Kisgyermekes családokkal indult a városi faültetési program Dunaszerdahelyen

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Városunk két alpolgármesterének, A. Szabó Lászlónak és Karaffa Attilának a közreműködésével indult el „Ültess fát a jövőért!” címmel Dunaszerdahely hosszú távú közterületi zöld projektje október 5-én a Szent István téren.

A városvezetők és kisgyermekes családok találkoztak aznap délután a parkban, ahol „közös dolgaikban” tettek együtt az élhetőbb Dunaszerdahelyért: a város elindította közterületi faültetési zöld projektjét, míg a családok gyermekeik számára ültették el az egykoron majd hűsítő árnyékot adó facsemetéket.

Ahogyan az egybegyűlt családoknak A. Szabó László alpolgármester elmondta, „Dunaszerdahely város vezetése tisztában van azzal, hogy azért kaptuk városunkat elődeinktől és jelenlegi polgárainktól, hogy lehetőleg jobbá tegyük, főleg utódaink részére.”

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább