ANKÉT: Kisgyermekes anyukaként mi az, ami megkönnyíti a létezésed a kialvatlan hétköznapokon?

Három anyukát kérdeztünk, akik éjjelente rendszerint kevesebbet alszanak, mint egy átlagember. Ennek oka pedig a nem túl jól alvó kisgyermekük.

Štefkovič Patasi Ági


A várandósságom alatt nem értettem, hogy miért mondja mindenki azt, hogy „aludj, amíg lehet”, hisz a babák mindig alszanak, sokat és hosszan. Ma már tudom, naiv elképzelés volt részemről, mert aztán bizony a gép dobott nekünk egy rosszalvó gyerkőcöt. Az alvásból meg amúgy is lehetetlen tartalékolni a jövőre, felcédulázni, hogy aztán majd rosszabb időkben fel lehessen használni. Bárcsak így lenne! Most akkor nem kellene ipari mennyiségben vásárolnom a kávét. 🙂 A másik túlélő eszközöm a kávé mellett pedig, ha tartalmasan ki tudom tölteni a napunkat, akkor valahogy a fáradtság sem tűnik olyan kínzónak. Szó szerint. Nem hiába kínozták a múltban az embereket alvásmegvonással. Személy szerint nekem segített, hogy elfogadtam őt olyannak, amilyen, a személyiségét, minden örömével és nehézségével együtt.

Lelkes Hajnalka


Az elfogadás. Túlzóan hangzik, de ha valaki beletörődik, hogy a gyermeke nem az a típus, aki egyhamar átalussza majd az éjszakát és ezen nem akar minden áron változtatni, akkor ez a fajta elfogadás rengeteget segít a hétköznapok „túléléseben”. Nem utolsó sorban pedig nagy segítségemre van minden anya jó barátja, a nagybetűs KÁVÉ!!! 🙂 Továbbá jól jön, ha az embernek van egy hobbija vagy akár több is, amelyek teljesen kikapcsolják, örömet okoznak neki, és ilyenkor csak magára figyelhet, kicsit egyedül maradhat a gondolataival, feltöltődhet. Szerencsésnek mondom magam, hiszen a családomnak, a férjemnek és édesanyámnak köszönhetően az anyai szabadságom alatt is tartok ÉN-órákat (babahordozókat tervezek, Pilates-re járok, újabban pedig hobbi-bútorfestek), így a kislányom egy kiegyensúlyozott, türelmesebb anyukát kap a sok átvirrasztott  éjszaka ellenére is.

Nagy Csicsay Laura


A legnagyobb segítség, hogy van szárítóm, ez pedig jócskán megkönnyíti a hétköznapi teendőimet. Esténként viszonylag korán le tudom tenni a gyereket, így az éjjeli kelések kissé elviselhetőbbek. A kávé kötelező üzemanyag nálam is. Minden nap azzal biztatom magam, hogy a holnap jobb lesz, és hogy napról napra egyre közelebb vagyunk a felnőtt korhoz. A szárító mellett a mosogatógép is nagy kincs, a kimaradó edényekhez pedig felteszem a kedvenc zenekarom, a Journey egyik lemezét és máris jobban megy a napi rutin. Mindemellett egy szavam sem lehet, mert a férjem sok mindenben segít. Emellett hetente elutazunk a nagyszülőköz pár napra, így ekkor legalább van lehetőségünk kipihenni az éjjeli fáradalmakat.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább