Szerda-Helytörténelem 47. | A Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola

Ezúttal két középfokú oktatási intézmény kerül górcső alá, amely bár két különálló alegységet alkot, egy igazgatóság alá tartozik. Fenntartója a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat. Az iskola története – amely 2020 és 2025 között Közös Igazgatású Iskola néven fogadta diákjait – 1957-ben kezdett íródni, miután a Tizenegy éves iskola (tehát a gimnázium) átköltözött a Május 1. tér túloldalán újonnan épült ingatlanjaiba. Ezt követően a volt katolikus iskola épületét az akkor alakult Mezőgazdasági Iskola használta, egészen 1973-ig, miközben az épületet 1964 és 1973 között modernizáltak, bővítették.

Borítókép: Az én városom, Dunaszerdahely, 1980. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek: külön jelölve.

Az intézmény ugyan a Május 1. tér felől szemnek tetszetős főbejárattal bírt, azt a rendszerváltozásig elzárva tartották, így csak a mai Sport utca felől volt megközelíthető. Az eredetileg katolikus iskolának szánt épület egykori főbejárata melletti folyosón fekete márványtábla őrzi készíttetőinek nevét. A márványtáblát a kommunizmus évtizedeiben lemeszelték:

Az egykori katolikus iskola – Nagy Attila gyűjteménye

„Istenért, hitünkért, jövő nemzedékünk művelődésének előmozdítására állították a hívek ezen katolikus iskolát az Úrnak 1932. évében, amikor a dunaszerdahelyi katolikus iskola ügyeit a következő iskolaszék vezette. Dr. Markwart Gábor plébános, egyházi elnök, Patassy Albert világi elnök, Kubik György gondnok, Szimhart Lajos igazgató-jegyző, Janovits Ödön hitoktató, dr. Bartossik György, Garay István, Gódány Imre, Hartmann József, Petényi Gáspár, Soós György, Tősér Imre, Wolfinau Ilona. Tervezte és építette Kordik István építész, volt világi elnök.”

Az SPTŠ 1973-ban átadott új épülete, bal oldalt az egykori katolikus iskolával – Majda Dušan felvétele, Karaffa Attila gyűjteménye, a MI által megszínesítve

Majd 1973-ban az az Egészségügyi Szakközépiskola költözött a Mezőgazdasági Iskola helyére, amely korábban az erdőhátkarcsai kastélyban nyert ideiglenes elhelyezést – minthogy akkoriban nem volt olyan objektum a városban, ahol „nővériskola” nyílhatott volna. Napjainkban is az ő otthonuk, de ez majd egy másik történet…

Sokáig csak a „Mezős” mérföldkövekről beszélhetünk, hiszen a Mezőgazdasági Műszaki Középiskola – szlovákul Stredná Poľnohospodársko-technická škola – évtizedekkel megelőzte a Középfokú Sportiskolát, korábbi elnevezéssel a Dunaszerdahelyi Sportgimnáziumot.

A Mezőgazdasági Műszaki Középiskola, vagy ahogy Gyurcsik József, a vnb egykori elnöke is említi1972-ben egy, a Hét c. folyóiratban megjelent cikkben: „A Május 1. téren épül fel a Mezőgazdasági Technikum”, 1972-ben kollégiumot, 1973-ban pedig vadonatúj, modern iskolaépületet kapott az egykori Temető soron. Az épületegyüttes a maga korában országos hírnévre tett szert, és nem csupán a kivitelezése miatt. Az iskola szlovák elnevezéséből alkotott rövidítés – „SPTŠ” – amolyan csallóközi szlengkét terjedt el a magyarajkú lakosság körében.

SPTŠ, ill. magyar elnevezését megkurtítva „Mező”, ahol az elmúlt évtizedekben többezer diák végzett, majd helyezkedett el ezáltal a mezőgazdaságban, állattenyésztésben, vagy éppen közgazdászként, majd az újabb időkben az élelmiszeripari-, valamint a vendéglátóipai ágazatban.

S ahol hamarabb megtanulhatott az ifjúság traktort vezetni, mint személygépkocsit. A szlovák rövidítés népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a világháló a mai napig „spts.sk” domain alatt gyűjti a középiskola alegységet. „Mindannyiunknak megvan a maga iskolás története, melyet az eltelt évek, és főleg az élet az idők során kiszínezett. Dunaszerdahely járási székhelyként a 2. világháború után középiskolás oktatási intézményekben sem szűkölködött. Csak a teljesség igénye nélkül, a gimi mellett említeném az „SPTŠ”-t – magyarul a „mezőt”, vagyis a mai Vidékfejlesztési Szakközépiskolát, ahonnan szintén sokan elindultak a nagybetűs élet felé…” – írtam anno a nagysikerű „Dunaszerdahely utcain sétálva” c. sorozat, „Iskolás évek” c. epizódjában, amely a többi résszel együtt a mai napig fellelhető a Klikk Out weboldalán.

Ahogy gyerekkoromból emlékezem az SPTŠ-re – Tóthpál Gyula felvétele, a MI által megszínesítve

Az egykori SPTŠ néhány évtizede új név alatt fut. Jobban mondva, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és a Középfokú Sportiskola (anno Sportgimnázium) összevonásával létrejött középfokú oktatási intézmény, amely mint összevont szubjektum egy igazgatóság alatt áll, viszont két alegységet alkot.

Ehhez jön még a Kollégium, valamint az uszoda intézménye, melyek szintén egy kalap alá tartoznak a sulival, de szintén egyénileg kezelendők.

„A Mezőgazdasági Műszaki Középiskola 1957 őszén alakult meg Dunaszerdahelyen, saját ingatlanok híján a gimnázium egykori épülete adott otthont a tanulóknak és a tanári kollektívának. A távolabb lakó diákok az iskola épületében laktak. Az elméleti oktatás az iskolában folyt, a gyakorlati a Búslaki Tangazdaságban. Az első növendékek 1961-ben végeztek… 1969-ben megkezdődött egy nyolctantermes iskola és a korszerű diákotthon építése. A diákotthont 1972-ben, az új iskolát 1973-ban adták át…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

Az idők során a megnövekedett érdeklődés, s ezáltal a diáklétszám gyors emelkedése miatt szükségessé vált az iskola bővítése, amit szintráhúzással oldottak meg. Így az eredetileg két, ill. háromszintes iskola napjainkban már három, ill. négy szinttel bír, továbbá a Szent István tér (akkoriban Május 1. tér) felől a nyolcvanas években jelentős hozzáépítés is történt. A Nagy Attila, Nagy Iván, Novák Veronika, Simon Attila és Vajda Barnabás által fémjelzett Dunaszerdahely c., 2012-ben megjelent várostörténeti monográfia „Iskolák a háború után” címszó alatt a következőket jegyezte le a középfokú oktatási intézmény kezdeteiről:

„Eredetileg 1958-ban létesült a Szent István-téren az a mezőgazdasági középiskola, amelyet 1964 és 1973 között modernizáltak, bővítettek. A térség gazdasági fejlődése szempontjából kiemelten kezelt iskola helykiválasztása 1964. november 19-én történt meg; az építkezési engedélyt 1967 novemberében adták ki. Az új mezőgazdasági-technikai szakközépiskolát („SPTŠ”) 360 tanulóra tervezték. Hozzá 240 ágyas kollégiumot és négy lakásegységet csatoltak (a lakások a Sport/Temető utcai oldalra kerültek). A háromszintes iskolában, valamint a négyszintes kollégiumi épületben a tantermeken kívül étkezde, konyha és kazánház épült, a fedett tornatermet pedig gazdag külső sportareál egészítette ki: kézilabda, röplabda, kosárlabda, futó, magasugró és súlylökő pálya. Az iskola teljes költsége 9 millió 960 500 koronára rúgott. A jócskán elhúzódó építkezés végére 1973-ban került pont, amikor az épület hivatalosan átadásra került…” – Dunaszerdahely, 2012.

A Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola napjainkban

Mai olvasatban a Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola történetét engedelmükkel az oktatási intézmény(ek) weboldala, valamint korabeli cikkekből tallózva követem.

Utóbbiból kijutott gazdagon, hiszen – mint azt már említettem – a kollégium majd a középiskola új objektumainak elkészültéről és átadásáról terjedelmes írásokban számolt be a Szabad Földműves és az Új Ifjúság is. A folyóiratok által leközölt tényirodalmat nyilván illik a helyén kezelni. Az ideológiai sallangoktól egyáltalán nem mentes beszámolók mögött azonban valóban egy grandiózus mű bújik meg. Az „SPTŠ” napjainkban is tetszetős, hatalmas épületéhez elöl és hátul egy-egy udvar tartozik. Míg elöl inkább a szépségre adnak, hátul a funkcionalitásra. Ott ugyanis többek közt szinte egy reguláris méretekkel rendelkező focipálya terül el, műfüves pályával és egyéb sportolásra alkalmas területtel, meg egy fedett uszodával! Csobbanjunk hát bele a részletekbe.

A Mezőgazdasági Műszaki Középiskola 1957 őszén alakult, majd 1973-ban költözött az újonnan épült ingatlanjaiba, ahol 2008-tól új néven, Vidékfejlesztési Szakközépiskolaként működik. Mindeközben 2005-ben az intézményen belül megalakult a Sportgimnázium, vagyis a mai Középfokú Sportiskola.

Az iskolára mindinkább szükség volt, lévén Dunaszerdahely és környéke mint mezőgazdasági terület azzal büszkélkedhetett, hogy a gabonakereskedelem központja. A csallóközi fiatalok mégis kénytelenek voltak Komáromban tanulni, ahol az iskola kisebb-nagyobb megszakításokkal már több mint 60 éve működött. Az 1973-ban átadott korszerű dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola épületének értéke a fellelhető sajtóinformációk alapján meghaladta a 32 millió koronát, s a maga nemében akkoriban egyedülálló volt egész Szlovákiában.

„A vészes szakemberhiány kényszerítette a járás vezetőit arra, hogy lépjenek ebben az ügyben. A falvak és a mezőgazdaság szocializálása, a szövetkezetek megalakulása és a nagyüzemi termelés igényelte a szakembereket, agronómusokat, zootechnikusokat és könyvelőket. Ilyen előzmények után kezdődött meg a tanév 1957 őszén. A volt gimnázium adott otthont a tanulóknak és a tanári kollektívának. A távolabb lakó diákok az iskola épületében laktak. Az elméleti oktatás az iskolában folyt, a gyakorlati a Búslaki Tangazdaságban. Az első növendékek 1961-ben végeztek. A nagy szakemberhiány ellenére sem volt elegendő jelentkező az iskolába, és igen nagy volt a lemorzsolódás, a mezőgazdaság pedig továbbra sem tartozott a legjobban támogatott ágazatok közé. A jó pedagógiai munkának és szakmai előkészítésnek köszönhetően csakhamar megmutatkoztak az első eredmények. Felfigyeltek ránk, és nagyobb támogatást kaptunk. Jelentős volt a tanulók iskolán kívüli tevékenysége is. Az idősebb, már termelésben lévő szakemberek távtanulás formájában szerezhettek végzettséget. 1967-ben már két végzős osztályunk volt. A járási és kerületi vezetők is megértették, hogy Dunaszerdahelynek korszerű, jól felszerelt iskolára van szüksége. 1969-ben megkezdődött egy nyolctantermes iskola és a korszerű diákotthon építése. A diákotthont 1972-ben, az új iskolát 1973-ban adták át…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

Az iskola megnyitásáról „Új iskola a Csallóközben – Az építők kitettek magukért” címmel tudósított 1973. szeptemberében a Szabad Fölműves, miszerint: „Az iskolaév megkezdése előtt minden igénynek megfelelő mezőgazdasági-műszaki középiskolát adtak át rendeltetésének Dunaszerdahelyen. A kilenc tantermes iskola, ahol minden megtalálható, amire a tanulóknak szükségük van 24 millió 150 ezer korona költséggel épült, és a berendezése 6,5 millió koronába került”. Barczi András a technikum Igazgatója a folyóirat riporterének kérdéseire a következőket válaszolta:

A cikkhez tartozó, eredetileg fekete-fehér fotó a MI által megszínesítve. A mai Szent István tér felöli felvétel bal sarkában még áll az utca egyik utolsó családi háza – Szabad Földműves, 1973. 09. 15.

„Nagyon mostoha körülmények között tanítottunk ezidáig. Mindössze hat tanterem állt rendelkezésünkre nem, volt laboratóriumunk, szertárunk, tornatermünk és sportlétesítményekkel nagyon rosszul álltunk. Az új iskolának négy ökonómia és ugyanennyi általános irányzatú, vagyis növénytermesztési és állattenyésztési osztályunk van 240 tanulóval. Emellett öt távtanuló-osztály mintegy száz hallgatóval. Nemcsak a technikum épületéről van szó, hanem egy épületkomplexumról, amelybe beletartozik, még az internátus, jól felszerelt konyhával, étteremmel, kulturális helyiségekkel ellátva. Emellett négy lakásegység és a tornaterem. Minden igénynek megfelelő sportpályákat is létesítettünk, mintegy 1,5 millió költséggel. Vannak a labdajátékokra pályáink, s természetesen az atlétikai vetélkedésnek is lehetőséget teremtettünk. Legjobban annak örülünk, hogy a Járási Építkezési Vállalat rekordidő alatt végezte el a munkáját, vagyis közel mástél évvel előbb adta át rendeltetésének az épületeket, mint az eredetileg tervezve volt. Azt hiszem ez a tény valóban dicséri a derék építőket…” – Szabad Földműves, 1973. 09. 15.

A cikkből az is kiderül, hogy az építkezés 1968-ban kezdődött volna, a tervrajzok azonban nem készültek el időben, így a kivitelezés csúszott. A befejezés határidejét 1974-ben szabták meg, amit a JÉV-nek sikerült lerövidíteni. Az iskola múltjáról és szerepéről ugyanitt megtudhatjuk, hogy:

„A dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Középiskola 16 esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Azóta többszáz szakember került ki onnan az életbe s közülük sokan tovább tanultak, elvégezve a mezőgazdasági főiskolát. Az iskola hallgatói közül napjainkban jónéhányan töltenek be felelős vezető tisztséget. Ez a tény is elősegíti, hogy kiváló a technikum kapcsolata a járásban lévő szövetkezetekkel…” – Szabad Földműves, 1973. 09. 15.

A megnyitó ünnepségen Ferencei István, a járási pártbizottság vezető titkára a legnagyobb elismerés hangján szólt az építők munkájáról,

akik a szép épületkomplexum minőségi és gyors felépítésével bizonyították, hogy a Csalóköznek ebben a járásban nem csak a mezőgazdasági termelésben lehet világszintű eredményeket elérni, hanem az építőiparban is. Arról is beszélt, hogy az egykor elmaradott járásban a mezőgazdaság gyors ütemű fejlődését nagyban segítette a Mezőgazdasági Technikum, amely egyre jobban a termelés tudományos központjává vált. A tanárok fáradhatatlanok voltak a szakmai oktatásban-nevelésben és politikai életben is jelentős szerepet töltöttek be. „Szia, suli” címmel az Új Ifjúság hasábjain a diákotthonnal is megismerkedhetett az olvasó, ahol az 1973-as esztendő „már nem az első”, mivel az „internátust 1972-ben adták át, s ott hasonló a nyüzsgés, mint az iskolában”.

Az 1972-ben átadott diákotthon – Új Ifjúság, 1973. 09. 04, a MI által megszínesítve

„A diákotthonban különben minden van, amire a diákoknak szükségük lehet. Vendégszoba, kommunista hagyományok szobája, tévé, rádió, konyha, étterem, modern berendezés, erkélyes szobák s mindehhez: csodálatos környezet…” – Új Ifjúság, 1973. 09. 04.

Annak ellenére, hogy adva volt a Csallóköz, mint az ország éleskamrája, ahol a gyerekek szinte mezőgazdasági eszközökkel a kezükben születtek, nemcsak a Csallóközből, hanem a távolabbi vidékekről is érkeztek diákok.

„Az új ökonómiai szak vonzotta a tanulókat és az ország távolabbi részéről is jelentkeztek iskolánkba. Csakhamar szükségessé vált a szaktantermek osztállyá való átalakítása, mert már három párhuzamos osztályunk volt. Az iskola épülete és környéke nemsokára a legszebbek és a legrendezettebbek közé tartozott Szlovákiában; egyre bővült a tanulók létszáma, ezért a térhiány megszüntetése céljából az épületre új emeletet építettek; így már 12 klasszikus osztályunk lett…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

A Május 1. téri parkoló a nyolcvanas években is megtelt gépkocsikkal. Háttérben az „SPTŠ”-re szintet húzó toronydaru, bár meglehet, az a „nővériskola” ráépítésén dolgozik? – Majda Dušan felvétele, Karaffa Attila gyűjteménye, a MI által megszínesítve

A megnyitást követő esztendőben „Öröm és gond egy iskolában” címmel a Szabad Földműves számolt be arról, mi mindent hozott magával az új iskola?

„Örömet és gondot. Elsősorban a tantestület tagjainak okozott problémát, hogy a korszerű tansegédeszközök (film, magnetofon, modell stb.] beiktatásával fel kellett készülniük a hagyományos tanítási mód fokozatos megszüntetésére, tehát a tanítás következetes korszerűsítésére. Összegezve tehát, az új tanítási mód kialakítása a pedagógusoknak többletmunkát jelentett, viszont tanulóknak ezzel könnyebbé, szemléltethetőbbé tették az órákat. Az új iskola jobb hatással volt a diákok esztétikai fejlődésére, mint a régi, mert a létesítmény szinte sugározza magából azokat a feltételeket, amelyekre hivatott. A diákok rövidebb idő alatt sajátították el a tananyagot, mert nemcsak hallották, hanem látták is mindazt, amiről beszél a tanár. Az új létesítmény tette lehetővé azt is, hogy közvetlenebb kapcsolat alakuljon ki más iskolákkal, így jó viszony jött létre pl. az iskola és a Csornai Mezőgazdasági Technikum között” – nyilatkozta Barczi András igazgató – a Szabad Földműves, 1974. március 16-án megjelent írása alapján.

„Az iskola működésének „virágkora” a 80-as és 90-es évekre esik. A termelésben már elegendő növénytermesztő, állattenyésztő és könyvelő volt…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

Ebben az időszakban, pontosabban 1988 környékén történt meg az iskola bővítése is, amire a Szabad Földművesben találhatunk utalást, leírást:

„A mezőgazdasági műszaki középiskola épülettömbje a város központjában található: gondozott, szép parkon keresztül Iehet odajutni. Az Iskolaudvarra, mi tagadás, most nem az ilyen rendezettség a jellemző: betonkeverők, vasbeton épületelemek, cementhalmok tarkítják, s az épületet Itt is, ott is állványzat veszi körül. – Nem öreg még ez az épület, hiszen a hetvenes évek elején kaptuk csak egyszerűen szűkös – mondja Barczi András mérnök, az iskola igazgatója. – Ezért úgy döntöttünk, hogy „ráhúzunk” még egy emeletet, miáltal nem kevesebb, mint 9 tantermet nyerünk. Ez azt jelenti, hogy minden főbb tantárgynak külön tanterme szertára és laboratóriuma lesz. Nagy szükségünk volt már erre a bővítésre, hiszen tizenkét nappali tagozatos osztályunkban évente mintegy négyszázan tanulnak, azonkívül a kerületben egyedül a mi mezőgazdasági középiskolánknak van levelező tagozata: ez további hét osztályt, illetve 150-120 tanulót jelent…” – Szabad Földműves, 1988. 06. 03.

Az iskola hivatalos elnevezése napjainkban

„A mezőgazdasági termelés vastartalékai” c. szintén 1988-ban megjelent cikkből kiderül, hogy: „A tudás hajléka napjainkban Szlovákia egyik legkorszerűbben felszerelt mezőgazdasági-műszaki középiskolája a dunaszerdahelyi.

A lelkiismeretes, hivatást szerető pedagógusok több mint háromszáz fiatalt oktatnak-nevelnek a növénytermesztés, az állattenyésztés és a könyvvitel mesterségére. Barczi András, az iskola közkedvelt igazgatója, és az egész tanári kar büszke azokra, akik itt végeztek és a mezőgazdasági üzemekben politikai vagy közéleti funkcióban megállták helyüket…” – a Szabad Földműves, 1988. október 18-án megjelent írás alapján.

1988-ban 35 tanár és 8 nevelő dolgozott az iskolában, ill. a kollégiumban. A diákok száma 338 fő volt.

„Van egy 240 ágyas Internátusunk, ahol helyet kapnak a távolabb lakó diákok. A bentlakókkal elsősorban a nevelők foglalkoznak. A minden igénynek megfelelő diákotthonban megvan lehetőség különböző körök létesítésére, közművelődési és sporttevékenységre, ahol elősegítik a tanulók politikai-eszmei, szakmai és sok irányú fejlődését. A szocialista ifjúsági szövetségnek 320 tagja van és érdemleges munkát fejtenek ki. A diákotthonban lakó fiatalokat a szervezet keretében levő diáktanács irányítja. Jó munkát fejt ki az irodalmi-, fényképészeti-, kézimunka- és a sportkör. A sporttevékenység a legközkedveltebbek közé tartozik, nagy az érdeklődés a labdajátékok és az atlétika iránt. A diákok sikeresen szerepelnek az iskolák közötti vetélkedőkön, a járási és kerületi versenyeken…” – a Szabad Földműves, 1988. október 18-án megjelent írás alapján.

A tanulók tájékozottságát szolgálta a hangos híradó és a diákok által szerkesztett újság, az „Új Vetés” c. iskolai folyóirat.

Látszólag minden lehetőség adva volt tehát a gazdag politikai, kulturális és sporttevékenység kibontakozásához, egy valami mégis nagyon hiányzott. Az iskolának ekkor, vagyis 1988-ban még nem volt úszómedencéje, s a diákok jó része nem tudott úszni: „Pedig ez sok szempontból lényeges, például a honvédelmi nevelés elképzelhetetlen úszni tudás nélkül. De nemcsak iskolánk tanulóinak lenne nagy szüksége a fedett uszodára, középszinten háromezerszáz diák folytatja tanulmányait járásunkban, ennek több mint nyolcvan százaléka nem tud úszni. Van hol korszerű uszodát építeni, csak meg kellene teremteni az anyagi feltételeket. Társadalmi összefogással nem lenne különösebb gond, a szülők, tanulók szívesen segítenének, de ez nem elegendő az uszoda felépítéséhez. Reméljük, iskolánk jogos, célszerű kérése megértésre talál a felsőbb szerveknél, és lehetővé teszik az uszoda létrehozását!” – a Szabad Földműves, 1988. október 18-án megjelent írás alapján.

Ma már tudjuk, az iskola Štefánik utcai felében végül az uszoda is elkészült. Viszont a 25 méter hosszú, versenycélokra is alkalmas létesítmény sajnálatos módon csupán 23 méteresre sikeredett. Állítólag telekgondok miatt?

Az „SPTŠ” tanulói az elméleti oktatás mellett sok órát dolgoztak a gyakorlatban is. Elsősorban az oktatási intézmény búslaki tangazdaságában, de szükség esetén az egyes mezőgazdasági üzemekben is. Hét közeli szövetkezettel kötöttek rendszeresen szerződést, ami elősegítette a mezőgazdaság gyors ütemű fejlődését, s egyben a szakemberek magasabb szinten való képzését. Aztán jött 1989 novembere…

Az iskola előtti Szent István tér éppen átépítés alatt áll

S ahogy társadalmunk, úgy a középiskola életében is meghatározó volt a rendszerváltozás időszaka. Igazodni kellett az új gazdasági feltételekhez, ami nem ment egyik napról a másikra.

„Az iskola vezetése a gyakorlatból kiindulva bővítette az iskola szakirányzatait. Erre 1991-ben került sor, amikor az új szakok megalakultak, mint a farmergazdálkodás, vidék kereskedelme és szolgáltatása, mezőgazdasági menedzsment, ami korszerű tantárgyak oktatását tette lehetővé, mint pl. a mezőgazdasági marketing, menedzsment, vállalkozás és szolgáltatások, gazdaságtan. Az idő múlásával azonban változtak a társadalom elvárásai és a munkaerőpiac igényei, amelyhez alkalmazkodva új, perspektív szakirányzatokat nyitottunk. A mezőgazdasági menedzserképzés és a farmergazdálkodás mellett elindítottuk az alternatív mezőgazdaság és az agroturisztika szakirányzatokat…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

A 2001/2002-es tanévtől az iskola hivatalos neve Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola lett, amely mellett 2005-ben megalakult a Sportgimnázium.

„2001/2002-es tanévben a mezőgazdasági szak mellett megnyitottuk az élelmiszeripari szakot is, mellyel egy időben szükségszerűen megváltozott iskolánk neve is. Iskolánk új, mindkét szakot magába foglaló neve a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola lett. Az élelmiszeripar felé való nyitás új kapcsolatok kiépítését eredményezte az élelmiszeripari vállalatokkal és vállalkozásokkal…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

Az iskola napjainkban is tetszetős udvara

2008-tól az iskola hivatalos neve Vidékfejlesztési Szakközépiskola.

„2008-tól iskolánk új, Vidékfejlesztési Szakközépiskola néven működik tovább. Új, idegenforgalmi szakot is indítottunk, valamint a vendéglátóipar és szállodaipar (hotelakadémia) szakkal is bővült iskolánk kínálata…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

2021 és 2025 között Közös Igazgatású Iskola néven fogadta a diákokat, miközben gyakorlatilag nem volt hivatalos magyar megnevezése. Majd 2025. szeptember 1-től az intézmény neve, ahogy a címszóban is szerepel: Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola.

„Az iskola jelene: A folyó tanévben iskolánkat tizenhét osztályban 369 tanuló látogatja. A tanulókat két mezőgazdasági szakon (agrárvállalkozás – farmergazdálkodás, valamint lótenyésztés és lovaglás), egy élelmiszeripari szakon (vendéglátóipar és szállodaipar – hotelakadémia) és két idegenforgalmi szakon (regionális idegenforgalom menedzsmentje, szolgáltatások az idegenforgalomban) 49 szakképzett pedagógus oktatja, az iskola zavartalan menetéről 27 alkalmazott gondoskodik. A sportot kedvelő tanulók számára az idegenforgalmi szakon belül külön osztályt nyitottunk…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

Az elmúlt közel hét évtized alatt sok kitűnő szakember irányította az iskolát, akik szakmai tudással és pedagógiai mesterséggel felvértezve jártak az élen.

Az iskola igazgatói napjainkig: Slezák István, Méry Imre, Barczi András, Olasz András, Végh János, Szabó László, ill. jelenleg megbízott igazgatóként Mészáros Csilla.

A kollégium napjainkban

A kollégium

„Régi álmunk valósult meg 1972 őszén, amikor átadták az új diákotthont. Negyed évszázad alatt diákok százainak volt második otthona. Az iskola iránti fokozott érdeklődés tette szükségessé ennek a modern létesítménynek a működtetését. A kollégiumban lakó tanulók munkáját tapasztalt, jól felkészült nevelők irányítják. 150 diákot tudunk elhelyezni kényelmes körülmények között. A tanulók kényelmét háromágyas szobák, szociális létesítmények, diákkonyha és tanulószobák biztosítják. Az épületben színházterem és jól felszerelt konyha működik. Az iskola igazgatóságával az együttműködés nagyon jó, annak ellenére, hogy a kollégiumban más középiskolák diákjai is laknak. A fennmaradt szobákat turistaszállóként használjuk…” – a Vidékfejlesztési Szakközépiskola weboldala [dunagro.sk] alapján.

A Középfokú Sportiskola

A Dunaszerdahelyi Sportgimnázium 2005. november 30-án kapta meg alapítólevelét. 2019. január 1-jétől a 440/2015-ös sporttörvény értelmében Középfokú Sportiskola néven működik tovább. Az iskola Szlovákia egyedüli magyar tannyelvű Középfokú Sportiskolája, amely lehetőséget ad a Szlovákia magyar ajkú ifjú sportolóinak tehetségük kibontakoztatására” – az iskola weboldala [sportsuli.sk] alapján.

A Középfokú Sportiskola szoros együttműködésben áll a DAC akadémiájával, így a labdarúgás az első számú sportág, de a kézilabda, a tenisz, az atlétika, valamint különböző küzdősportok aktív versenyzői szintén az iskola növendékei közül kerülhetnek ki, akik az iskolában sportmenedzser szakon tanulhatnak.

Az uszoda

A Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola mellett működő, felújított fedett uszoda 2010 decemberében nyitotta meg (ismét) kapuit mind az úszni vágyó nagyközönség, mind a sportot hivatásuknak választó úszók, illetve egyéb vízi sportág képviselői előtt…” – az uszoda weboldala [plavaren.spts.sk] alapján. Talán éppen az uszoda múltját volt a legnehezebb megfejtenem, hiszen úgy véltem, szinte már a gyerekkoromból emlékszem a télvíz idején bepárásodott hatalmas ablakaira. Mígnem egy – már idézett – újságcikkből kiderült, 1988-ban még biztosan nem üzemelt és nem is létezett.

Az uszodát 1993-ban adták át – a szerk. archívuma

Aztán a Paraméteren találtam egy írást még 2020 májusából, amelyben Szabó László, az iskola igazgatója nyilatkozta, hogy: „1993-ban adták át, ám azóta lényegesebb felújítás nem történt…”

Mindezt annak apropóján, hogy 2020 tavaszán a már vészhelyzet közeli állapotba kerül uszoda medencéjének technológiája megújult, modernizálták a légtechnikát, kicserélték a nyílászárókat, majd beszigetelték az épületet. Az akkor tomboló világjárvány miatt viszont jó ideig nem nyithatott ki újra. Mivel medencéje nem hévízes alapú, a benne lévő vizet pedig melegíteni kell, az uszodai nyitvatartás, legalábbis a nyilvánosság előtt mind a mai napig eléggé korlátozott maradt. Ugyanis rendszerint nem a tanév, hanem a fűtési szezon kezdetén nyit, majd karácsonykor bezár, s legközelebb a tavaszi szünet végén nyit újra. A tanítás ideje alatt pedig főként az alap- és középiskolások használják úszótanfolyamokra, illetve edzésekre.

Az iskola hivatalos oldalai jó támpontot adnak az érdeklődőnek, nem említik azonban, hogy helyiségeiben más intézmények is vendégeskedtek.

Ilyen volt például a több évtizede működő Szakmunkásképző Intézet mellett 1991-ben megalakult a Leány-szakközépiskola, melyek egyesítésével jött létre 2002-ben a Magyar Tanítási Nyelvű Egyesített Szakközépiskola. A köznyelvben Szabó Gyula 21-ként elterjedt egykori tanonciskola egyes szakirányzatai helyhiány miatt az SPTŠ-ben találtak „albérletre”. Továbbá ilyen intézmény az az Egyesített Iskola, amely a múltban Speciális Alapiskola és Magyar Tannyelvű Készségfejlesztő Iskola néven is működött, s amely napjainkban az „SPTŠ” város felöli (a Járási Ügyészséghez közeli) oldalán fejti ki áldásos tevékenységét.

A gazdag kulturális élettel és saját színpaddal is rendelkező „Mező” jövőre már a 70. jubileumi évét tapossa, amikor bizonyára átfogóbb képet kapunk majd az iskola múltjáról.

Addig is kérem, érjék be helytörténeti sorozatunk ezen epizódjával, amit igyekeztem ismét legjobb tudásom szerint összeállítani. Mint bizonyára az írásomból is kiderült, sosem volt személyes kapcsolatom a középsulival, de annál többször várakoztam a diákotthon előtt, így mégiscsak gyakori szemlélője lehettem az átalakulásának. A Május 1., majd Szent István téri parkoló ugyanis évtizedek óta a DAC-szurkolók egyik fontos találkozóhelye volt. Rendszeresen innen indultak a buszok, amellyel akár többszáz kilométerre is elkísértük szeretett csapatunk. A folyamatban lévő Szent István téri munkálatokkal – a látványtervek alapján – ennek valószínűleg örökre vége szakad majd…

(Roberto)

Szerda-Helytörténelem 47. | A Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Középfokú Sportiskola

ROVATOK

Rólunk

ELÉRHETŐSÉG