Szerda-Helytörténelem 45. | A Vámbéry Ármin Alapiskola

Fotók és videó: Soós Bertalan. Archív képek: külön jelölve.

1982 szeptemberére készült el a Nyugati lakótelepen városunk harmadik magyar tannyelvű alapiskolája. A Hviezdoslav utcai, majd Vámbéry Ármin Alapiskolaként ismert oktatási intézménybe az eredeti tervek szerint a környező falvakból, többek között: „a Kisabonyból és Hodosból, a Karcsákról és Udvarnokokból beköltöző tanulókat szándékoztak összegyűjteni” 

– írta a Nagy Attila, Nagy Iván, Novák Veronika, Simon Attila és Vajda Barnabás által fémjelzett Dunaszerdahely c., 2012-ben megjelent várostörténeti monográfia Iskolák a háború után címszó alatt. A „Hviezdoslav” suli – ahogy a dunaszerdahelyiek ajkán elterjedt – a nyolcvanas években mégis inkább a sportosztályairól lett híres, s persze arról, hogy a két meglévő magyar tannyelvű általános iskolát igyekezett tehermentesíteni.

Csak a Gorkij utcai Alapiskolából (a mai Szabó Gyula) a diákok kb. egyharmada folytatta tovább tanulmányait itt „Západon”. 

Őket követte a több mint egytucat pedagógus is, akik a Nyugati lakótelepen megnyílt alapiskolában folytatták az oktató-nevelő munkát. Ugyanakkor annyira túlzsúfolt volt a „Gorkij” és a „Komenský”, hogy a két váltásos (délelőtti-délutáni) oktatási rendszert még a „Hviezdoslav” megnyitása sem tudta maradéktalanul kiváltani. Azokban az időkben:

„… a város vezetői tudatosították és eldöntötték, szükség van egy új magyar alapiskolára, hiszen a meglévő két iskola túlterhelt, és képtelen befogadni az új diákokat. Ez az állapot részben örömet, de kételyeket is eredményezett. Az öröm abból eredt, hogy gyarapodni fog a magyar tannyelvű alapiskolák száma, a kételyek legfőbb oka pedig az volt, hogy az új iskola vajon képes lesz-e olyan színvonalon teljesíteni az oktatás és nevelés bonyolult feladatait, mint a városban már működő, jónevű és eredményes magyar és szlovák tannyelvű alapiskolák. A döntés után azonban a nagy kihívásból eredő minden feladat és kockázat már azokra hárult, akik vállalták a megvalósítást, vagyis a születő alapiskola vezetésére, alakuló tantestületére és formálódó szülői közösségére…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.
Vámbéry Ármin Alapiskola

 

„Mivel az új iskola Dunaszerdahely nyugati részében épült fel, a városi tanács új körzetesítéssel állapította meg az alakuló iskola vonzáskörzetét. Ezáltal elérték, hogy csökkent a már szinte elviselhetetlen zsúfoltság a már működő Gorkij (Szabó Gyula) és Komenský (Kodály Zoltán) utcai alapiskolákban. Az új iskolának tehát születése napjától bizonyítani kellett, hogy életképes. Ezért az iskola vezetése és alakuló tantestülete 1982-ben a nyári szünidőt arra használták fel, hogy iskolájuknak szeptember elsejére legyenek tanulói, berendezett tantermei és segédeszközei. Mindez nem kis erőfeszítéssel, de sikerült…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején felépült Nyugati lakótelepre szituált Hviezdoslav utcai Alapiskolában 1982. szeptember 1-jén kezdődött el az első tanév: 440 tanulóval, 14 osztállyal, 27 pedagógussal és 13 alkalmazottal.

„Bár az induláshoz az oktató-nevelő munka ideális feltételeiből még több tényező hiányzott, de a legfontosabbat, a személyi feltételeket, a szakmailag nagyon jól felkészült pedagógusokat sikerült biztosítani. Kialakult egy tapasztalt és főként sikerre éhes tantestületet, melynek minden tagja az indulás első napjától kezdve bizonyítani akarta képességeit és elhivatottságát. A tantestület egyre több szülőt nyert meg, a közös ügynek és célnak tudatosítása azt eredményezte, hogy szülői tanácsunk tevékenysége már az első évtől példamutatóan aktív és eredményes volt. Iskolai étkezdénk is hamar kivívta a tanulók és a szülők elismerését…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.
Az iskola étkezdéje a nyolcvanas évek első felében – Majda Dušan felvétele, Karaffa Attila gyűjteménye

 

„Már az első tanév végén örömmel nyugtázhattuk, hogy nemcsak úrrá lettünk a kezdeti nehézségeken, de az iskolák közötti versenyeken több járási, sőt egy országos első helyet is elértünk. A kezdéshez hasonló lett a folytatás is. Öt évi munka értékelése után örömmel állapítottuk meg, hogy felzárkóztunk a legjobb iskolák mezőnyéhez, és kivívtuk az elismerést. Az oktató-nevelő munka terén a legfőbb célként azt tűztük magunk elé, hogy minőségi munkánk eredményeként tanulóinkat tartós tudással, gerinces emberi tartással, küzdőszellemmel, a szülőföldhöz való ragaszkodással, mások iránti tisztelettel, anyanyelvük feltétlen és mélységes szeretetével, az emberi, a humanista értékek megbecsülésével vértezzük fel…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.

Majd 1986 nyarán felvételt hirdettek az iskola ötödik és hatodik évfolyamába, hogy ott szeptember 1-től a DAC-cal karöltve új fejezetet nyissanak a sportolók utánpótlás-nevelésében. Gyakorlatilag elsőként az országban, mai olvasatban sportakadémiát kezdtek működtetni. Az elméleti oktatás az iskolában folyt, míg a sporttevékenységeket a sikabonyi Úttörőstadionban végezték, nem kisebb atléta-legenda, mint Pogány Mihály, a magasugrás akkori szlovák bajnoka és csúcstartója felügyelete alatt. A focistapalántákkal Jákly László kezdett el foglalkozni.

A szocialista időkben épült intézmény homlokzata kissé komor, viszont az épület belül egyértelműen melegséget áraszt

„A DAC labdarúgó szakosztálya egy idő óta alapos körültekintéssel foglalkozik az utánpótlás nevelésével, és a minap teljesen új fejezet nyitott az ifjúság nevelésének történetében. A Hviezdoslav utcai magyar tanítási nyelvű alapiskolában felvételi és tehetségvizsgákat tartottak, szeptember elsejétől az 5. és 6. évfolyamban sportosztály nyílik. Ezekben a labdarúgók és atléták nevelésével foglalkoznak. A kísérletről Paulicky Péter, a DAC labdarúgó szakosztálya ifjúsági bizottságának elnöke a következőket mondta:
Régi vágyunk már a sportosztaly. Volt is már egy elvetélt kísérlet. A Jilemnický utcai alapiskolában két évvel ezelőtt sportosztályt nyitottak, de nem volt meg hozza az iskolaügyi és testnevelési szervek hozzájárulása, s a próbálkozás kudarcba fulladt. Hosszas utánjárás és kilincselés után végre sikerült megszerezni az említett hatóságok áldását, beleegyezését, és június utolsó napjaiban sor kerülhetett a felvételi és tehetségvizsgára.
Óriási volt az érdeklődés, ami megint csak arra vall, hogy a DAC sikerei nyomán a Csallóközben hallatlanul népszerű a labdarúgás. Nemcsak a környékről, hanem a szomszédos Galántai járásból is jöttek jelöltek. A szigorú orvosi ellenőrzés, a fizikai adottságokat és tehetséget felmérő teszt és a tanulmányi előmenetel alapján választották ki azt a 24-24 fiút, akik szeptembertől két sportosztályban folytatják a tanulást. Közben azonban változott a helyzet. A fölsőbb szervek úgy döntöttek, hogy a labdarúgás mellett atlétikával is foglalkozzanak. Pótfelvételivel 30-30 főre gyarapodott az 5. és 6. évfolyam sportosztályainak létszáma azzal, hogy mindkét évfolyamban 20-20 gyerek foglalkozik majd labdarúgással, 10-10 pedig atlétikával.
Bufla Miklós, a Hviezdoslav utcai alapiskola igazgatója régi híve a labdarúgásnak. Talán ezért is esett a választás az iskolájára, amikor megfelelő helyet kerestek a sportosztályoknak… Szakmai szempontból két kellőképpen képzett ember irányítja majd a sportosztályok felkészülését. Mindketten a Komenský Egyetem Testnevelési Karán végeztek és mindketten a város szülöttei. A labdarúgókkal Jákly László edző, az atlétákkal Pogány Mihály, a magasugrás szlovákiai csúcstartója foglalkozik majd. Az edzéseket a DAC közeli, sikabonyi ún. Pionírstadionjában végezhetik majd, amely már eddig is az ifjúsági csapatokat szolgálta…” – ÚjSzó, 1986. 07. 07.

Mi „komenskýsok” is búcsút intettünk néhány osztály-, na meg évfolyamtársunknak, akik átléptek ide. A sporttagozatos osztályok létrehozása, amit az ifjú sporttehetségek adottságainak specializált fejlesztésére indítottak el, úttörője lett e tekintetben a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskoláknak.

Az iskola épülete az udvar irányából

„Ha csak öt tehetséget nevelünk ki évfolyamonként, akiket aztán be tud építeni a DAC, már megérte foglalkozni velük. 

A lányok inkább atletizáltak, a fiúk fociztak. Egyik-másik lány egész szép eredményeket ért el, de a fiúknál nem találtam teljes megértésre” – emlékezett vissza erre az időszakra egy 2021-ben készült szurkolói interjúban  Fibi Sándor, az alapiskola korábbi igazgatója.

„…a tagozatos osztályok létrehozása, amit először az ifjú sporttehetségek adottságainak specializált fejlesztése céljából indítottunk el mint Szlovákia egyetlen magyar tannyelvű alapiskolája. Fiatal atlétáink és labdarúgóink rövidesen megjelentek az országos és nemzetközi versenyeken, és egyre több sikert értek el. A változó szülői elvárásokra és társadalmi igényekre reagálva fokozatosan bővítettük a tagozatos osztályok számát, és felső tagozaton a sporttagozatos osztályok mellett megnyitottuk az angol-német tagozatos, majd a szükséges dologi feltételek kialakítása után – a számítástechnika tagozatos osztályokat is. Így sikerült elérnünk, hogy Szlovákia egyetlen alapiskolájaként a kötelezően meghatározott ismeretanyagon túl minden tanulónk bizonyos többlettudást is kapjon az iskolában, tehetségét, adottságait eredményesen fejleszthesse a választott osztályban, s a közeli múltban már az alsó tagozatos osztályainkban is programmal nyitottunk, melynek az iskolaotthonos tanulás a fő profilja, vagyis amit a kisdiáknak tudnia kell, azt valóban az iskolában sajátítsa el…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.
A falfestmények célja az iskola hangulatának ábrázolása volt

 

Tizenkét évvel később, 1998 júniusában Bufla Miklós, a Hviezdoslav utcai alapiskola igazgatója a sportosztályok kapcsán már mint egy jól működő, közkedvelt és sikeres projektről beszélt, ahonnét tehetséges sportolók kerülnek ki. A névsor több mint tiszteletreméltó, hiszen ott találjuk közte pl. a tavalyi idényben az ETO FC Győrrel NB1-es bajnoki címet szerzett Borbély Balázst is, aki megjárva a DAC felnőttcsapatát, a ligetfalui együttessel a Bajnokok Ligáját, jelenleg a Ferencváros labdarúgócsapatának trénere.

„1986-ban kaptunk lehetőséget sportosztályok nyitására. A felső tagozaton jelenleg öt osztályunk van, mintegy 110 fiatal sportolóval. A Csallóköz magyar tanítási nyelvű iskolái közül csak nálunk van lehetőség a tehetséges fiatal atléták és labdarúgók felkészítésére, de más régiokból is jelentkeznek hozzánk gyerekek. Sok diákunk örülhetett már országos bajnoki címnek. Lánycsapatunk ’96-ban és ’97-ben az országos atlétikai bajnokságon utcahosszal előzött olyan sportiskolákat, amelyek összehasonlíthatatlanul jobb feltételek között dolgoznak. Tanulóink nemzetközi megmérettetéseken is kiváló eredményekkel bizonyítják tehetségüket. Atlétaválogatottunk az utóbbi két évben nagy pontkülönbséggel lett első a dunaújvárosi fedettpályás versenyen. A Magyar Gyerekek Világtalálkozóján magas- és távolugrásban olyan kiváló eredményeket érnek el diákjaink, amelyeket nemcsak a saját kategóriájukban, hanem az idősebb ifjúságiak, sőt a kadétok korosztályában is országos csúcsként tartanak nyilván. Kivételes tehetségeink eredményei már a felnőtt sportolók között is rangos helyet biztosítanának számukra. Labdarúgóink a korosztályos bajnokságokban rendre a legjobbak között végeznek. Az 5. és 6. osztály csapatai a területi bajnokság győztesei, a 8. osztályosok a 1. ligában értek el első helyezést. Volt diákjaink közül például Balla Béla, Méhes Mátyás, Borbély Balázs vagy Mandák Imre jelenleg is első ligás csapatban játszik…” – ÚjSzó, 1998. 06. 09.

Az alapiskola megnyitásának 30. évfordulója alkalmából írt 2002-es összefoglaló szintén elég sokatmondó: „Dunaszerdahelyen több mint három évtizeddel ezelőtt „született” egy új magyar tannyelvű alapiskola a tudás és az emberiesség fejlesztésére, kiművelésére. Ahogy egy családban a gyermek születését nagy öröm, várakozás és reménykedés előzi meg, hasonló állapot, de némi kétkedés is kísérheti egy új iskola születését abban a közösségben, amelyet érint. Így volt ez 30 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen is…” 

Ekkor még nem sejthettem, hogy eljön egyszer az idő, amikor nemcsak egyszerű látogatóként, hanem büszke szülőként léphetem át az iskola kapuját. 

Azét az alapiskoláét, amely alkotói, s szüleim után személyes példaképem, Vámbéry Ármin nevét viseli. Vagy ahogyan ikergyermekeim, Emese és Máté megismerték Őt, „Ármin bácsiét”, aki a szerdahelyi korzón ül könyvvel a kezében, s bár bronzszobra olykor hideg, mégis kedves ismerősként és barátként bújtak hozzá egy-egy sétánk során. A jelképek és az emóciók minduntalan fontosak az életemben, így volt ez idén szeptember első napján is. Mi azonban lépjünk vissza egy bekezdés erejéig a névadás időszakához. 

Vámbéry mellszobra az alapiskola aulájában – a szerkesztő felvétele

2002-ben, az akkor 30 éves oktatási intézmény felvette Vámbéry Ármin orientalista nevét: Vámbéry Ármin Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola.

A Hviezdoslav utcai Alapiskola névadó ünnepségére 2002. április 11-én, a II. Vámbéry Napok rendezvénysorozat keretében került sor:

„A város önkormányzata és a Vámbéry Polgári Társulás rendezésében holnap kezdődnek a II. Vámbéry Napok. A rendezvénysorozat keretében holnap délelőtt kerül sor a Hviezdoslav utcai magyar alapiskola névadó ünnepségére…” – ÚjSzó, 2002. 04. 10.

A Pozsony-Szentgyörgyön, eredetileg Wamberger Hermann néven született, ám magát mindig is dunaszerdahelyinek valló világhírű kelet-utazó nevével fémjelzett alapiskola auláját azóta a nagy orientalista életét bemutató hatalmas festmények, valamint Vámbéry mellszobra díszíti. Utóbbi Lipcsey György dunaszerdahelyi szobrász alkotása.

Az alapiskola szemet gyönyörködtető aulája – a szerkesztő felvétele
„Az ember könnyen elviseli azt, amihez gyerekkorában hozzászokott.” – Vámbérytől való kedvenc idézetem választottam mottónak a napokban megjelenő „Dunaszerdahelyi antológia” c. kötet társszerzőjeként.

Külön öröm, s talán büszkeség is egyben, hogy a könyvben maga Vámbéry is megjelenik társszerzőként. Idézetbéli mondásával arra utalt, hogy a korai éveit meghatározó nehézségek készítették fel őt a későbbi, rendkívüli fizikai és lelki megpróbáltatásokkal járó ázsiai utazásaira. Ő volt az első európai kutató, aki dervisruhában álcázva, sikeresen bejárta Közép-Ázsia addig a nyugati világ számára szinte teljesen elzárt területeit. Kivételes nyelvzseni volt, aki élete során tucatnyi európai és keleti nyelvet sajátított el tökéletesen.

„Vámbéry Ármin a keleti tudományok nemzetközi tekintélyű úttörője, szükségben és sikerben bővelkedő életpályát futott be. A nyomasztó szegénységből, önerejéből tanulva jutott el a világhírnévhez. Mint kolduló dervis, rongyokba burkolva, szomjúságtól gyötörve, ezer életveszélynek kitéve járta végig Ázsia sivatagjait, majd királyok és fejedelmek tisztelték meg barátságukkal, Európa uralkodói és politikusai kérték ki tanácsát, tudós társaságok halmozták el kitüntetéseikkel…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.

2012-ben az alapiskola udvarának Liszt Ferenc utcai oldalában új játszóteret építettek.

A „vandalizmus elleni kampány” keretében, önkormányzati beruházással létrejött, uniós normáknak megfelelő játékbirodalmat aztán 2021-ben az iskola geotermikus fűtési rendszere kiépítésének tervezete miatt elbontották. Nagy érvágás volt ez akkoriban a lakótelep apraja-nagyjának, hiszen a „Západ” így gyakorlatilag valamirevaló játszótér nélkül maradt a nyári szünidőre. A bosszúságot csak tetézte, hogy az elbontott játszótér területén abban az esztendőben mégsem kezdődtek meg a hőenergia-bányászat szondafúrásai.

Gyermekeim éppen abban az életciklusukban voltak, amikor a mozgás és a játék öröme a mindennapjaik részévé vált – volna.

Mindeközben ígéretet kaptunk, hogy a szétszedett játszótér helyett – mivel az adott területre azt nem lehet visszahelyezni – szintén önkormányzati beruházással újat építenek majd a lakótelepen. Ez a terv azonban nem valósult meg, illetve megvalósult, csak nem a következő hónapokban, és végképp nem a lakótelepen. Talán szerencsésebb lett volna először új játszóteret építeni, s csak azután lebontani a már meglévőt? – de mint tudjuk, az észszerűség nem mindig jár kéz a kézben a polgárok akaratával. Beköszöntött már a komor évszak, amikor a Svoboda tábornok és a Hviezdoslav utca sarkán egyszer csak megmozdult valami. Munkások jöttek és tüstént ásni kezdtek. Másnapra már álltak a hinták, a vár, a libikóka alapjai, de kisvártatva elkészült a homokozó kerete is.

Az iskola játszótere

Nem emlékszem ünnepélyes átadóra, szalagátvágásra meg végképp, de a közösségi oldalamra posztolt 2022. február 14-i bejegyzés nagyon árulkodó számomra:

„Boldog Valentin-napot kíván mindenkinek a „západi” játszótér kapujának díszőrsége” – írtam akkor. A képen Emese és Máté valóban a vadonatúj játszótér kapujában áll bebocsátásra várva. Eszerint a Vámbéry Ármin Alapiskola udvarán lévő játszótér immár több mint négy esztendeje üzemel a jelenlegi helyén. A játszótér melletti rekotán borítású atlétikai pályán futni, a műfüves pályán pedig labdázni lehet, vagy csak spontán felfedezni a suli hatalmas udvarát. 

Nem mellesleg itt tanultak meg a gyerekek pótkerék nélkül kerékpározni!

Több jól sikerült akciót szervezett már az oktatási intézmény vezetősége. Egy-két futballtorna erejéig jómagam is beálltam a Vámbéry focikapujába, amelyek mögött a 2022-es iskolakezdésre az elhasználódott védőhálókat is kicserélték. Bevallom, mindig várom az alkalmat, amikor gyermekeimért mehetek. Ekkor megcsodálhatom az iskola auláját, ahol Vámbéry Ármin „előttem járja végig gazdag életútját”. Az iskola tornatermeit 2022 júniusától kívülről is szemet gyönyörködtető, művészi falfestmények díszítik.

Mindig új részletet fedezhetünk fel a falon

Az óriási, természetben játszó gyermekeket ábrázoló festményt Kiss Márta kisfaludi és Herman Levente marosvásárhelyi származású festőművészek készítették.

A falfestmények célja az iskola hangulatának ábrázolása, a gyermeki játékosság és a szabadság, a felszabadult öröm érzésének visszaadása volt: „A gyerekeket átölelő táj az udvar perifériájában is létező fákat, például a nyárfát vagy a vadcseresznyét is visszatükrözi” – írták róla. Valóban szép, mutatós hátteret kölcsönöz a játszótérnek. 

Majd megvirradt a nap! Demjén Ferenc örökzöld slágerét dúdolva vágtunk neki az „ismeretlennek”.

Nagy várakozás közepette 2026 szeptemberének első napján két kis óvodásból egyszeriben első osztályos tanulóvá avanzsált Emese és Máté. Az izgalom napjai következtek, vajon hogy állnak helyt abban a közegben, ahol már nem a játék az első, ahol meg kell birkózni a feladatokkal, és alvás sincs ebéd után.

Ilyenkor a szülők izgulnak jobban vagy a gyerekek? – nem tudom.

Sokszor szembesültem vele, hogy a környezetem két azonos korú emberpalánta nevelését teherként éli meg, s majdhogynem lesajnálva tekint a szülőre. Ők valószínűleg nem ismerik a titkot, a gondviselés nem csupán a „gond viselése”, a két gyerek dupla öröm is! Nos igen, néha kétszer annyi könny, ezt elismerem, de másnap már csak a szépre, a jóra emlékezünk. Ikergyermekeim az iskola által egy olyan közösségbe kerültek, ahol a betűvetés és a számtan titkai mellett büszke magyar embereket faragnak! S ahol naponta találkozhatnak az ő kedves Ármin bácsijukkal. A Vámbéry ars poeticája a minőségen és a folytonosságon alapszik:

„A Vámbéry állandóan lüktet – a céltáblát, mielőtt elérnénk, tovább kell helyezni, valljuk. S a legfontosabb, hogy a minőségi kínálat mögött lelkiismeretes és tisztességes munka kell rejtőzzön…” – a Vámbéry Ármin alapiskola weboldala alapján.
A tanévnyitót az iskola hátsó udvarán tartották

 

Aztán kisvártatva gyűlni kezdtek a mosolygó pecsétek után az egyes érdemjegyek is. Hátradőlni korai lenne még, „a céltáblát, mielőtt elérnénk, tovább kell helyezni”. Jelenleg több mint 650 diák látogatja az intézmény 30 osztályát, az oktatásról és a működésről pedig mintegy 70 pedagógus gondoskodik. A Vámbéry Ármin Alapiskola kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra, a kulturális és hagyományőrző programokra. Rendszeresen szervez tematikus napokat, író-olvasó találkozókat, valamint regionális tanulmányi és sportversenyeket is. A diákok aktív tagjai a helyi közéletnek, képviseltetik magukat a városi diákparlamentben és a diákpolgármester-választásokon is. Hajrá, Vámbéry!

(Roberto)

 

ELŐZŐ RÉSZEK: 
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik 
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek 
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat 
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub 
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya 
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ

Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás 
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház 
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park 
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom 
Szerda-Helytörténelem 38. – A termálfürdő 
Szerda-Helytörténelem 39. – A városháza 
Szerda-Helytörténelem 40. – A református templom 
Szerda-helytörténelem 41. – A katolikus templom
Szerda-Helytörténelem 42. – A Nagyzsinagóga
Szerda-Helytörténelem 43. – A Kodály Zoltán Alapiskola
Szerda-Helytörténelem 44. – A Szabó Gyula Alapiskola

 

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább