Amikor halkan jöttél be a hálóba, szinte osonva, tudtam, hogy azért teszed, hogy ne ébressz fel, hiszen valóban fárasztó napunk volt.
Amikor halkan jöttél be a hálóba, szinte osonva, tudtam, hogy azért teszed, hogy fel ne ébressz, mert akkor azt szerettem volna, hogy odabújj, amihez akkor már rég nem volt kedved.
***
Amikor nem vetted fel reggel a telefont, azt gondoltam, hogy valami fontos megbeszélésed van munkahelyen, és biztosan nagyon lefoglaltak a teendőid. Nem akartalak zavarni, de a görcseim nagyon erősek voltak. Hívtam inkább egy taxit, hogy bevigyen a kórházba. Megértem, hogy sok a dolgod, mindig annyit dolgozol értünk. A nővér a műtét előtt fogta a kezem.
Amikor nem vetted fel reggel a telefont, biztosan azért tetted, mert előző este veszekedtünk és még mindig nem bocsátottál meg. Szerettem volna, ha te viszel be a kórházba és ott vagy velem. Hívtam hát egy taxit, majd egy órával később már műtöttek is. Fájó volt látni másnap. Tudtam, hogy már rég eltávolodtunk.
***
Amikor egy heves veszekedésünk után hallgatásba burkolóztál, biztos voltam benne, hogy csak nem tudod kifejezni magad. Félsz, hogy megbántanál, ha nem megfelelően fogalmazol. Próbáltalak megnyugtatni, hogy én még mindig szeretlek és hiszek Benned, hiszek magunkban. Megbocsátok és csakis Hozzád tartozom.
Amikor egy heves veszekedésünk után hallgatásba burkolóztál, tudtam, hogy már csak a szakításra tudsz gondolni. Hogy bár itt se lennék többé. Látszott a szemeden a fájdalom, a csalódottság. S az a mély harag, ami azóta sem tűnt el onnan.
***
Amikor virágot hoztál, úgy örültem. Nem a virágnak – ezt mondtam is –, mert nem szeretem a vágottakat, hanem annak, hogy eszedbe jutottam, hogy szerettél volna boldoggá tenni. Megöleltük egymást és olyan jó volt újra érezni a bőröd melegét.
Amikor virágot hoztál, elszomorodtam. Miért nem emlékszel? Egy felcicomázott, halott kórót hozol ide nekem? Legszívesebben sírnék. Mégis jó volt megölelni. Megpróbáltam elhinni, hogy még mindig fontos vagyok.
***
Amikor szerelmeskedtünk és belesültünk, akkorát nevettünk. Göndören kuncogtam, mert annyit bénáztunk, mint valami tizenévesek. Magunk sem gondoltuk komolyan, csak épp volt pár üres percünk, és szerettelek volna megszeretni.
Amikor szerelmeskedtünk és belesültünk, felnevettem. De szerencsére nem láttad a félhomályban, hogy majd megszakad a szívem. Újra és újra, mindig egy kicsit. Miért nem megy? Miért nem működünk? Soha nem is működtünk?