A Klikk Out nyomtatott havi kiadványába rendszerint én készítem a vezető interjúkat és nem kis feladat hónapról hónapra olyasvalakit találni, akivel egy tartalmasat lehet beszélgetni, és van is miről. De nem is olyan nagy, hiszen akad körülöttünk jó pár egyéniség, személyiség, aki mindennapos tevékenységével, hobbijából lett hivatásával, elkötelezettségével magával ragad, legyen szó fiatalról vagy idősebbről. Közülük válogattam ki ötöt, a velük folytatott beszélgetésekből idéznék most egy rövidkét.
Mészáros Lajos: „Felnőtt egy öntudatosabb generáció, amely már másképp látja a világot“
(Klikk Out 2019/03.)
Mészáros Lajos egyike annak a kilenc alkotmánybírónak, akinek február közepén lejárt 12 éves mandátuma az ország méltósága szempontjából egyik legjelentősebb szervénél. Összesen 19 évet töltött a kassai Alkotmánybíróságon, rengeteg döntés, rengeteg érvelés van mögötte. Pályájáról, életéről beszélgettünk.
„Önmagában az, hogy valaki a politikából jön, nem lehet akadálya a jelöltségének, a törvényhozási tapasztalat még jól is jöhet. Kérdés az, hogy mennyire váltál szimbólummá a politikában. Ha például háromszor kormányelnök voltál, mint Fico, akkor már nem fogják rólad elhinni, hogy független döntést tudsz hozni, és a politikai kérdésekben nem fogsz pártoskodni. Én ezt a barátaimnak és a sajtónak is úgy magyaráztam el, hogy ez a helyzet olyan, mintha például Messi megsérülne a fociban, és utána bíróként tevékenykedne. Kitűnően fújna, hisz ismer minden szabályt, tud mozogni a pályán. Egyszer csak nemzetközi bíróvá válna, majd jönne egy Barcelona-Paris Saint Germain meccs. Igyekezne bebizonyítani, hogy profi, hogy jól fúj, de a 85 ezer néző a Nou Campban ezt nem hinné el.”
Molnár Xénia: „Annyi az élet, mint egy üstökös!”
(Klikk Out 2019/07.)
Molnár Xénia az egyik legerősebb nő, akivel valaha beszélgethettem. A szlovákiai magyar színházi élet egyik legkiemelkedőbb egyéniségéről van szó, aki Pozsonytól, vagy különösen Komáromtól Kassáig belakta a világot jelentő deszkákat, feltűnt magyar és szlovák filmekben (Világszám / Kruté radosti, Barackliget), szíve mégis leginkbább a kettő között valahol félúton fekvő szülőfalujához, Ragyolchoz köti. Számos szerepet kapott mindkét szlovákiai magyar kőszínházban, és nagy törést jelentett az életében a Jókaival való szakítás, ám a földbe semmi nem tudta döngölni. Felállt és máig zakatol. A Tündérkerten beszélgettünk.
Ragyolc a szívem csücske marad, akárhol is élek. Eszembe jut a hegy, ahol szánkóztunk gyerekként. De mivel nagyon családcentrikus ember vagyok, természetesen eszembe jut az édesanyám, az édesapám és a húgom szeretete is. Eszembe jut az udvar a mamánál, ahogy hozom be a tojásokat, a disznótorok, ahogy megyünk az unokatestvéremhez. Ahogy felszólok anyucinak, hogy megyek a faluba, mindjárt jövök vissza. Az alvó vulkánok, ahová jártam a két bernáthegyi kutyámmal nagy túrákra, egyedül, szándékosan, mert az jelentette a feltöltődésemet. Édesanyám sajnos már nem él, tavaly hirtelen itt hagyott minket.
Kornfeld Tibor: „Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely”
(Klikk Out 2019/08.)
Nem nagyon van olyan momentum, ami átérezhetőbbé teszi a holokausztot és hasonló történelmi borzalmakat, mint amikor annak részleteit az otthonunk viszonylatában halljuk. Öt évvel ezelőtt jelent meg Kornfeld Tibor, a dunaszerdahelyi zsidó hitközség vezetője által írt, Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely című könyv, idén pedig ennek új, bővített kiadása. A szerzővel Dunaszerdahely zsidó történelméről beszélgettünk.
Amikor ’38-ban ezt a területet visszacsatolták Magyarországhoz, két üzletet itt teljesen kiraboltak. Az egyik volt Nemesszegben az Ungár nevű élelmiszerbolt, ahol meg is verték a tulajt, a másik pedig a nagypapáé. Mi a városházával szemben laktunk, és mesélte apukám, hogy a hálószoba ablakából nézték, ahogy az emberek viszik a ruhákat. Széttörték a kirakatot és raboltak. Szabad rablás volt, antiszemita megmozdulás.
Tóth Helen: “Legyen már legalább egy hely a világon, ahol nem pusztít az ember!”
(Klikk Out 2019/09.)
A Tollas rádió egykori stúdiójában ma vásznak, festőkellékek hevernek mindenütt. Hol a kimereveített káosz, hol pedig fejlesztés alatt álló és elkészült ötletek köszönnek nekünk. Műtermében találkoztunk és beszélgettünk a még mindig piszkosul fiatal dunaszerdahelyi festőnővel, Tóth Helennel.
Néhány évvel később aztán már úgy éreztem, hogy az erdőim önmagukban is elég erősek, és nem kell hozzájuk egyfajta támogató pont. Mert figyeld meg, hogy sok olyan festmény van, amin láthatsz valamilyen buja, absztrakt szétfestést, ami a tájra emlékeztet, de mindig van ott valamilyen alak is, ami realisztikusabban ki van festve. Ha viszont letakarod az ujjaddal ezt az alakot, nélküle gyenge lesz a festmény. És pont emiatt számomra minden, ami nem erdő, az felesleges plusz a képeimen, emellett szánt szándékkal hagyom ki az emberi jelenlétet, legyen már legalább egy hely a világon, ahol nem pusztít, még ha csak festményen is.
Apu-kalipszis: A sztereotípia szerint a férfiakat nem érdeklik a gyerekek – hát dehogynem!
(Klikk Out 2019/12.)
Ficza Jánossal közel azonos korúak vagyunk, mindketten egy gyermek apukái. Ő már három és fél éve Emilyé, én pedig lassan egy éve Rókusé. A frappáns Apu-kalipszis névvel ellátott blogját több ezren követik, és a kicsi születése inspirálta. Behelyettesíthetem ide az Apu(ci)rókát, ugyanez jön ki, csak (még) a számok nem stimmelnek! Apukaként azokat a kérdéseket tettem fel neki, amelyeket az elmúlt évben vagy akár azelőtt magamnak is, és ugyanolyan józan válaszokat kaptam, mint amilyeneket már magamnak is megfogalmaztam vagy legalábbis igyekeztem. Noha csak videóhívás keretén belül, de egy tartalmasat beszélgettünk, ne hagyjátok ki!
A nők és a férfiak is szeretnének többet annál a társadalmi elvárásnál, ami évtizedekkel ezelőtt volt érvényes. A férfiak is rájöttek, hogy több van bennük annál, minthogy halálra dolgozzák magukat, és úgy éljék le az életüket, hogy nem is voltak a családjukkal. A gyereknevelésből is ki tudjuk venni a részünket, beszélhetünk az érzelmeinkről, kimutathatjuk azokat a gyerekünk, a párunk vagy a barátaink felé is. Sőt, ami korábban elképzelhetetlen és ciki lett volna, most már természetes, hogy férfiak ülnek a kocsmában és a gyerekeikről, a gyereknevelésről beszélgetnek. A sztereotípia szerint a férfiakat nem érdeklik a gyerekek – hát dehogynem! Pszichikailag és fizikailag is egészségesebb, ha ezt helyén kezeljük.