Három hölgy a zene bűvöletében

Az Opera Trió három tagjának mindene a zene. Az idei, jubileumi városi bálon pedig ízelítőt kaphat a közönség az opera és operettek világának gyöngyszemeiből a három hölgy előadásában.

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Második alkalommal szórakoztatja az Opera Trió a városi bál résztvevőit. Két évvel ezelőtt már hatalmas sikert aratott műsoruk, reméljük, az idén sem lesz ez másképp. A trió egyik tagját, Kollár Katalint kérdeztük a műsorról, a bálokról.

– Önöktől operát, operettet, ismert dallamokat egyaránt hallhatunk koncertjeik során. Mire számíthat városunk báljának közönsége?

– Egy bálra kicsit más összeállítású műsor szükségeltetik, mint egy koncertre. Olyan opera és operettdarabokat választunk, melyek méltók egy ilyen rangos bál megnyitójához. Nem szeretném előre elárulni a zeneszámokat, de annyit elmondhatok, hogy ismert, táncos, keringős ritmusú, egy bálnak megfelelő hangszerelésű dallamok szólalnak majd meg február 2-án. Én bízom benne, hogy a közönségnek tetszeni fog műsorunk.

– Önt személy szerint mennyire hozza lázba a bálszezon?

– Nemcsak énekesként, fellépőként veszek részt bálokban, hanem magánemberként is szeretem azok hangulatát. Van olyan bál, amelyre már évek óta visszajárunk, de baráti hívásra szívesen használjuk ki a bálszezont táncra, mulatozásra. A mostani dunaszerdahelyi városi bálon is szívesen ropnánk a táncot, de sajnos családi okok miatt ez most nem jön össze – de a jövőben biztosan lesz még rá alkalom.

 

A cikk folytatódik a dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább