Elfogyott a lakosok türelme: tüntetés volt Ollétejedben

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Alapvető jogaiért, az élhető és tiszta környezet jogáért tüntetett az a mintegy két-háromszáz helyi és környékbeli lakos, akik a helyi gumifeldolgozó ellen emelték fel szavukat az augusztus 29-én Ollétejedben szervezett tüntetésen. Mint elhangzott, ezt a demonstráció csak a kezdet volt.

A tömeg Ollétejed központjában gyülekezett, ott olvasta be felhívásukat a szervező a PRO OLLÉTEJED Polgári Társulás nevében Ollé Mónika főszervező.

A felhívás beolvasása után a tömeg a gumifeldolgozó üzem felé vonult, „Tiszta levegőt”, „Zárják be a Dront!” felkiáltások kíséretében.

Az útról a gyárhoz bevezető (egyébként állami tulajdonú) útszakaszt a Dron Industries szalaggal elzárta, így próbálva elrettenteni a tüntetőket, akik egyszerűen átlépték a szalagot, és a gyár kapujáig meneteltek. Ott már várta őket a cégtulajdonos család, Farkas László és két fia, Gergely és Balázs.

A teljes cikk elolvasható és a fotók megtekinthetők a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább