Greta Gerwig első filmje, a Lady Bird egy őszinte, zabolátlan, életszerű és szókimondó alkotás. Ha vágyunk egy kis nevetés – sírás hangulatingadozásra, akkor ez a film lesz a miénk. Nyomokban spoilert tartalmaz!
A cikk egy részlete az f21.hu-val folytatott együttműködésünk nyomán kerül közlésre.
Szerző: Simon Dorina
Főszereplőnk, Christine McPherson (Saoirse Ronan), – aki magát Lady Birdnek hívja és el is várja, hogy mindenki így szólítsa – lázad. Hogy mi ellen? Az anyja (Laurie Metcalf) ellen, a katolikus iskola ellen, ahova jár, a bátyja ellen, talán még önmaga ellen is.
Filmünk a 2000-es évek elején játszódik, főhősünk csupán 17-18 éves. Nagy pillanatok ezek egy ennyi idős lány életében, hiszen az önmegvalósítás, az elvágyódás momentumai, amiket nézőként át is érzünk, ugyanis mi szintén átéltük ezeket a meghatározó dolgokat életünkben.
Lady Bird nincs tisztában azzal, hogy mennyire nagyszerű lány, anyja nagyon keményen fogja, féltésből és szeretetből próbálja visszatartani, apja pedig évek óta depresszióval küzd, amiről ő nem is tudott. De vajon mitől olyan különleges lány? Nem azért, mert haját vörösre festve, csínytevésekben részt véve akar kitűnni, hanem ő inkább beiratkozik a színjátszó körbe és megszólítja a srácot, aki tetszik neki. Lady Bird nem akar a sötétségben tapogatózni. Szeretne elkerülni Sacramentóból, a városból, ahol jelenleg él. New Yorkba akar menni, a nagybetűs városba, hogy valóra válthassa álmait.
Az alkotásban minden szereplő megérdemelne egy külön filmet, mindenkinek megvan a saját problémája: származás, pénz, nemi identitás keresés, mint a legtöbb tinédzsernek. Nincsen másodlagos szereplő, nincsen másodlagos probléma. Ezek a dolgok teszik valóban izgalmassá a filmet, miközben megismerjük a várost és ennek a pici, unalmas, szinte nulla jelentőséggel rendelkező településnek a lakóit, kicsit mi is közelebb érezzük magunkat és érdekelni kezd minket a szereplők története. A sztori se nem túl könnyed, se nem túl komoly.