A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Slovan (5:2) mérkőzésről

Poór Tibor: Idézem Bíró Tomit: „Halljátok? Öt-kettő!” Wauuu!!!… Az első félidő után már úgy tűnt, hogy a játékvezető elélvez azon, mennyire belenyúl a mérkőzésbe. Viszont a második félidőben átvettük a játékvezetőtől a meccs irányítását, kihasználva, hogy a Slovan az első félidőből magával hozta az idegességet és a hisztizést is, beleértve a cserepadot. Mi ma nyugodtan játszottuk, és főleg higgadtan passzolgattunk (két-három hajmeresztő passzt kivéve) kihasználtuk a pályát hosszában és szélességében is. A fociban ki lehet mászni mindenből, csak tenni kell érte. Ma pedig tettünk, és pontosan úgy, ahogy ezt egy erős, de fáradt Slovan ellen kell. Ilyen csapatmunkánál nem illő kiemelni senkit, csupán megjegyzem, örülök Davis aktuális fazonjának. Szép volt fiúk és hajrá, DAC!
U.I. Jó lesz forgatni a SzerdaHelyzetet!

Szigeti Attila: Azt gondolom, a CSAPAT rácáfolt mindenféle szakértői véleményre, amit számukra címeztünk. Peter Hyballa megmutatta, hogy pszichikailag maximálisan felkészítette a fiúkat, és ők úgy teljesítették a dunaszerdahelyi szurkoló álmát, ahogy csak kevesen gondoltuk. Köszönjük a fantasztikus estét, így kell kinézni egy rangadó mérkőzésnek.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább