Ha szereted a slágereket, a szerelemi fordulatokat, a táncot, a poénokat, no és persze a happy-endet, akkor az Anconai Szerelmesek című két részes zenés komédia a számodra a legmegfelelőbb választás.
Két operát mutatunk be közelebből, az egyik Mozart, a másik pedig Gian Carlo Menotti alkotása, melyeket a mai kor nézőinek ízléséhez igazítottak. Az egyik egy izgalmas szerelmi történet, a másik pedig egy mai kórtünet.
Egy olyan weboldalt ajánlunk most, ahol kedvedre válogathatsz olyan budapesti, magyarországi előadások között, melyekre last minute, avagy kedvezményes árak vonatkoznak.
Ez az ország leghosszabb és legszínesebb kulturális fesztiválja, amely május, június, július és augusztus hónapokban több mint hetven programot kínál több műfajban.
A dunaszerdahelyi közönség a Tündérkert Fesztivál keretében, június 22-én láthatta először Romankovics Edit legfrissebb rendezését, amely a Gurigongo Symposium és a Vekker Műhely közös produkciójaként jött létre.