Ami a magyar közönségnek a Mónika Show, az Amerikában minden bizonnyal Jerry Springer műsora volt. A Netflix januárban mutatta be az éjszakai talkshow-ról szóló minisorozatot.
Új Pókember, Budapesten akciózó Dave Bautista, valamint az Apple TV legjobb sorozata is visszatér. Emellett elmondjuk a várva várt Oscar-jelöléseket, illetve azt is, hogyan sikerült Jamie Foxx és Cameron Diaz visszatérése.
A Squid Game első évada úgy söpört végig a világon 2021-ben, mint egy trópusi ciklon. Nem csoda hát, hogy három várakozással teli év után, tömegek várták a folytatást...
Molnár Csabával, a sorozat rendezőjével, illetve társforgatókönyvírójával november második felében beszélgettünk tulajdonképpen mindenről, ami körülötte történt, mióta nekifogott, nekifogtak.
Aki arra számít, hogy egy száz százalékban autentikus, mitológiai drámát kap, az csalódni fog. A sorozat ugyanis sokkal inkább hajaz egy Tarantino- vagy Guy Ritchie-féle feldolgozásra...
Hét fiatal hölgy és három férfi költözik be szolgáik kíséretében a rejtélyes Leonardo úrhoz, ahol csakhamar kezdetét veszi a végtelen lakomázás, részegeskedés és bujálkodás