Önteltség, ha tetszik egy magadról készült fotó?

Nemrég egy nagyon kedves barátom írt rám a közösségi hálón. Épp portréfotózást tanul, s feltette a kérdést, nem lenne-e kedvem egy fotózáshoz.

Tudni kell, hogy rettegek a kamerától. Így kicsit félve válaszoltam, ám olyannyira jóleső érzés volt maga a felvetés, hogy végül igent mondtam. Nem kellett sokat győzködni, megbíztam benne.

Na, de ahogy közeledett a kitűzött időpont, egyre inkább izgultam, a végén pedig egyenesen remegtem a félelemtől. Sokan azt hiszik, ez csak afféle női dolog, hogy azt mondjuk, nem szeretünk fotózkodni, bla bla bla… Nem, én tényleg nem szeretek!

Ami azért fura, mert a fényképeket viszont imádom, annyira szép emlékek tudnak lenni.

Mégis, amint meglátom a fényképezőgépet, eltűnik az arcomról a természetes mosoly, zavart érzek, s a végeredménnyel szinte sosem vagyok elégedett.

A legtöbbször olyannak látom magam a fotókon, mint egy jóllakott kis hörcsög. Máskor gnómhoz hasonlítom magam. És bármily hihetetlen, ezeket a megjegyzéseket is teljesen komolyan gondolom.

Egy-egy rosszul sikerült fotó után képes vagyok teljes bánatba borulni a látvány miatt. Hát ezekkel az érzésekkel vágtam bele ebbe a fotózásba is.

Fotós barátomat felkészítettem a legrosszabbra. Az első kattintásoknál szörnyen kényelmetlenül éreztem magam. Majd a fényképezőgépet tartó úriembernek sikerült olyannyira feloldania, hogy a végére nagyszerű élmény lett abból a napból.

Sokat beszélgettünk, nevettünk, s közben szinte észre sem vettem, úgy készültek rólam a képek.

A végeredmény hamar megérkezett. Alig mertem megnyitni az albumot. Majd láss csodát, nem szörnyedtem el a látványtól, ahogyan szoktam. Kifejezetten tetszettek a képek. Jó, persze, volt, amire most is azt mondtam, hogy hörcsögös, de a többség nagyon is tetszett.

Ettől elkezdtem rosszul érezni magam. Azon gondolkodtam, hogy ez vajon most gáz, vagy sem? Ettől én most akkor önimádó lettem? Hamar a helyére raktam ezt az érzést. Szó sincs önimádásról. Csupán rájöttem, mindenkinek van előnyös oldala, s meg lehet azt találni. Ugyanúgy észreveszem a hibákat, azonban önbizalmat ad, hogy lehet ez akár még jó is!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább