HANGFAL: Nyomokban Interpolt tartalmaz

Az amerikai Interpolt illetően létezik egy aranykeretbe foglalható mikrovilág, melynek előzményei a 90-es évek Radioheadjében keresendők, de hidat képez a 2000-es évek elején szárnyait bontogató postpunk-indierock-zenekarokhoz is.

A cikk megjelent a Klikk Out 2018/10. számában.

Ez a kis világ pedig az első albumuk, a Turn Of The Bright Lights, melyhez minden továbbit „kell” hasonlítani.

Interpol – Marauder

♥♥♥

Jelen: If You Really Love Nothing, The Rover, Number 10, Complications.

Múlt: Obstacle 1, NYC, Rest My Chemistry, Pioneer To The Falls, Untitled, Evil, Summer Well, The New.

 

A legfőbb baj ezzel, hogy Paul Banksék mintha ugyanúgy ahhoz mérhetőt akarnának összekovácsolni, ez pedig néhol ballasztként nehezedik a produkcióra, hisz nem lehet évtizedekig kiábrándultnak és távolságtartónak lenni, csak azt erőltetni.

Nyomokban azért sikerül „interpolosnak” maradni, így volt ez a négy évvel ezelőtti El Pintoron, és a mostani Marauderen is, de miért ne lehetne picit tágítani azt a mikrovilágot, mint a második vagy harmadik lemezen?!

Hallgasd meg:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább