Borítókép: Nagy Attila gyűjteménye, az MI által megszínesítve. Képek és videó: Soós Bertalan. Az archív képek forrása külön jelölve.
Lehet egy találós kérdésem? Vajon mi az: tornya van, de nem templom, s bár nemcsak négyévente kerül a figyelem középpontjába, ám olyankor hatványozottan? Amikor folyik a „harc” a választópolgárok kegyeiért, előkerülnek a be nem váltott ígéretek, a hibák, és persze a pozitívumok is. Amikor az éltesebb korúak azt is felidézik, miképpen volt anno, miszerint a vnb egykori elnöke reggelente végigsétált a belvároson. Sokszor elgondolkodom, vajon csak fáma lehetett, esetleg valós történet az a bizonyos Gyurcsik-sztori, amelyben Dunaszerdahely akkori első embere saját szemével akarta látni, akad-e valami aktuális tennivaló városunk utcáin?
A jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján minden negyedik évben tartanak önkormányzati választásokat, amikor az állandó lakhellyel rendelkező, tizennyolcadik életévét betöltő választópolgárok arról dönthetnek, ki vezesse az adott települést az elkövetkező időszakban, s kik legyenek a község vagy város önkormányzati képviselői. Vagyis akik döntéseket hoznak rólunk és értünk, esetünkben a dunaszerdahelyi városháza tetőtéri üléstermében. A polgármestert egyéni jelöltként választják, a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyer. A képviselő-testület tagjait többségi rendszerben választják: annyi jelöltet lehet karikázni, ahány mandátum van, és a legtöbb szavazatot kapók jutnak be.
2026 ismét önkormányzati választások éve lesz, idén október 24-én járulhatunk az urnákhoz.
Helytörténeti sorozatunkban az alábbiakban tehát a dunaszerdahelyi városházáról lesz szó, korábban „község háza”, a múlt rendszerben pedig a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság épülete. Jómagam minden év április 1-jén „eljátszadozok a gondolattal”, hogy szavakkal és tettekkel a város első emberének posztjára vágyakozom. Ennek valóságtartalma a dátum függvényében gyakorlatilag egyenlő a nullával, mégis nagy visszhangot keltek vele. Hogy miért, arra itt nem szeretnék válaszokat keresni! De mivel nincs diplomáciai érzékem, s a politikához nemhogy nem értek, nem is akarok, ezt a posztot továbbra is meghagyom nálamnál hozzáértőbb polgártársaimnak. Én inkább ezúttal is a hely szellemét idézném meg, ami viszont ezen sorozat alapja. Szóval, mi az: tornya van, de nem templom?
A dunaszerdahelyi városházának viszont mindössze a kilencvenes évek közepétől lett tornya!
Az eredetileg kávéházként és szállodaként szolgáló épület a Fő utcán (anno Széchenyi utca) állt, mint emeletes nyeregtetős épület. A 2. világháborút követő, gazdasági és politikai átalakulás, így az 1948-as kommunista hatalomátvétel utáni évtizedekben a helyi-, majd városi nemzeti bizottságnak otthont adó ingatlant a korszak építészeti stílusából kifolyólag „megskalpolták”, vagyis lapostetős lett. Az így nyert „szocreál kockát” a Duna utca felőli részen egy épületszárny hozzáépítésével bővítették.
Ezen szárny sarkán került kialakításra a hivatal főbejárata, amely napjainkban is ugyanott található.
A vnb homlokzatáról nem hiányozhattak a hangzatos ideológiai szlogenek, az épület tetejére pedig egy hatalmas vörös csillag került, amely az utcai díszkivilágítás részeként hirdette a szovjet érdekszférába került keleti blokk hovatartozását. Amíg egy vihar a nyolcvanas években földre nem vetette, s már soha többé nem került vissza a helyére. A rendszerváltás előszele lehetett vajon? Pedig gyerekfejjel szörnyen tetszett az a csillag, nyilván nem ismerve valódi küldetését és annak jelentőségét.
A városháza rövid történetét egy városi krónikából ismerhetjük meg, miszerint a Széchenyi utcában álló, korábban Pleyer-féle kávéháznak otthont adó épületet 1902-ben mint községházát avatták fel.
Ez ma Dunaszerdahely ikonikus és impozáns épülete a Fő utcán, amely nem csupán nevében, de külalakjában is változott az idők során. Egyben kitűnően példázza Dunaszerdahely arculatának változásait is. Az utca nyelvén gyakorta még manapság is „eMeNVé” a szlovák MNV (Miestny národný výbor) rövidítésből eredően. Majd miután 1960-ban Dunaszerdahely újfent városi rangot kapott – hozzácsatolva Sikabony és Ollétejed városrészeket –, pontos megnevezése MsNV (Mestský národný výbor) lett. Ez Dunaszerdahely, napjainkban: Fő utca, anno Lenin utca, még korábban Széchenyi utca. Mi egy blokkal odébb laktunk, így mindennapos látványt nyújtott akár a Grund felől, akár a Fő utcáról. Aztán az 1990-es helyhatósági választások után a korábbi vnb helyett új közigazgatási struktúra jött létre: a városi hivatal, élén a polgármesterrel.
„Az 1901. szeptember 30-án tartott képviselő-testületi ülésen elhatározták, hogy a város hivatalainak végleges elhelyezése céljából megvásárolják a Fő utcán lévő 93-as számú házat, az ún. Pleyer Károly-féle épületet, amely eredetileg kávéháznak épült. Az eladásra bírói árverésen került sor, a vételár pedig 36 300 korona volt. Az épület átalakítása pedig 7700 koronába került.
Az épület ünnepélyes felavatására 1902. október 4-én kerül sor. Ekkor tartották meg az első nyilvános képviselő-testületi ülést is. Az ünnepi beszédet a község jegyzője mondta, s annak az örömének adott kifejezést, hogy a város, illetve a község új és végleges hivatali helyiséget kapott, ahol a zavartalan munka megkezdődhetik. Évtizedes törekvés, régi vágy nyert ezzel kielégítést.
Ez idő óta ez az épület a községi (városi) hivatal székhelye. A földszinti utcai helyiséget néhány évig a gyógyszertár bérelte. 1912-1936 között pedig mint adóhivatal szerepelt. A községi rendőrség helyiségei az udvari részt foglalták el, itt volt az őrszoba és a két fogda is. Ide zárták be az utcai csendháborítókat. Az épület emeleti részén voltak a tulajdonképpeni községi hivatalok. Az idők folyamán az épületet többször is renoválták. 1958-59-ben korszerűsítették. A mellette lévő üres telken, a volt Büdös udvar helyén 1957-60 között szép parkot létesítettek.
A község elöljárói (azaz hadnagyok, bírók, elnökök, polgármesterek) a következők voltak: Szerdahely és Nemesszeg városrészek hadnagya az 1801-1808-as években Sztriha Ferenc, Tejed hadnagya Bazsó János. A későbbi években Túróczi Mihály, Petényi Ádám, Bíró Dániel, Orosz Simon, Bazsó Vince, Molnár Lőrinc voltak a bírák. 1923-1932 között Patassy Albert, 1932-1945 között pedig Srenker Lajos viselték a bírói tisztséget. A felszabadulás után a helyi nemzeti bizottság elnökévé a Megbízottak Testülete Smida Józsefet nevezte ki, aki 1951. január 31-ig állt a testület élén. Utána Sever István lett a megválasztott elnök. Az 1957-ben tartott nemzeti bizottsági választásokon Mátis Tamást választották elnökké, aki e tisztséget 1960-ig viselte. 1960-ban Rehák László lett az elnök, majd 1964-ben Gyurcsik Józsefet választották elnökké…” – Végh Ferenc, dr. Zsigmond Tibor – Édes otthon; Dunaszerdahelyi olvasókönyv.
1902-től tehát a nyeregtetős ingatlan emeleti részén a községi hivatalok székeltek, míg a földszinten gyógyszertár üzemelt. Az épület udvarában városi fogdákat és őrszobát alakítottak ki a községi rendőrség részére. A patika egyébként azóta sem ment messzire.
„Dunaszerdahely község képviselőtestülete 1902. október hó 4-én Ő Felsége névünnepén tartotta első és ünnepélyes közgyűlését a tulajdonát képező új községház tanácstermében” – írják az ünnepségről, amelyet Bazsó Vincze községi bíró nyitott meg, s melyen részt vett a város, illetve a környék politikai elitje.
Ugorva az időben a szocialista éra első dunaszerdahelyi „polgármestere” – hivatalosan a nemzeti bizottság elnöke Smida József lett, akit Sever István, Mátis Tamás, majd Rehák László követett. A múlt rendszer utolsó „polgármestere” a már többször emlegetett „munkás származású” Gyurcsik József volt, aki 1961-től erős kézzel gyakorolta tisztségét, de hivatalosan megválasztva csak 1964-ben lett.1989 decemberében aztán Tilajcsik Árpád váltotta őt ebben a szerepkörben. Amikor néhány évvel ezelőtt felkérést kaptam, hogy írjam össze városunk legismertebb személyiségeit, múlt rendszer ide vagy oda, Gyurcsikot semmiképpen sem hagyhattam ki.
„Jellemző rá, hogy öntudatos, tudja, mit akar és mit kell tennie, ugyanakkor szerény, mert az elért eredményeket nem könyveli el saját magának. Az érdemeket megosztja. Az eredményeket jól kiépített kollektívájának, lelkes segítő gárdájának, a képviseleti testületnek, valamint a megértő, az újért harcoló lakosságnak tulajdonítja…” – A Hét, 1972. 11. 24.
Gyurcsik nevéhez azon kívül, hogy munkásságát (1961-től 1989-ig) végigkísérte Dunaszerdahely szocialista kirakatvárossá való alakítása, valamint a panel-lakótelepek létrejötte, egyben számtalan közvetlen vagy közvetett fáma is kötődik.
Egyesek tudni vélik például, hogy a Városi Művelődési Központ előtt 1988-ban megjelenő Három grácia – hivatalosan Táncoló tündérek – szökőkút egyugyanazon személyt ábrázoló Tündér Ilonáját Köves Dezső szobrászművész állítólag Gyurcsik titkárnőjéről mintázta? Gyurcsik fenemód adott a város külalakjára, a korábban poros és földes utcákat, tereket parkosította, a füves területeket pedig ún. „szürke egerekkel – pótcsendőrökkel” – őriztette. Az így elkobzásra kárhoztatott focilabdánkat féltve bizony gyakran futnunk kellett akár a Grundról is.
Ami viszont nem fáma, hogy Gyurcsik anyai nagyapám fiatalkori cimborája volt, s a kistejedi éveket felidézve kérte fel a „szigorú papát” az akkor még csak épülőfélben lévő, 1977-ben átadott kultúrház gondnoki állására.
Akárcsak a VMK, a városi nemzeti bizottság, de a járási is a rendszerváltás időszakának egy-egy meghatározó helyszínei lettek, míg korábban ugyanezen helyszínek a városról kiadott képeslapok kedvenc témáit szolgáltatták. A városházát illetően nincs ez másként napjainkban sem, hiszen az 1995-ben megkezdett, Makovecz Imre szerinti városarculat-átalakítás részeként a városháza ismét nyeregtetős lett, az épület bejárata fölé pedig impozáns tornyot emeltek. Blokkunk nyolcadik emeleti ablakából lestem, amint a bősi vízi erőmű daruja „felteszi a pontot az i-re”, vagyis felhelyezi a városháza tornyát a helyére. A toronyban „harang és óra is lakik” – ahogy ezt a templomoknál már megszokhattuk. „Harang lakik” – imádom a magyar nyelv találékonyságát.
Az így átalakított városháza rövid időn belül Dunaszerdahely városképének meghatározó épületévé s egyben egyik jelképévé vált.
A régi városháza emeleti lépcsőfordulójának falán egy hatalmas, háromdimenziós térkép volt kiállítva. Az akkori várost volt hivatott bemutatni, annak hetvenes-nyolcvanas évekbeli mivoltában. Minden tervre létezett makett, bizony, nem a számítógépes grafika világát éltük még. Gyermeki kajánsággal csodáltam azt a rengeteg „kockát”, minden alkalommal megtalálva a saját blokkunkat is rajta. A térképtől nem messze volt az esketőterem, ahol az újszülöttek névadó ünnepségét is tartották. Sok más intézményhez hasonlóan belsőépítészeti elemeit az Ister Járási Vegyesipari Vállalat adta.
Akad otthon fotóm, amint kisgyerekként ülök az esketőterem padsoraiban, nem sejtve, mi folyik éppen. Csak azt, hogy nagy esemény lehet, mert szép ruhát kellett felvennem.
A városházát a Fő utca túloldalán ekkor már giccses zászlórúdtenger „színesítette”. Az utca ezen része a hetvenes évek végén városrendezés címén előbb elbontásra került, hogy a mögötte, az egyébként a Keleti lakótelep részeként épülő Városháza téri lakótelep panelrengetege „díszíthesse” Dunaszerdahely Fő utcájának szocialista városképét. Majd ugyanez a térség a kilencvenes években ismételten beépítésre került. Anno a Tulipán-sorának nevezték, napjainkban a Fontána-soraként ismert. Makovecz Imre a korabeli házak tervrajzai alapján rehabilitálta városunk elveszett, illetve szándékosan elhagyott, felhagyott történelmét.
A két korszak között, mintegy másfél évtizedig beépítetlen telek, ahol mindössze virágágyások és a már említett selyemzászlók uralták a keskeny, de arányaiban meglehetősen hosszú területet.
A Jóisten úgy „intézte”, hogy mindhárom korszaknak szem- és fültanúja lehettem, ám ahhoz, hogy még ennél is korábbra visszatekintsünk sem kellett „messzire mennem”, hiszen szülővárosom történelme mint általános tudás, mélyen belém ivódott. A város Fő utcája, amelyet anno Hosszú utcának is neveztek, egykor határvonalat képezett a két városalkotó település, Szerdahely és Újfalu között. Ezeket a településeket végül 1854-ben Nemesszeggel és Előtejeddel együtt Duna-Szerdahely néven egyesítették. A Tulipán-sort végül 1978-ban kezdték bontani, addigra már a mögötte lévő háromemeletes panelház bőven elkészült és a lakók is birtokba vették.
Miután a Tulipán-sort az utolsó tégláig elbontották, az üres területet beparkosították.
Ez a látkép fogadott minket egészen 1993/94-ig, hogy a hetvenes évekhez hasonló „nagy építkezési láz” kezdődhessen belváros szerte. Ennek célja Dunaszerdahely történelmi városképének visszaállítása, rehabilitálása volt Makovecz Imre és tervezőirodája elgondolása alapján, figyelembe véve a Csallóköz egykori építészeti stílusjegyeit. Némi túlzással élve, ezért hasonlít az egykori Tulipán-sor a mai Fontána-sorra. Persze tökéletes egyezést senki se keressen, a magyar organikus, vagyis szerves építészet atyja iskolájának kifinomult és letisztult stílusjegyei egyediek és utánozhatatlanok!
Egyébként Makovecz Imre lényegében csak az Észak 2. lakótelepre tervezett, de meg nem valósult katolikus templom tervét rajzolta meg egyedül, illetve a Vámbéry tér egyes elemeit.
Minden további tervezet a Makovecz-iskola közös gyümölcse, ahol a világhírű építész „diákjai kezét fogva” álmodta meg mindazt, amit napjainkban Dunaszerdahelyen látunk. Makovecz véleményezése és jóváhagyása nélkül azonban „két gerenda sem lett keresztbe téve”! A Fontána-sor nagyobb részét Bata Tibor építészmérnök rajzolta, a kisebbik felét Ravasz Marián dunaszerdahelyi építészmérnök, míg a városháza felújításának tervét Urr Gábor építészmérnök vetette papírra.
Az 1994-es évben aztán komoly tervezeti stádiumba lépett a város új arculatának kialakítása.
A világhírű magyar építészt, Makovecz Imrét Öllös Árpád, városunk akkori, a rendszerváltás utáni időszak első szabadon választott polgármestere, Ravasz Marián dunaszerdahelyi építészmérnök közbenjárásával hívta Dunaszerdahelyre, hogy lehetőségekhez mérten rehabilitálja a város régi, a szocialista időszak alatt eltorzított arculatát. Makovecz ezt elősegítendő néhány éve már határozott terveket szőtt Dunaszerdahely régi patinájának visszaállítására, jellegzetességeinek kidomborítására. Ennek első lényegre törő bizonyítéka a Fő utcai Akadémia Könyvesház 1995-ben átadott impozáns épülete lett.
Ha nem jön a rendszerváltás, Dunaszerdahely valószínűleg ma nagyon másként nézne ki, ám 1989-ben a régi rendszernek „kicsengettek”, s a szocializmus éveiben szinte teljesen eltűnt egykori mezővárosias jellegét a kilencvenes években egy nagyon határozott koncepció alapján igyekeztek visszaállítani.
A tervezés és a tényleges beruházás folyamata között azonban eltelt néhány esztendő, mindeközben személycsere történt a dunaszerdahelyi Városházán: Öllős Árpád helyett Pázmány Péter lett a város első embere. Az arculatváltozás első tégláját lényegében már Pázmány regnálása idején rakták le. Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszott a Makovecz Imre és Ravasz Marián által már korábban megalapított Makona Szlovákia tervezőiroda.
Ami a városháza kilencvenes évekbeli átépítését illeti, a munkálatok kivitelezője a Járási Építőipari Vállalat utódvállalata, az OSP DANUBIUS Rt. volt.
A Fontána-sora egyben megalapozta Dunaszerdahely rendszerváltás utáni vizuális fejlődését. Az egyes épületek gyors egymásutánban való kivitelezését azonban nehezítette a szakemberek hiánya és a felhasznált anyagok minősége. Ne feledjük, egy teljesen új építészeti stílus honosodott meg ekkor városunkban, amihez hasonlót a legtöbb építőmunkás legfeljebb csak képeken láthatott korábban. A Makovecz-féle elképzelés azt is jelentette, hogy a városháza hátsó része egy újabb épületszárnyat kap, amivel egy funkcionálisan és akusztikájában szintén kiváló udvar jött létre. Ezt kihasználva azóta alkalmanként szól az udvari muzsika odabent.
1996/97-ben a városháza impozáns toronnyal egészült ki, s a szocializmus idejében „megskalpolt” Városi Hivatal egyben visszakapta nyeregtetős szerkezetét is.
Éppen a tetőszerkezet kialakítása jelentette a legnagyobb kihívást, mivel annak roppant súlya egy már jóval korábban meglévő, ráadásul két különböző korszakban épült alépítményre nehezedett. Hogy a tornyot önálló lábakra helyezték ezért nem a véletlen műve, már a tervezésnél számoltak tehát az esetlegesen fellépendő statikai hiányosságokkal. A toronysüveget a bősi vízi erőmű daruja 1997 végén helyezte fel, mintegy megkoronázva Dunaszerdahely újkori jelképét. Nem kis mutatvány volt! Akkoriban még a Fő utcán laktunk, és a munkafolyamatot együtt izgultam végig a kivitelezőkkel a szobám ablakából. Az eredeti tervdokumentáció alapján épp csak a zászló hiányzik a torony tetejéről, merthogy arra zászlót is rajzoltak. Hogy milyen színűt, az a fekete-fehér mérnöki skiccből nem derül ki, s valószínűleg már sosem tudjuk meg. Ami bizonyos, hogy egy alkalommal a székely zászló is helyet kapott rajta. Ugyan nem a torony tetején, hanem annak legfelső „ablakában”.
A városháza mellett felállított emlékmű előtt avatóbeszédet mondott Pázmány Péter polgármester, Duray Miklós szlovákiai magyar író és politikus, valamint Wittner Mária egykori halálraítélt szabadságharcos. Az emlékművet Bíró László püspök és Görözdi Zsolt református lelkész áldották meg. A mementónál minden év október 23-án koszorút helyeznek el az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékére.
Amikor a történelemkönyvekben lapozva merülünk el a régmúltban, mindössze elképzelni tudjuk a régi idők világát.
Mi, „negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok” viszont a saját bőrünkön tapasztaltuk meg azt a markáns folyamatot és változást, ami annak idején városunk két-három évtizede alatt ment végbe.
„Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt” – Makovecz Imre híres idézete 2002-ből.
1998-ban Makovecz Imrét, az organikus építészet világhírű magyarországi mesterét, kétszeres Ybl-díjas és Kossuth-díjas műépítészt dunaszerdahelyi munkásságának elismeréseképpen a város (első) díszpolgárává avatták. A 2011-ben elhunyt építész, valamint díszpolgárrá avatásának emlékét a városháza falán 2017. június 26-tól emléktábla őrzi. Lipcsei György dunaszerdahelyi szobrászművész domborműves, bronz és gránit felhasználásával készült emléktábláján a műépítész képmása alatt az alábbi felirat olvasható:
Napjainkban a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal a Fő utcán található városháza korábban már átépített aulájában és irodáiban nyújt közigazgatási és ügyintézési szolgáltatásokat a helyi lakosság számára.
Városunk négyévenként megválasztott önkormányzati testülete, élén a polgármesterrel és a két alpolgármesterrel ugyanakkor a tetőtéri, egyben reprezentatív célokat is szolgáló ülésteremben végzi munkáját. 2023-ban egy korábbi sikeres pályázatnak köszönhetően kicserélték a hivatal elavult ablakait, valamint az épület teljes hőszigetelésére is sor került. A nagyszabású munkálatok végrehajtása után friss festést kapott az épület, majd sor került a városháza bejárata feletti torony tetőszerkezetének megtisztítására, valamint festésére is. Az így kicsinosított torony, valamint a külsőleg is megújult Dunaszerdahelyi Városi Hivatal újra méltóképpen várhatta tehát az ügyfeleket, illetve a városba látogató magasrangú vendégeket.
2009-től városunk első embere dr. Hájos Zoltán, korábban az MKP, napjainkban a Magyar Szövetség polgármesterjelöltje, akinek idén egyetlen kihívója lesz, a széles politikai paletta által támogatott Miške Tamás személyében. A bevezetőben már tárgyalt politika azonban csak egy dolog, a városháza, mint a város háza, Dunaszerdahely első helyen álló és egyben legfontosabb polgári középülete. Hogy idén ősszel önkormányzati választásokra is sor kerül, sorozatunk függvényében ez csupán a véletlen műve. Ahogy cikkünk mostanra időzített megjelenése is.
A termálfürdő után ugyanis a napokban a városházán is jártam, s mivel nincs konkrét sorrend, engedtem a kísértésnek.
Mert én mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem! Ahogy a következő rész témakörének kiválasztásában szintén hagyom majd magamat, de elsősorban Önöket meglepni. Mielőtt beléptem volna, megvizsgáltam a városháza építészeti jegyeit, majd felnéztem a toronyba is, ahol az a bizonyos harang „lakik”. A torony óralapjának mutatói kis szerencsével pedig a pontos időt jelzik, a múltban ugyanis gyakorta előfordult, hogy az óraszerkezet meghibásodása miatt álltak. Pedig az idő a legdrágább kincsünk, mivel annak mennyisége mindannyiunk számára véges…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa
Szerda-Helytörténelem 36.– A Sárga kastély
Szerda-Helytörténelem 37. – Az evangélikus templom
Szerda-Helytörténelem 38. – A termálfürdő