Együtt ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Idén is népes közönség volt kíváncsi január 22-én a Magyar Kultúra Napja ünnepségére a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

A rendezvény elején Rajkovics Haizok Melinda, az est műsorvezetője Sajó Sándor A magyar nyelv című költeménnyel indította a gazdag programot, majd üdvözölte a megjelent vendégeket, köztük Hájos Zoltánt, Dunaszerdahely Város polgármesterét, A. Szabó Lászlót, Dunaszerdahely város alpolgármesterét, Karaffa Jánost, a Pázmaneum elnökét, Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét, Dr. Horváth Bencét, a pozsonyi magyar Nagykövetség titkárát, Cserna Sándor és Ilonát, Újpest Önkormányzatának képviseletében és a megjelent önkormányzati képviselőket.

A folytatásban Lelkes Boróka, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, a 10.sz. Szent György cserkészcsapat tagja szavalta el a Himnuszt. Ezt követően Karaffa Attila, a a Pázmaneum Társulás ügyvezető elnöke, Dunaszerdahely város alpolgármestere mondta el köszöntőjét. Kölcsey alkotása kapcsán kiemelte: „…benne van minden, ami magyar. Minden, ami rólunk szól, történelmünkről, küzdelmeinkről, dicsőség és szomorúság egyaránt megtalálható benne. Mégis olyan nemes, mégis olyan egyedi. Igen, Isten nevével kezdődik nemzeti imánk. Magyar népünk Szent István királyunk uralkodása alatt felvéve a kereszténységet, a hit őrzője és Európa bástyájává vált. Azóta is dacolunk különböző korok és eszmék pengéi ellen. Pajzsot tartunk azon országok felé, akiknek már megkopott régi dicsőségük, és sokszor a keresztet is szégyellik.” (A teljes beszéd hamarosan elérhető lesz portálunkon is.)

A cikk folytatása elolvasható és a képek megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk oldalán.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább