Zenei tervek 2020-ra. Ki, mivel készül az új évre? (Ankét)

Három helyes zenészfiút kérdeztünk idei terveiről. Strieženec Dávid, Antal Otti és Bernáth Gabriel válaszolt nekünk, akik mindannyian más-más területen tevékenykednek, de a legfontosabb közös bennük, mindhárman imádják a zenét.

STRIEŽENEC DÁVID

(gitáros, énekes, hangtechnikus)


Visszagondolva 2019-re, van valami, amit már máshogy csinálnál?

2019. egy csodás év volt. Megszületett Teó fiunk, így minden ennek volt alárendelve. Nehéz lenne bármit is máshogy csinálni, mert, bár rengeteg segítséget kaptunk, az ember a saját dolgain tanul a legtöbbet. Tehát egy csodás, érzelmekkel teli és gyönyörű év volt még a sok nemalvással, fáradsággal és stresszel együtt is. Bár lehet egy kicsit kevesebbet kellet volna dolgoznom. 😀

Volt valamiféle fogadalmad 2020-ra?

Fogadalmakat nem szoktam tenni, mert nem biztos, hogy az új évnek köszönhetően fogok megváltozni. Mindenképpen szeretnék többet zenélni, végre elindítani a gitáros blogomat, de meglátjuk mennyi idő marad rá a család mellett. De ha nem lesz rosszabb, mint 2019., én boldog leszek.

Készülsz valami különleges zenei meglepetéssel idén?

Fejben rengeteg dologgal készülök, meglátjuk, mennyit sikerül megvalósítani. Mindenesetre, remélem több helyre eljutunk a LalaBanddel, megjelenik a Mississippi Mixtape lemeze, sikerül egy új zenekart is összehoznom, valamint a már említett blogot szeretném életre kelteni. Nem kevés, ha belegondolunk, hogy emellett is rengeteg működő, vagy pihentetett zenei projektem van. De lényeg, hogy jó sokat legyünk Teóval, a többi csak plusz.


ANTAL OTTI

(basszusgitáros, énekes, a rock szerelmese)


Visszagondolva 2019-re, van valami, amit már máshogy csinálnál?

Az az igazság, hogy 2019-ben is ugyanúgy, mint minden évben, jó reményekkel indultam, és visszatekintve az előző évekre, mindig is hozott valami újat zenei téren is. Régi vágyam volt egy dögös heavy metál zenekarban zenélni, ami 2019-ben meg is valósult, ez a White Dragon. Már hat hónapja keményen próbálunk a srácokkal, februártól tervezzük a koncertezést, szóval a kérdésre válaszolva, nem csinálnám másképp, minden a terv szerint halad.

Volt valamiféle fogadalmad 2020-ra?

Nem szoktam konkrét fogadalmakat kötni, inkább terveim vannak a jövőre nézve. Mint ahogy azt említettem, a White Dragon-nal szeretnénk minél több helyen megmutatkozni, saját dalokon dolgozni és egyénileg persze szakmailag fejlődni.

Készülsz valami különleges zenei meglepetéssel idén?

A zenekarom mellett, Judit, Veled van egy akusztikus duett formációnk. (Judit: „Köszi az említést, igen, ez így igaz.”) Különböző világ, illetve magyar slágereket dolgozunk fel. Persze voltak már elmélkedések, hogy akár saját dalokkal is foglalkoznánk majd a későbbiekben.


BERNÁTH GABRIEL

(elektronikai zenész, producer)


Visszagondolva 2019-re, van valami, amit már máshogy csinálnál?

A Damolh33 formáció már második évtizede létezik, melyet Mikkével, az öcsémmel alkotunk. Évről évre igyekszünk újabb ötletekkel előállni, de mindig ugyanaz az a cél lebeg a szemünk előtt, jó techno zenét írni. Az egyetlen dolog, amit már bánok 2019-ből az az, hogy túl keveset hallgattam a szívemre zenekészítés közben. Több esetben mindig inkább az adott trendet követtük. Ez is egy jó út, de idén igyekszem majd jobban a szívemre figyelni.

Volt valamiféle fogadalmad 2020-ra?

Talán az egyetlen fogadalmam az, hogy még több időt szeretnék a zenével tölteni. Emellett folyamatosan bővítjük a stúdiót. Idei első élő fellépésünk január 10-én lesz az NFG színpadán, jelenleg is erre készülünk.

Készülsz valami különleges zenei meglepetéssel idén?

Igen! Igyekszünk majd a legjobban megvásárolt, legnépszerűbb dalainkból még több mixet készíteni, amelyet a nagyközönség is meghallgathat. Egy új album is már útban van, remélem, idén sikerül végre ezzel is célba érnünk.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább