Radosť, Pozsony – Felnőtt a klub, ahol mi is felnőttünk!

Klubjáró

A cikk megjelent a Klikk Out 2019/10. számában.

Fotók: Szászi Dani, Jakub Gofjar

Az augusztusi számban megvizsgáltuk, miért halványul az elektronikus zene eddig mindig fényes csillaga a pozsonyi éjszakában. A legendás „Účko”, azaz a  SubClub júniusi bezárásával egy új korszak kezdődött. A főváros lassan elérhet ahhoz a ponthoz, hogy ha minőségi klubzenére vágyik az ember, nem lesz hova menni. Az ébredező őszi klubszezon viszont tartogat meglepetéseket. Nemrég egy erős rekonstrukció után újra nyílt a szintén legendás Radosť klub a Széplak (Obchodná) utca mély bugyraiban, és a jövőre nézve nem kis dolgok vannak készülőben.

A JELENLEGI SZITU POZSONYBAN

Tavaly az óváros központjában a menő klubok és szórakozóhelyek felével leszámolt a bezárást és nyitva tartást szabályozó törvénysorozat, a többi meg szépen lassan elvesztette a törzsklubbereket. Ezeket a szerencsétlen sorsfordulatokat megkerülve fennmaradt egy klub, mely most szeptemberben egy új formával és hatalmas lendülettel látszik kitörni a mélyből. Egy 11 méterrel a föld alatt lévő, alaposan hangszigetelt, komoly hangrendszerrel és fénytechnikával felszerelt barlangról van szó, melyet úgy hívnak, Radosť.

PLUSPLUS ÉS RADOSŤ

Az összefonódásunk nyolc éve kezdődött, mikor a klub egykori menedzsere, Juhász Žolti kérte, hogy prezentáljuk Pozsonyban is, milyen a nyárasdi-dunaszerdahelyi techno életérzés. Ez egy nagyon tartalmas estéhez, majd négyéves rezidenciához vezetett. Havi egy alkalommal a kezünkbe kaptuk a dramaturgiát és külföldi fellépőkkel gazdagítottuk a programot a szinte mindig teltházas eseményeinken. Akkoriban a hét minden napján nyomták a lemezlovasok, minden nap más zenei stílussal. Az egyik nap hiphop, másnap reggae, harmadik nap szintipop, a hétvégén meg jöttek a tempós és hangosabb irányzatok, mint a techno és a house. Vitathatatlanul ez volt a Radosť klub fénykora.

MI JÖTT EZUTÁN?

Az idő múlásával, a generációváltás során a klubba járó emberek száma megfeleződött. Az új menedzsment alatt a klub az egész heti nyitva tartás helyett hétvégi rezsimbe kényszerült. Közben a háttérben bezárt a híres Nu Spirit Club és a SubClub. Megmaradt alapgázon a KC Dunaj, a Fuga komoly előremutató zenés estekkel és a Radosť hétvégi, főleg hajnali partykkal.

Éjfélkor nyitott a klub és másnap délig ment a buli.

 

MIT HOZ A MEGÚJULÁS ÉS MIÉRT VAN RÁ SZÜKSÉG?

Nagyon fontos, hogy minden szórakozni vágyó embernek jusson hely. Aki a klubzene szerelmese, nyilván nem megy el egy puccos, kiöltözős, slágerzenés buliba. Nekik itt van Lukáš Haško (Husky) és Jakub Gofjar (Dj Aamon, Red Meat Therapy) akik szűnni nem akaró energiával alakítják a Radosť klubot olyanná, ahova szívesen jár az ember, és nem fordul sarkon a bejáratnál. Az urak az egész nyarat kemény munkával töltötték, dolgoztak a klub identitásán.

Jakub, azaz DJ Aamon válaszolt pár kérdésemre.

Mikor kapcsolódtál az éjszakai élethez nem csak mint DJ, hanem mint promotőr is?

Manapság a DJ-zés és a partyszervezés kéz a kézben jár. 15 éve állok a mixpult mögött, zeneírássál még régebben foglalkozom. Jó pár lejátszott party után egyenes út vezet az események szervezéséhez, de a promotőr pozíciómat a legutolsó helyre tenném.

A Radosť egyike a nagyreményű pozsonyi kluboknak, amelyek az éjszakai pezsgést hivatottak visszahozni a fővárosba. Mi a te feladatod ebben?

Úgy mondanám, hogy a klub identitásának felépítése a fő feladatom. Főleg az, hogy milyen módon van prezentálva a szórólapokon és az interneten. Foglalkozom DJ-k megszólításával is, de a bookingban sokkal nagyobb tapasztalata van az új tulajdonosnak, Haskynak. Ő a szervezésben és a technoszférában rendkívül otthonosan mozog.

A klub nyáron bezárt, közben teljesen átalakult. Miért volt erre szükség?

Szükség volt a változásra. A klub húsz éve Pozsony történelmileg egy fontos pontján kapott helyet. Az évek Alatt több apró változáson ment át, de most ideje volt egy igazi restartot adni neki, ami a belsőt illeti. Teljesen új áramkör, padlócsere és rengeteg új elem került bele. Ilyen a fénytechnika, az ülések kialakítása és a bár. Az új klub sokkal letisztultabb, szellősebb, ám még mindig az underground érzést sugalló hely maradt.

Mikor nyitott ki és milyen volt az első buli?

Szeptember 6-án nyitottunk hivatalosan. A hétvége mindkét estéje egy igazi bulimaraton volt. Pénteken kezdtük a Technogang srácokkal, majd a szlovák technolegenda, Boss és a cseh Orbit szentelte fel a helyet. Szombaton house-bulival folytatódott a teltházas révület. Mindenki egyhangú pozitív véleménnyel dicsérte az új formát.

Mik a tervek a jövőt illetően?

Rengeteg másnap délig tartó buli (nevet), és aminek a legjobban örülök, a hét minden napján nyitva leszünk, ezzel teret adva sokféle zenei irányzatnak, kezdő és régi DJ-nek.

Ha egy szóval kellene jellemezni a megújult Radosť klubot, mi lenne az?

Intim.

Kassai DJ cimboránk, Tóth Dénes személyes tapasztalatát osztotta meg pár héttel ezelőtti fellépése után.  

„A felújítás után a klub sokkal tisztább lett. Teljesen új padló és mellékhelyiségek kerültek a klubba, a nagy szerepet játszó szellőzőrendszer alaposan ki lett tisztítva. Ami a legfontosabb, hogy a beléptetés meglehetősen kulturált körülmények közt bonyolódik le. A fénytechnika  érdekesebb, az ülőhelyek száma pedig csökkent, viszont így több tér lett táncolni.”

Október 25-én Dénessel visszatérünk a klubba, ami valaha a világot jelentő tér volt a PLUSplus DJ formációnk számára. A puccos-giccses szórakozóhelyekkel ellentétben a klubban nem számít, ki vagy, kivel és honnan jöttél, mi van rajtad. Csak egy a fontos. A zene és annak maximális megélése. Ami tizenegy méterrel a föld alatt történik, az ott is marad.

Élj soká, Radosť!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább