Valamilyen szinten normális, hogy az idegen embertársainkhoz előítéletekkel, bizalmatlansággal viszonyulunk – a feltétel nélküli bizalom nem jelentett mindig evolúciós előnyt. Azt viszont már felettébb szomorúnak tartom, ahogy ezt bizonyos közszereplők, illetve politikusok kihasználják és megerősítik. A miénktől eltérő bőrszínű, vallású, származású, szexuális orientációjú embertársaink ellen uszítanak bennünket, bűnbakot csinálva belőlük kennek rájuk mindent, ami nem működik az országban. A közbeszéd persze ennek megfelelően szépen lassan elmérgesedik. Nagyon nehéz előítéletek nélkül néznünk egymásra. Ám ha csak résnyire kinyitjuk azt a bizonyos metaforikus ajtót, rájöhetünk, hogy „ezek itt” a kulturális különbségek ellenére is ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk, s vannak köztük jó fejek. Versem „narrátora” persze egy ettől eltérő, már-már karikaturisztikusan sarkos álláspontot képvisel, bár a világtörténelmen áttekintve korántsem valószerűtlent. Talán pont így, ebből a szögből sikerül rámutatni valamire…
