel, valószínűleg az üzletfilozófia terén megvolt az egyetértés.

Igen, szerencsére sikerült ezt megbeszélnünk egymás között és mindannyian tartjuk is az irányvonalat. Elosztottuk a funkciókat: én felelek a marketingért, az üzletstratégiáért és az üzleti kapcsolatokért, az édesanyám vezeti a konyhát, édesapám pedig a nyersanyagokat biztosítja be a konyha számára. Természetesen néha összeülünk és megbeszéljük, mit hogyan kellene csinálnunk, de egyébként mindenkinek megvan a szabadsága a saját területén. Mindig előjönnek olyan dolgok, amelyeket oldani kell, de ez csak munka, meg kell tanulnunk ezt feldolgozni magunkban. Ha ez nem megy, ne is akarjunk többet.

 

Hogyan készül el egy új recept és ki mondja ki a végső szót az összetételt illetően?

Hadd szemléltessem ezt egy példával. Nemrég kitaláltam, hogy süssünk csülköt. Elmentem alapanyagot vásárolni egy szombati napon, de az összes hentes csak délig volt nyitva, így az egyik nagy üzletláncban találtam csak. A sütési folyamatot édesanyámra bíztam, mivel teljesen megbízom az ízlésében. Tudom, hogy a végeredmény jó lesz, sosem kételkedtem ebben.

Mit várhatnak a bisztrótól a vendégek most és a jövőben? Milyen véleménnyel lenne elégedett az ide betérők részéről?

Azt szeretném, hogy aki bejön hozzánk, otthon érezze magát és érezze a hazai ízeket a gyorsételeinkben. Igyekszünk a lehető legfrissebb alapanyagokkal dolgozni, amelyeket helyi termelőktől vásárolunk.

Aki először látogat el a bisztróba, mit kóstoljon meg kezdésképpen?

Nehéz kérdés, hiszen mindegyik termékünknek megvan a saját eredetisége. Jelenleg a kacsaburgert ajánlanám, hiszen eredeti házilag sütött kacsából készül. Ez az igazi.

MÉG TÖBB FOTÓ A GIORGIO’S BISZTRÓRÓL

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább