A népdal és a nóta ünnepe – Nagy népdalkör-találkozó Alistálon

Fotók: Umgeher Silvester

Augusztus végén meghívást kaptam az Alistáli Népdalkör 15. éves fennállásának alkalmából rendezett nagyszabású találkozóra, ahol számos más felvidéki falu énekkara és nyugdíjas csoportja is megmutathatta magát.

A polgármesteri köszöntő után egy rövid születésnapi beszéd következett, melyet a résztvevő népdalkörök színes műsorai követtek.

Elsőként az Alistáli Nyugdíjas Népdalkör lépett színpadra, majd a Nyékvárkonyi és a Nagymadi Bicsakfa Népdalköre következett. Utánuk a felsővámosi hölgyek mutathatták meg tehetségüket a Felsővámosi Csemadok női éneklőcsoportjának keretében. Őket az Alistáli Cimborák követték, akik bordalokkal, katonadalokkal és magyar nótákkal készültek, majd a csak pár hónapja alakult Illésházi Népdalkör lépett fel. Végül Fazekas István zárta a sort, aki önálló műsorral is színpadra állt.

A délután csúcspontja a közös fellépés volt, ahogy az összes népdalkör együtt, egy dalban szólalt meg. A születésnapi zárszót követően pedig a házigazdák egy disznótoros vacsorára invitálták a résztvevőket és a vendégeket egyaránt.

„Folyamatosan várjuk a nyugdíjasokat, hogy csatlakozzanak a népalköreinkhez. Fontos számunkra a felvidéki falvak jó kapcsolata, ezért igyekszünk a minket meghívó falvakat mi is vendégül látni. Nagyon köszönjük a jelenlévőknek a részvételt és a mindenkori polgármestereknek is nagyon hálásak vagyunk, akik töretlenül támogatták a kezdeményezéseinket” – mondta el Iván Melinda, a rendezvény egyik főszervezője, aki az Alistáli Nyugdíjas Népdalkör vezetője is egyben.

„Sajnos nem mindenki lehetett ma itt, akiknek köszönettel tartozunk. Az eltávozottak emlékére egy-egy csokor virágot helyeztünk el a helyi temetőben” – tette hozzá Melinda.

A kellemes beszélgetések és a finom ízek újra könnyed hangulatot teremtettek, így hamar vidám magyar nótaszótól volt hangos az alistáli kultúrház.

Még egyszer nagyon köszönöm a meghívást, egy élmény volt!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább