Borítókép: korabeli képeslap az MI által megszínesítve. Fotók és videó: Soós Bertalan. Archív képek: a szerző archívuma, vagy külön jelölve.
Városunk keresztény felekezetű templomai mellett illik megemlékeznünk az izraeliták Nagytemplomáról is, amely méreteiben valóban nagynak, sőt egyenesen hatalmasnak számított! Soron következő epizódunkban Dunaszerdahely történelmi, napjainkban nem létező helyszínére látogatunk el, ahol a Magyar Királyság területének egyik legnagyobb ortodox zsinagógája épült fel 1868 és 1870 között Shmuel Aszád (Aszód Áron Sámuel) rabbi idejében, aki a máig köztiszteletben álló Jehuda Aszád (Aszód Júda) rabbi fia volt. A tájainkon már az 1700-as évek legelején letelepedő izraeliták Szerdahely földesurától, Pálffy Jánostól 1739-ben kapták meg a jogok és kötelezettségek jegyzékét, melyben zsinagóga építését is engedélyezte a kegyúr.
1740-től működött az a mai napig létező ortodox temető, amelyet egykor Csót pusztán, Sikabony mellett hoztak létre. Majd a 18. században imaházat, illetve templomot emeltettek maguknak a város területén, ám azok meg sem közelítették a helytörténeti sorozatunkban tárgyalt Nagytemplomuk méreteit. Dunaszerdahely elődtelepüléseinek összességét nézve ugyan nem, de szimplán a szerdahelyi zsidó közösség számarányát tekintve létszámuk már ekkor nagyobb volt, mint a nem zsidóké. A hitközség ebben a korszakban, azaz a 19. század legelején lett az egyik legismertebben és legnagyobb ortodox vallási közössége Magyarországnak, sőt egész Közép-Európának. 1854-ben aztán Szerdahely, Nemesszeg, Újfalu és Előtejed egyesítésével létrejött Duna-Szerdahely nagyközség mint közigazgatási egység. Az 1860-as évek végére a korábban felépült zsinagóga immár kicsinynek bizonyult, ezért újat kezdtek el építeni.

A tekintélyt parancsoló, nyolcszáz férőhelyes ortodox zsinagóga, melynek hossza 45, szélessége 20, magassága 15 méter volt, közadakozásból épült a város főutcáján (az egykori Széchenyi utcán), az 1970-es években szintén lebontott Bacsák-féle Fehér kastéllyal szemben.
Mai olvasatban a nagypostával szemben, nagyjából az Általános Egészségügyi Biztosító volt dunaszerdahelyi kirendeltségének helyén. Kultuszát és emlékét az 1991-ben felavatott Mementó-emlékmű jelöli a „csodarabbiról” elnevezett Jehuda Aszád téren. A Nagytemplom bejárata egy vallási szabály szerint a mai Bartók Béla sétány – anno Városi utca, Csillag utca, majd szintén Üzletsor utca – felől volt.
A környékbeli zsidóság tragédiája mindannyiunk előtt ismert, és nem csupán a dunaszerdahelyi izraelitáké!
Nem véletlenül hívták városunkat Kis Palesztinának, később pedig Kis Jeruzsálemnek – ahol az izraelita lakosság összlétszámát tekintve Dunaszerdahely többségét adta. Ám a 2. világégés után alig tértek vissza páran közülük! Csupán a töredékük. Nagytemplomuk, melyet a németek autószerelő műhelyként is használtak, s ezért azt szovjet bombatámadás érte, így elárvult. A kommunisták hatalomra kerülése eleve nem kedvezett egyik vallási felekezetnek sem, ráadásul a megrongált zsinagóga állapota, s a Dunaszerdahelyre visszatért – majd elvándorolt – zsidóság minimális számaránya szintén megpecsételte a Nagyzsinagóga jövőjét.

Ekkor született viszont egy városi legenda, amely, mint utóbb kiderült, valós tartalommal bírt!
A lebontott Nagytemplom tégláiból épült fel ugyanis a későbbi Sport utcában városunk új futballstadionja. Pontosabban az az 1983-ban elbontott legendás fatribün, amelyet az 1985-ös járási Spartakiád bemutatójára készült, ún. nyugdíjastribün váltott fel. A dunaszerdahelyi zsidó lakosság és városunk sportélete nem ekkor és nem itt fonódott össze első ízben, amelyet számtalan további példa követett. Dunaszerdahely sportéletében már az egyesület alapítása után meghatározó szerep jutott városunk zsidó származású polgárainak, miközben saját sportszervezettel is bírtak. Hogy aztán a DAC felemelkedése idején a testnevelési egyesület első embere az a Weisz Mihály – mindannyiunk Misi bácsija – legyen, akinek nevét és nagyságát a sportszerető közönség egy napon emlegethesse akár még Dunaszerdahely fogadott fiával, a szintén zsidó származású híres keletkutató, Vámbéry Árminnal is!
A névsort és a helyszíneket pedig tovább folytathatnám.
Ezen legendás helyek, valamint eleink elbeszéléseinek és városunk krónikásainak hála, a dunaszerdahelyi nagyobbik zsinagóga története, de vele együtt a dunaszerdahelyi zsidó emberek múltja sosem veszett ki a köztudatból, és nem is fog! Nagyobbik zsinagógát írtam az imént, hiszen volt még egy. Az 1927-ben épített, ún. ultra ortodox felekezetű Ádász Jiszráel-templom a történelmi Nemeszszeg városrész területén állt, mai szemmel nézve a Kukučín utca város felöli végében, gyakorlatilag egy perc járásra a Nagyzsinagógától. Sorsa megegyezik a Nagytemploméval, a 2. világháború után még felújításra került, később viszont azt is lebontották.
Ha a szakirodalmat nézzük, több jelentős mű szól Dunaszerdahely meghatározó zsidó múltjáról. Közülük talán a leginkább figyelemreméltó Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely c. munkája – könyve.
„Dunaszerdahely szülötte jóvoltából színes kép tárul az olvasó elé városunk gazdag zsidó történelmének eseményeiről, ahol a zsidók a 18. század elejétől nemcsak többségben éltek, hanem aktívan részt vettek a város gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésében” – írja többek közt a könyv előszava, ami így folytatódik: „…ezt a dinamikus fejlődést törte meg a második világháború, a holokauszt, ami radikálisan megváltoztatta a város lakosságának összetételét…” Csodálattal és mély alázattal forgattam a vaskos könyv lapjait, kiszélesítve ismereteimet, hiszen az izraelita Nagytemplom számomra gyermekkoromban csupán egy park volt a Lenin utca (a mai Fő utca) és az Üzletsor utca (a mai Bartók Béla sétány) között, a Kék Duna áruházzal szemben.

Az amúgy zsúfolt főutcai házsor ezen a helyen megtörve látszott, egyértelmű tényét mutatva annak, hogy a területről „valami hiányzik”.
Majd amikor lebontásra került a hitközség adminisztratív épülete is, az üresség egy darabig még jelentősebb lett. Viszont ahhoz legalább személyes emlékek kötöttek, a tüdőröntgen, a fogorvos… Mellette pedig az evangélikus templom. A zsinagógát értelemszerűen csupán képeslapokról és a leírásokból ismerhettem, de vagyunk ezzel így jó páran.
„A keleties stílusban épült egyemeletes monumentális építmény érdekessége a belső erkélyrészek kiképzése volt. Nyugati oldalát három kapu tagolta, két karzat állt a nők rendelkezésére, padlózata márványból, ablakai színesüveg-berakással készültek. 1944 júniusában a németek ide zsúfolták össze a Felső-Csallóköz zsidó lakosságát, s innen hurcolták őket a lengyelországi haláltáborokba. 1944 novemberétől kezdve a templomot a németek autójavító műhelynek rendezték be. 1945 márciusában bombatámadás érte, s ekkor erősen megrongálódott…” – Végh Ferenc és dr. Zsigmond Tibor – Édes otthon; Dunaszerdahelyi olvasókönyv, 1998.

*Kipa: gyakorlatilag egy hagyományos, kis méretű, kerek sapka, amelyet a zsidó férfiak viselnek, ezzel jelezvén Isten jelenlétét és felsőbbségét a fejük felett.
Az izraelita Nagytemplom egy korábbi, de méreteiben kisebb zsinagóga helyén épült, más források szerint ráépült.
„Az első nagyobb szentély ugyanott épült, ahol a későbbi csodálatos szépségű, híres egykori Nagytemplom, azaz a Bacsák család tulajdonában lévő Fehér kastéllyal szembeni telken, a későbbi főutca mentén (a mai Jehuda Aszád téren)” – írja könyvében Kornfeld Tibor, majd így folytatja:
„A hitélet már jól beindult, a kereskedés is virágzott. Bár voltak akadályok, de Szerdahely egy 1796. évi térképén már látható egy zsinagóga, amely 1780 körül épült, és amelyre három korabeli dokumentum is utal… Kérdéses ugyan, hogy ez a zsinagóga igazán az első volt-e Szerdahelyen, hiszen az 1780-ban épült templomot „új zsinagóga” jelzővel illette egy zsidó enciklopédia…” – Kornfeld Tibor: Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely.
Nagy Attila, városunk krónikása és helytörténésze fáradtságot nem ismerő kutatásaiból egyértelműen nyomon követhető, hogy a zsidó közösség Pálffy János szerdahelyi földesúrtól kapott jogok szerint épült legelső zsinagógája lényegében csak imaháznak volt tekinthető:
„Ez az első imaház (többek szerint még nem is zsinagóga volt) azonban nem azonos a híres Nagytemplommal, amelyik a Fő utcán állt egykor. A legelső „valódi” zsinagóga (nem egyszerű imaház) ugyanis az akkori Szerdahely szélén, Pálffy birtokán, lényegében a katolikus templom szomszédságában állt, s egyszerűbb alkalmi imaház lehetett, amely már 1740 körül felépülhetett… A katolikus templom közelsége, a felekezeti feszültségek oldása miatt a Pálffyak saját költségükön nagyobb, új zsinagógát építettek a mai Fő utcán. Ezt a nagy zsinagógát – amelyik még mindig nem a híres Nagytemplom volt – már egy 1797-es szerdahelyi térképen is megtaláljuk… Az 1860-as évek végére már kicsinek bizonyult a közösség zsinagógája, így (szorosan) a nagy zsinagóga mellett (illetve valószínűleg „beleépítve”) alkották meg az akkori Magyarország egyik legnagyobb ortodox zsinagógáját, a Nagytemplomot…” dunaszerdahelyi.sk, Zsinagógák Dunaszerdahelyen, 2016. 05. 30.

A dunaszerdahelyi Nagyzsinagógáról így írt Engel Alfréd* a „A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve” c. művében:
„A legszebb és legragyogóbb templomok közül való volt egész Nagy-Magyarországon. A vagy 45 m hosszú, 20 m széles és kb. 15 m magas épület a nyolc „kipá”-val a tetején lenyűgözően és meghatóan szép volt. A két kőtábla ott magasodott föl a két középső domborulat között. Három nagy, nehéz kapu nyílott a templom nyugati oldalán. A középső a férfiak nagytemploma, a két szélső a női karzatba vezetett; ez az első emeleten volt. A férfi-részben a nagyajtó egy kis teremre nyílott, az pedig egy nagyobbra. A középső terem két oldalán kisebb ima- és tantermek voltak, és e teremből nyíltak a nagy szárnyas ajtók a templom szentélyébe. Boltozata művészi alkotás, ablakai a szivárvány színében ragyogtak, falai faborításúak voltak, s padlózata, mint a márvány. A Tóraszekrény aranyozott fafaragásoktól díszített, körös-körül arany koszorúval. Két sor ülőhely volt a szent szekrénnyel szemben, középen a Tóra-felolvasó asztal és két-két sor ülőhely a déli és az északi fal mentén. Ezek fölött és a templom hátulsó része fölött volt a női templom. Néhány tucat csillár sok száz égője borította fényárba a szent hajlékot szombatonként és ünnepnapokon. Nyolcszáz férfi és női ülőhellyel volt berendezve e gyönyörű Nagytemplom…* – dunaszerdahelyi.sk, Zsinagógák Dunaszerdahelyen, 2016. 05. 30.
*Engel Alfréd, a dunaszerdahelyi zsidóság krónikása, a „A dunaszerdahelyi zsidó hitközség emlékkönyve” c. jelentős helytörténeti és emlékező mű szerzője. A kötetet először Izraelben, Tel-Avivban adta ki 1975-ben az onnan elszármazott dunaszerdahelyiek bizottsága, héber és magyar nyelven. Magyarországon és Szlovákiában a rendszerváltás után a Kalligram Könyvkiadó gondozásában, a Csallóközi Kiskönyvtár sorozat részeként jelent meg újra 1995-ben. A könyv emléket állít az egykor virágzó, nagyrészt ortodox dunaszerdahelyi zsidó közösségnek, amelyet 1944-ben a holokauszt során szinte teljesen elpusztítottak. Alapműnek számít a város múltjának kutatásában, így nem hiányozhat egyetlen lokálpatrióta könyvespolcáról sem.

A 2. világháború előtt európai viszonylatban is az egyik legjelentősebb izraelita közösség élt Dunaszerdahelyen.
A mintegy hétezer fős lakosság több, mint fele zsidó volt. 1944. március 19-én, Magyarország német megszállása után a zsidókat megfosztották jogaiktól, és elkezdődött a zsidó vagyonok elkobzása. 1944 áprilisában és májusában Dunaszerdahely zsidó lakosságát gettósították, a helyi zsidókat többek közt a Nagytemplomban zsúfolták össze, hogy felkészítsék őket a deportálásra. 1944. június 15-én aztán elindult az első tehervonat Dunaszerdahelyről Kassán keresztül a lengyelországi Auschwitz felé. A szomorú esemény dátumát emléktábla őrzi vasútállomásunk falán. Dunaszerdahelyről és a környező falvakból mintegy 3500 személyt deportáltak, közülük 3000-en a lágerben és munkatáborokban vesztették életüket.
„Néhány hónap múlva (novembertől) a németek autójavító műhelynek használták az épületet, 1945 húsvétján pedig orosz bombatalálat érte, s az épület egy része összedőlt. 1951-ben az érdektelenség, illetve a kommunista vallásellenesség okán lebontották…” – dunaszerdahelyi.sk, Zsinagógák Dunaszerdahelyen, 2016. 05. 30.

Más források szerint a bontás egészen 1953-ig tartott, majd a zsinagóga helyén a város vezetése parkot létesített.
Az utóbbi talán kézenfekvőbb magyarázattal szolgál arra, miszerint a lebontott Nagytemplom tégláit egyenesen a Téglaházi-dűlőbe szállították volna, ahol ugyanebben az időszakban városunk új stadionja épült – a régi Vermes-féle pálya helyett. Az új sportstadion, amelynek központi lelátója a zsinagóga tégláiból épült, már 1953-ban elkészült, ünnepélyes átadására azonban csak 1954. június 7-én került sor, amikor is a dunaszerdahelyi csapat – mint DŠO Slavoj – a Budapest válogatottal mérkőzött meg. A zsinagóga mellett álló mikve, vagyis a zsidók rituális fürdője egy ideig még érintetlen maradt, aztán eltűnt az is, ahogy városunk számtalan öreg, egykor zsidók és nem zsidók által lakott épülete. Helyükre panelházak épültek, Dunaszerdahely elvesztette történelmi arcát.
A lebontott Nagytemplom, vagy ahogy a címszóban szerepel, a Nagyzsinagóga területe viszont sokáig beépítetlen maradt.
Mígnem a nyolcvanas években a Dunaszerdahelyi Járási Népegészségügyi Intézet (OÚNZ) égisze alatt előbb fogászati rendelőknek is otthont adó egészségügyi központ épült a helyén. Részben ide költöztek át a lebontásra ítélt egykori zsidó hitközség adminisztratív épületében üzemelő rendelők. Nemrégiben itt székelt egyebek mellett az Általános Egészségügyi Biztosító dunaszerdahelyi kirendeltsége is.
1991. október 23-án Dunaszerdahely város költségvetéséből, az önkormányzat a Dunaszerdahelyi Zsidó Hitközséggel karöltve felavatta a Mementó-emlékművet. Az emlékhely rendszeresen ad otthont megemlékezéseknek.
A holokauszt-emlékmű, amely a maga nemében az első ilyen emlékhely lett az országban, Dunaszerdahely egykori főrabbijáról, Jehuda Aszádról elnevezett téren áll. Az említett tér elnevezését annak idején a városi képviselő-testület egyhangú szavazással hagyta jóvá.
„1989 után a legelső Holokauszt-emlékműre pályázatot Szlovákia területén Dunaszerdahely városa hirdette meg 1990-ben… A pályázat az emlékmű helyét a volt zsinagóga helyén határozta meg. A város által kiírt pályázat demokratikus alapokon, Jozef Jankovič, a pozsonyi Képzőművészeti Akadémia új rektora és Németh Ilona segítségével bonyolították le, jómagam [Kutak Adrienn – szerk.megj.] is a zsűri tagja voltam. A pályázatot Szilágyi Tibor érsekújvári szobrász nyerte meg, művének kvalitása a mai napig meggyőző…” – „A dunaszerdahelyi Holokauszt-emlékfal és Kutak Adrienn”, felvidek.ma, 2014. 07. 12.

*Jehuda Aszád a 19. századi magyarországi ortodox zsidóság egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb tekintélyű főrabbija. Szaktekintély és vallási tudós volt, akinek élete és öröksége szorosan összefonódott Dunaszerdahellyel, ahová 1852-ben hívták meg a hitközség, sorrendben tizedik rabbijának, akit Eliezer Lipmann Stein rabbi halála után választottak meg városunk főrabbijává. Az általa vezetett jesiva (vallási főiskola) az akkori Magyarország egyik leghíresebb, legelismertebb és leglátogatottabb oktatási központjává vált. A pozsonyi Hátám Szófer mellett a hagyományos, nem haszid ortodoxia vezéralakja volt. Intenzíven küzdött az ortodox hagyományok megőrzéséért a neológ reformtörekvésekkel szemben. 1866-ban bekövetkezett halála után a dunaszerdahelyi ortodox zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. Síremléke a mai napig a temető egyik legfontosabb pontja, ahová számos zsidó zarándok látogat el a világ minden tájáról, hogy lerója kegyeletét.
Az ortodox zsinagóga helyén álló, az egykori zsidó közösségre emlékeztető Mementó-emlékmű egy a tízparancsolatot széttörni, felégni láttató kőtábla-torzó, amely alatt az egykori áldozatok szimbolikus lábnyomait láthatjuk. A lábnyomok szinte kivétel nélkül befelé tartanak, mindössze egyetlenegy „jön vissza” közülük. Ezzel is utalva a dunaszerdahelyi zsidóság vészkorszakára, amikor is:
„1944. június 15-én – a korábban a városban is életbe léptetett zsidó törvények végkifejleteként – az egykori Fő utcai zsinagóga, a Bacsák utca és a Csillag utca területén már korábban felállított gettóból az ott összezsúfolt mintegy 3000 főnyi zsidó polgárt a vasútállomásra terelték, hogy hatvan marhavagonba zsúfolva, embertelen körülmények között a haláltáborokba deportálják őket. A város történetének legsötétebb napján Dunaszerdahely elvesztette egykori lakosságának felét: a háborút követően csupán mintegy hatszázan tértek vissza a lágerekből – főleg férfiak. A halálba küldöttek több mint felét kitévő kisgyermekek közül szinte egy sem tért vissza: őket kivétel nélkül meggyilkolták…” – a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet; Emlékhelyek a Felvidéken.

A rendszerváltás utáni kilencvenes években Dunaszerdahely városa Makovecz Imre, Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építésszel, a magyar organikus építészet megteremtőjével, valamint csapatával karöltve újragondolta városunk arculatát, célként kitűzve a szocializmus idején eltorzított városkép rehabilitálását.
Ennek keretében került beépítésre a Kék Duna áruház melletti térség, vagyis a Jehuda Aszád tér is, ahol a Postabank pénzintézmény dunaszerdahelyi kirendeltségének homlokzata a Nagyzsinagóga egykori kinézetére emlékeztető vetületet kapott. Az épület ablaksora szándékosan „görbe”, ahogy az utcafront felőli homlokzat is „ferde”, s a tér felé dől. Ezzel is utalva a dunaszerdahelyi zsidóság megtöretett sorsára és szenvedéseire. Tervezője Ravasz Marián dunaszerdahelyi építészmérnök, aki a Makovecz Imre vezette Makona Slovakia építészeti iroda egyik alapítója volt.
A dunaszerdahelyi zsidó hitközség imaháza napjainkban – zsinagóga híján – a Bacsák utcai Talmud Tóra épületében található.
Kornfeld Tibor halálát követően a maroknyi, mintegy hatvan fős közösség vezetője, és a dunaszerdahelyi zsidó hitközség életének szervezője Schwartz József lett. Az imaházban őrzik többek között az egykori Nagyzsinagóga tetejéről származó két kőtáblát, rajta a Tízparancsolat szövegével.
„Magát a Talmud Tóra épületét – azaz a zsidó Talmud-iskolát, amelyet a hitközség a zsidó tudományok és a zsidó erkölcsök ápolására létesített – 1912. március 24-én avatták fel, amikor az akkori főrabbi, Weinberger Shmuel L., illetve a Talmud Tóra egyik alapítója és akkor húsz éve tanítója, Fleischmann Jakab rabbi átadta az iskolát „szent céljaira”: az oktatásra. A Wilheim Fülöp tervei alapján felépített oktatási intézmény telkét (amely a régebbi iskolával szemben feküdt) a Dukes és Herzog cég adományozta…” – a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Emlékhelyek a Felvidéken c. bejegyzése alapján.

További zsidó emlékhelynek számít a sikabonyi zsidó ortodox temető 2014-ben leleplezett Holokauszt-emlékfala. A zsidóság tragédiájának 70. évfordulója alkalmából, „Dunaszerdahely és környékéről elhurcolt zsidó holokausztáldozatok emlékére” felállított emlékfal, melyen 2700 név szerepel, az ipolysági Kutak Adrienn iparművész, keramikus, szobrász alkotása.
„A neveken kívül a fal szimbólumokkal szólít meg bennünket. Az alapfalra a régi temető téglafalának anyagát használták fel, a téglák még emlékezhetnek azokra, akiknek a neve rajtuk van, de akiknek sehol nincs sírjuk. A négynyelvű rövid szöveg és a grafikai szimbólumok tömörek…” – „A dunaszerdahelyi Holokauszt-emlékfal és Kutak Adrienn”, felvidek.ma, 2014. 07. 12.
Szintén zsidó emlékhelyeknek számítanak a város mára több pontján kihelyezett ún. botlatókövek.
Az első dunaszerdahelyi botlatókövek ünnepélyes elhelyezésére 2018 augusztusában került sor a városi hivatallal szembeni járdán. A botlatókő Európa számos országban elterjedt módja az emlékezésnek, azon áldozatokra utalva, akik a második világháború szörnyűségei alatt szenvedtek kínhalált, miközben sírhelyet sem kaptak. Gunter Demnig német szobrász alkotásai, aki Dunaszerdahelyen is maga helyezte el az első három követ, Kornfeld Ármin és családja emlékére. Az áldozatok előtt tisztelgő, macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblákat az áldozatok egykori lakhelye előtt helyezik el a járdába süllyesztve.
A kövek nevükhöz hűen arra késztetik a járókelőket, hogy szimbolikusan „belebotoljanak” a múltba, elolvassák a neveket, és elgondolkodjanak az egyéni tragédiákon.
Amikor valaki lehajol, hogy elolvassa a szöveget, fejet hajt az áldozat emléke előtt. Magam részéről nincs az az eszeveszett rohanás, hogy ha meglátok egy újonnan kihelyezett botlatókövet, ne álljak meg, s ne olvassam el a szövegét. Bevallom, csak a Nagyzsinagóga anyagának összeállításakor fordult meg a fejemben, hogy ezzel bár tudat alatt, de gyakorlatilag fejet hajtottam az előtt az áldozat előtt, akinek neve azon a kis réztáblán szerepel: „ITT ÉLT…”
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom
Szerda-Helytörténelem 38. – A termálfürdő
Szerda-Helytörténelem 39. – A városháza
Szerda-Helytörténelem 40. – A református templom
Szerda-helytörténelem 41. – A katolikus templom