PROGRAMOK: Dunaszerdahelyen, Nagyabonyban, Somorján és Komáromban is bulizhatunk a hétvégén!

Azt hiszem, egyhangúlag kijelenthetjük, hogy itt az ősz. Nem késleltette magát, széllel és hideggel jött, de a hétvégére újra húsz fölé jósolják a fokokat, így mehetünk a természetbe, vagy ha bulizni vágyunk, akár szabadtéri koncertekre, nyárbúcsúztató fesztiválokra. Szeptember harmadik hétvégéjére kiválogattam pár érdemleges eseményt, ahova elmehetünk lazítani.

Csütörtök:


Are You Free? Music Festival, Moziterem, Dunaszerdahely

Bővebben a fesztiválról a kedden megjelent cikkemben olvashattok:

Légy szabad a zenével – Indul az Are You Free Dunaszerdahelyen!

Tegnaptól zajlik a Na’conxypan polgári társulás szervezésében a tizedik Are You Free? zenei fesztivál, ami főleg az improvizatív jazz stílust öleli fel, de ezenkívül más minőségi hangszeres zenékkel is találkozhatunk rajta.

A mai program a dunaszerdahelyi kultúrház mozitermében vár, a magyarországi A.M.P. Trio, az amerikai William Parker – Hamid Drake – John Dikeman Trio, valamint a szlovák PaCoRa Trio előadását hallgathatjátok meg.

///

Komáromi Borkorzó

Ma kezdődik és egészen szombat estig tart a szintén tizedik éve megrendezett Komáromi Borkorzó Révkomáromban, a Klapka téren. A pecsenye, a sült kolbi és a királyi borok mellett zenével csalogatják a szabadtéri koncertre vágyó közönséget.

A fellépők napok szerint a következők: ma este Elán Forever, Radics Gigi, pénteken a Frees (!) zenekar, Zuzana Smatanová, szombaton Locomotiv Revival Band, az esemény pedig az Arizóna koncertjével zárul.

///

Nagyabonyi Bihari János Zenei Napok

A cigány zenék, nóták, a tánc, a szép muzsikaszó szerelmeseinek ajánlott mától a részvétel az 53. Nagyabonyi Bihari János Zenei Napokon, melyen rendkívül változatos fellépőkkel gazdagították a színpadot a szervezők.

Az esemény ma, azaz szeptember 14-én és szombaton, szeptember 16-án zajlik. A ma esti program fellépői: Németh LeventeNémeth Máté, Molnár ImreVarga Zaránd Ágoston. 

Szombaton pedig bemutatkoznak a helyi iskola tanulói és óvodásai, továbbá a Megmaradásunkért Kultúrcsoport, a Csillagfürt Népdalkör, a felsőpatonyi Margaréta Népdalkör, a nyárasdi Sarló citerazenekar, a Zerda Kamara NéptáncegyüttesKollár Katalin, Id. Derzsi György és barátaik – Mezei Ernő és zenekara kíséretében, Gróff Alexandra és Varga Evelin.

Az X-faktor zsűriből a komáromi koncerten fellépő Radics Gigi után pedig itt Gáspár Laci koncertezik majd. Az eseményt itt találod.

Péntek: 


Goodbye Summer Party, Pomlé, Somorja

Kérem szépen, ezt nevezem fergeteges sztárparádénak. Pápai Joci, Happy Gang (Moha nélkül), Zoltán Erika, Kis Grófo (már nem is olyan kicsi), Horváth Tamás és a többiek… Mindenki talál kedvére való fellépőt, az biztos!

Na, de ki ne szeretné a híres Coco Jambo számot, amely a kilencvenes években végigsöpörte a slágerlistákat és a nappalinkat a Viva TV-ből ordítva vagy feljátszva kazettáról?

Ugyanis holnap este a somorjai Pomlé vendége a híres Delroy Rennals, a Mr. President frontembere lesz! Óriási az érdeklődés, és az idő is kedvező lesz!

Az eseményt itt találod.

 

///

PLUSplus & Wazzovski a Zerdában

Péntek este house és techno zenétől lesz hangos a dunaszerdahelyi Pub Zerda épülete. A már több mint hét éve zajló elektronikus zenei eseménysorozat őszi kiadása este 21:30 kor kezd és egészen éjjel 3:00ig tart. A gyülekezéshez és bemelegéshez Wazzovski mély basszusai szólnak, majd éjféltől zárásig lábfitnessztől a teljes eufóriáig hallhattok zenéket tőlünk, a nyárasdi PLUSplus-tól. Az esemény az alábbi linken található.

 

Szombat:


Sunset Bass, Sun Deck, Pozsony

Az általam már többször is említett zenehajó, mely a Tyrš-kikötőben horgonyzik Pozsonyban, május eleje óta egészen szeptemberig kínál szinte naponta zenés programokat más-más zenei stílusokkal.

Mind közül a drum and bass volt a legsikeresebb, az ilyen Sunset Bass partykon a látogatottság 600 és 800 közt volt minden alkalommal. A hírhedt drum DJ-k, mint Amplified Motion, Svetlux, Gabanna, CLV, Lixx és a többiek rúgnak még egy utolsót az éjszakába.

Ha a stílus közel áll hozzád, ott a helyed! Az eseményt itt találod.

Kellemes, napos, zenés hétvégét!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább