A Tomb Raider egy rendkívül különleges széria mind videojátékos, mind filmes szempontból. Az Angelina Jolie nevével fémjelzett filmek nem arattak osztatlan sikert, s annak is már vagy tizenhét éve. Vajon igényelt újradolgozást? Sikerült felülkerekedni elődjei hibáin? Képes önálló filmként is megállni a helyét? Kritikánkból kiderül.
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Nem hinném, hogy bárkinek ismeretlen lenne Lara Croft neve. Az antropológus-kalandor kisasszonyt több mint két évtizede követhetjük nyomon videojátékok képében, melyek minőségének és magas élvezeti faktorának köszönhetően rengeteg rajongót gyűjtött az évek során. Emellett megjelentek a filmes feldolgozások, melyek a játék-adaptációk palettáján előkelő helyen landoltak, mégsem sorolnám őket a jó filmek közé.
Az idei Tomb Raidernek a 2013-ban megjelent, azonos című videojáték nyújtotta az alapot, mely a a Square Enix gondozásában látott napvilágot. A két alkotás között rengeteg különbség van, szinte csak az alapsztori egyezik meg. Még a játékhoz visszatérve nagyon furcsa volt benne, hogy a főszereplőre minden négyzetméteren veszély leselkedik, erre nagyszerűen reflektál a film és nem rest öniróniához folyamodni. Hatalmas!
Legnagyobb probléma az, hogy az előzetesek szinte teljesen szét spoilerezték a filmet. Alig maradt benne meglepetés, a legfontosabb jeleneteket már láthattuk az ízelítő videókban. Ezt hibás marketingfogásnak tartom, és ez sajnos egyre gyakrabban történik meg.