Szerda-Helytörténelem 20. | A Nehézgépgyár

Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző gyűjteménye.

A túrócszentmártoni központú Nehézgépipari Trösztöt – vagyis azonos termelési- vagy iparágban működő vállalatok szoros társulását – mint termelési-gazdasági egységet és nemzetstratégiai fontosságú üzemet 1965-ben hét különálló vállalat összevonásával hozták létre. A túrócszentmártoni Nehézgépipari Művek Pozsony-ligetfalui nemzeti vállalata 1975-ben az egykori dunaszerdahelyi efsz Karcsai úti épületeiben fióküzemet hozott létre. 

A nehézgépgyárnak kapóra jött, hogy a dunaszerdahelyi szövetkezet 1975. január 1-jén Dukla EFSz néven egyesült a hodosi és nagyabonyi mezőgazdasági üzemekkel, s ezáltal a megüresedett szövetkezeti épületeket saját igényeihez alakíthatta át. Az üzemben még az év december 12-én elkezdődhetett a termelés. Az eredeti program szerint mezőgazdasági szállítóeszközökhöz (traktorok, kombájnok stb.) szükséges hidraulikai részegységeket gyártottak. Egyéb ipari tevékenységet is végeztek, a saját termelésükhöz szükséges beruházásokon dolgoztak, illetve hidraulikus hengereket kezdtek el gyártani.

Tudtad? Az egész országot behálózó gigantikus nehézgépipari vállalat története ennél jóval korábban kezdett el íródni.

A túrócszentmártoni nehézgépgyár (ZŤS Martin) alapkövét 1948. május 16-án fektették le. A vállalat „Kriváň Č.K.D.” néven kezdte meg működését. Két évvel később a gyárat a „ČKD Sokolovo Praha” nemzeti vállalathoz csatolták, majd 1953-ban önálló nemzeti vállalattá nyilvánították. A gépgyártó üzemek építése Szlovákiában gyors ütemben haladt előre, ezért 1965. július 1-jén létrehozták ezen üzemek trösztjét, „Závody ťažkého strojárstva” (ZŤS) néven. Összesen hét különálló üzemből állt, a vállalat vezérigazgatósága Túrócszentmártonban volt.

Ezek a: Turčianske strojárne Martin;  Strojárske a metalurgické závody Dubnica nad Váhom; Podpolianske strojárne Detva; Československé vagónky Tatra Studénka, České lodenice Praha; Slovenské lodenice Komárno; Moravské železárny Olomouc.

1978-tól a termelési-gazdasági egység alá tartozó összes vállalat egységesen a „ZŤS” elnevezést használta. Csak maga a túrócszentmártoni ZŤS több mint 15 ezer embert foglalkoztatott. Vasúti mozdonyokat, építőipari berendezéseket, kotrógépeket, a ZETOR vállalat motorjait, később pedig magukat a ZETOR traktorokat is gyártotta. Az ún. speciális gyártás magában foglalta a tankok – T55 és T72 modellek – gyártását is. 

A túrócszentmártoni Nehézgépipari Művek Vezérigazgatósága Szlovákia egyik legerősebb ipari termelési központjává vált,

amely a cseh és szlovák gépipar és fegyveripar jelentős részét koordinálta. 1982-ben a Nehézgépgyárak Vezérigazgatósága Csehszlovákia teljes bruttó gépipari termelésének 34%-át adta, és a gépipari szektor teljes munkaerő-állományának 27%-át foglalkoztatta. Az 1980-as években a ZŤS Martin már 11 fő termelési vállalatot irányított, összesen 26 fiókteleppel. A kutatási, fejlesztési, illetve szerviz-szolgáltatási kapacitások közvetlenül a túrócszentmártoni központ alá lettek csoportosítva. 

Most pedig térben és időben ugorjunk vissza Dunaszerdahelyre.

A tröszt egyes vállalatai alá számos további fióküzem tartozott. A túrócszentmártoni Nehézgépgyár pozsonyi, konkrétan a Pozsony-ligetfalui Nemzeti Vállalata az 1970-es és 1980-as években a környék legnagyobb ipari vállalataként kulcsszerepet játszott az adott időszak ipari termelésében. A vállalat a sporttal való kapcsolatáról szintén ismert volt. A nyolcvanas években a DAC több ízben egy pontvadászatban játszott a ligetfalui ZŤS, majd az Interrel való fúzió után a TJ Internacional Slovnaft ZŤS Bratislava-Petržalka csapatával. A nehézgépgyár a DAC egyik jelentős patronátusa lett, a szövetkezetekhez hasonlóan labdarúgóinkat „alkalmazva” a vállalatnál.

Dunaszerdahelyen tehát a Pozsony-ligetfalui Nehézgépgyár Nemzeti Vállalat „závod 12.”, vagyis 12-es üzem néven 1975-ben a volt dunaszerdahelyi efsz helyén fióküzemet nyitott.

Az egyesült Dukla EFSZ az elsők között élt az állami támogatás és a saját gazdasági eredményekből adódó újabb lehetőségek kihasználásával. A jövőre gondolva új gépeket vásároltak, s korszerűsítették az állattenyésztési farmokat. Ezáltal a dunaszerdahelyi részleg az egyesülést követően megszűnt, jobban mondva a sikabonyi telephelyre költözött. Az így felhagyott Karcsai úti gazdasági épületekben (istállókban és gabonaraktárakban) a Nehézgépipari Vállalat mezőgazdasági mechanizmusokba szánt hidraulikus részegységek gyártásához szükséges termelősort állított fel.

„A dunaszerdahelyi nehézgépipari üzem az ún. kis hidraulikus berendezések, vagyis a 40-80 mm átmérőjű hidraulikus hengerek egyedüli gyártója volt az országban. Évente 50 millió korona értékben gyártottak ilyen berendezéseket, főként a PNT típusúakat, amelyek 80 százalékát mezőgazdasági gépekbe szánták” – ÚjSzó,1981. 12. 23.

A termelés első évében, vagyis 1976-ban 50 ezer hidraulikus hengert és közel tízezer fémtargoncát gyártottak. Ugyanebben az évben üzemi pártalapszervezetet hoztak létre, ill. társadalmi szervezetek kezdték meg működésüket az üzemben. A gyártott termékek értéke 1976-tól 1984-ig megháromszorozódott, és elérte a 75 millió korona értéket. Az alkalmazottak száma 260-re nőtt, a termelési folyamatot pedig felújították. A nyolcvanas években nagyszabású beruházásoknak lehettünk tanúi, melynek során a megmunkálógépekhez és mechanizmusokhoz szükséges hidraulikus részegységek gyártásában országos monopolhelyzetbe kerültek. 

Ekkor épült az a hatalmas termelőcsarnok is, amelyben napjainkban a Wertheim Kft. fejti ki tevékenységét. De erről majd később…

„Napirenden az iparfejlesztés” címmel az ÚjSzó 1983 májusában közölt egy beszámolót, amelyben a dunaszerdahelyi nehézgépipari üzem fejlesztési szándékairól Ladislav Luhový, a túrócszentmártoni Nehézgépipari Művek vezérigazgatója tájékoztatott, miszerint „az ötéves tervidőszakban több objektum építésével számolnak, így pl. raktár építésével, termelőcsarnok bővítésével stb…” A „Bíztató távlatok” című, egy hónappal később megjelent írás bővebb betekintést nyújt a dunaszerdahelyi nehézgépgyár bővítésére. Ladislav Luhový mérnök, vezérigazgató:

„Elsősorban a Csallóköz iparosítását tartottuk szem előtt, amikor 1975-ben megnyitottuk termelési-gazdasági egységünk új üzemét. Egy évvel később Dunaszerdahelyen már akkora lendületet kapott a gépipari gyártás, hogy az üzemből kikerülhetett a PNT-típusjelzésű hidromotorok első 60 ezer darabból álló sorozata. Ez követően fokozatosan növekedett az üzem kapacitása és megkezdődött a különféle rendeltetésű és méretű H-típusú hidraulikus hengerek teljes választékának gyártása. Az árutermelés éves értéke 1981-ben már elérte az 50 millió koronát. Az idén és a jövő évben egy kisebb méretű beruházásra kerül sor. Ennek nyomán megnagyobbodnak a szereldei belterület méretei, nyersanyagraktárral bővül az üzem, és 150 dolgozó számára a követelményeknek megfelelő szociális létesítmények készülnek el. 1984-ben és 1985-ben 10 milliló korona költségvetési keret felhasználásával kész- és félkészáruraktár épül. Ezek a beruházások elősegítik a gyártás további fokozatos növelését, amit termékeink iránti mind nagyobb kereslet tesz indokolttá. A gyártmányaink legnagyobb vásárlója a Szovjetunió. A már említett beruházás kivitelezése után 1985-ben egy újabb és sokkal nagyobb arányú beruházási program kezdődik. Összesen 238 millió korona ráfordítással megoldódik az üzem komplex fejlesztése. A gyártóterület jelentős kibővítésén kívül a többszörösen megnövekvő termeléshez szükséges kiszolgáló épületek és további szociális létesítmények is szerepelnek a jóváhagyott végrehajtási tervekben…” – ÚjSzó, 1983. 06. 25.

A cikk szerint a dunaszerdahelyi nehézgépgyár 1990-től évente 75 ezerrel több innovált hidromotort gyártana majd, továbbá 30 ezer kormánymű leszállítását várnák az üzemtől. Így talán érthető, miért épültek azok a hatalmas gyárcsarnokok a Karcsai úton. A legyártott termékek mennyisége évről évre nőtt, ahogy a dolgozók száma is. Jobbára már ezen állapotra emlékszem. Az alkalmakat – a Teslához hasonlóan – ismét az Ister adta. Édesanyám munkahelyére igyekezve ugyanis előbb el kellett haladnunk a nehézgépgyár épülő csarnoka előtt.

A nehézgépipari üzemben gyártott hidraulikus részegységek gyakorlatilag a gépek és berendezések „izmai és karjai” voltak, amelyeket a munka és az emberi találékonyság eredményeinek tudhattunk be.

Az üzemben gyártott hidraulikus, olajnyomásos hengerekre, s azok innovációjára már a nyolcvanas években felfigyeltek a nyugati partnerek. „Az elküldött mintapéldányokat az osztrák felhasználók a vásárló szemüvegén keresztül vizsgálták.” – ÚjSzó, 1983. 11. 19. A 4-es számú pártcsoport vezetője, Szakál Lajos, valamint az üzemi pártalapszervezet elnöke, Kamarás Sándor 1987 elején nyilatkozott az ÚjSzónak. A SZISZ üzemi alapszervezet elnöke ugyanekkor Füssy Béla mérnök volt.

„1975-ben a hajdani istállókban kezdtük a termelést. Bár időközben felépült néhány korszerű csarnok, a termelés java része még mindig az egykori istállókban folyik. Sok még a tennivaló a szociális gondoskodás terén is. Minden készen áll, hogy beindítsuk a saját szakmunkásaink nevelését. A műhelyeket és az oktatótermeket is berendeztük. Ez évi 30 szakmunkástanulót, négy év alatt 120 szakmunkást jelent…” – ÚjSzó, 1987. 02. 16.

Szitás Ferenc a dunaszerdahelyi nehézgépipari üzem igazgatója 

1987 augusztusában már a következő esztendő változásairól beszélt. Egy törvénytervezet szerint ugyanis a nehézgépgyárak termelési-gazdasági egységgé, valamint annak nemzeti vállalatai konszernné, illetve állami vállalatokká alakulnának át:

„Elsősorban a tervezésben van szükség arra, hogy adminisztratívvá vált éves emelések helyett mi magunk tervezzük meg a munkánkat, hosszú távra, a törvénytervezet biztosította önállóság szellemében. Így talán lesz olyan év, amikor az előzőnél kisebb lesz az árutermelés értéke valamilyen nagyobb beruházás vagy felújítás megvalósítása miatt, hogy azután a következő években annál eredményesebben gazdálkodhassunk” – Vannak tehát jó elképzeléseik, noha tudják, mint üzem nem lehetnek teljesen önállóak. Az önállósághoz megfelelő létszámbővítésre volna szükség, főleg az egyes irányítási részlegeken. Új csarnokokat építenek, és nem mindegy, hogy ezekbe milyen gyártási technológia, milyen műszaki színvonalú gépek kerülnek…” – Vasárnapi ÚjSzó, 1987. 08. 20.

A termelőmunka első állomása a vágóműhely volt. A több méter hosszú acélcsöveket és tömör gömbvasakat itt fűrészelték kisebb részekre. A további megmunkálás során ezekből készült a hidraulikus hengerek két alapegysége – ÚjSzó, 1988. 07. 17. „Céljuk a sokoldalú fejlesztés” címmel 1988 áprilisában jelent meg szintén az ÚjSzóban a dunaszerdahelyi Nehézgépipari Művek pártalapszervezetének évzáró taggyűlésének beszámolója, amely jelentést Kamarás Sándor, az alapszervezet pártbizottságának elnöke terjesztette elő:

„Csallóköz ipari fejlődésében nem csekély szerepet játszott és játszik a Nehézgépipari Művek hidraulikus hengereket gyártó, s immár több mint negyedszázados múltra visszatekintő, 12. számú dunaszerdahelyi üzeme. Jóllehet, mindössze 260 dolgozót foglalkoztat, termelőképességét tekintve mégis a középüzemek közé sorolható. Ez idő szerint mintegy 128-130 ezer hidraulikus hengert állítanak elő. Ám ennél beszédesebb tény, hogy 1990-ig már 340-350 ezer darabot szándékoznak gyártani, s ha ehhez még hozzávesszük, hogy a szükséges félkésztermékeket és fémalkatrészeket a breznói Šverma Vasművek és a Transporta Chrudim szállítja, a termékeik legfőbb megrendelői pedig olyan tekintélyes vállalatok, mint az Agrozet és a Tatra Gépkocsigyártó Vállalat, eléggé érzékelhető, mennyire élénk és értékes gazdasági tevékenységet fejt ki ez a dunaszerdahelyi üzem. A jelenlegi szakmunkásképzés keretében három magyar tanítási nyelvű osztályban 39 szakmunkástanuló részesül képzésben, ami 1988/89-ben két újabb osztály Iétrehozásával szándékoznak továbbfejleszteni, amelyek egyikében érettségivel zárulnának a tanulmányok…” – ÚjSzó, 1988. 04. 01.

1988-ban a ZŤS trösztjét állami vállalattá – konszernné – nyilvánították. 

1989 után a túrócszentmártoni központi adminisztrációt megszüntették, drasztikusan lecsökkentve a fegyvergyártást a fegyveripar átalakításának országos politikája részeként. A KGST-piacok összeomlása és a kormány azon döntése következtében, miszerint leállítja a T-72-es tankok gyártását – amelyek a ZŤS kulcsfontosságú termékei voltak –, az egész konszern jelentős gazdasági problémákkal szembesült. Ez a folyamat a piacok elvesztésével, majd a vállalatóriás felszámolásával járt. Mindeközben 1989. szeptember 1-jén a pozsonyi TESLA dunaszerdahelyi fióküzeme és a nehézgépgyár konszernvállalat dunaszerdahelyi üzemének közreműködésében megkezdte működését a Műszaki Szakközépiskola. A köznyelvben „Simek-iskolaként” megismert tanintézmény a rendszerváltás után, 1991-ben önállósult.

Az országban végbemenő társadalmi és gazdasági változások a nehézgépgyár dunaszerdahelyi üzemét sem kerülték el.

A vállalat eredeti, vagyis a dunaszerdahelyi efsz-től megörökölt épületeiben HYDRONIKA állami vállalat dunaszerdahelyi üzemeként termelt tovább. A vállalatot 1990. július 1-jén jegyezték be, s elődjéhez hasonlóan hidraulikus hengereket gyártott. Ezt követte a vállalat privatizációja, majd 1992-ben a gyártóeszközök egy részének átruházása a REROSA Kft.-re. Közel négy évtized telt el azóta, ám az egykori dunaszerdahelyi Nehézgépipari Vállalat jogutódja számtalan névváltoztatás után még mindig a hidraulikus hengerek gyártására, szervizelésére, valamint a fémmegmunkálásra összpontosít. Íme az az idővonal, ahol a zárójelben lévő évszámok a nyilvános cégjegyzék adatai, és a társaságok bejegyzésére, ill. törlésére vonatkoznak. Az utóbbi adat nem feltétlenül egyezik a vállalat fizikai létezésével.

–             HYDRONIKA állami vállalat (1990-1997)

–             REROSA Kft. (1991-2004)

–             REROSA-HYDRAULIK Kft. (1998-2000)

–             METALHYDRAULIK Kft. (2000-2002)

–             HYDRAULIKA DS Kft. (1998-napjainkig)

HYDRAULIKA DS Kft.

Hidraulikus hengerek, tápegységek, alkatrészek, krómozott rudak és precíziós csövek, alkatrészek és szerviz. A társaság honlapján egyértelműen hirdeti, hogy büszke a nehézgépgyártól szerzett örökségére: „A HYDRAULIKA DS Szlovákia vezető hidraulikus hengergyártója, amely több mint 45 éves múlttal rendelkezik. 1975 óta kínálunk ügyfeleinknek kiváló minőségű hidraulikus megoldásokat számos iparág számára, beleértve az építőipart, a mezőgazdaságot és a gépipart. Büszkék vagyunk a hidraulika területén szerzett hosszú múltra és tapasztalatra. A HYDRAULIK DS hidraulikus hengerei a minőség és a tartósság szinonimái…” – a Hydraulika DS Kft. weboldala alapján.

WERTHEIM Kft.

A dunaszerdahelyi nehézgépgyár újonnan épített csarnokait a kilencvenes évek elején átvette a nemzetközi érdekeltségű, bécsi székhelyű Wertheim Kft., amely trezorok, a Schindler csoport számára pedig mozgólépcsők és gépészeti berendezések fémkonstrukcióinak gyártója lett. A világhírű Wertheim páncélszekrénygyár névadó alapítója Franz Freiherr von Wertheim (1814-1883) osztrák nagyiparos volt, aki egy kremsi kereskedő fiaként született, s pályafutását is kereskedőként kezdte. 1845-től a bécsi udvar beszállítója lett, később pedig „császári és királyi udvari szállító” címet kapott. 

Franz Wertheim 1852. szeptember 1-jén alapította meg vállalatát Bécsben, amely eredetileg tűzálló páncélszekrények gyártására szakosodott.

Termékei minőségét látványos, nyilvános „tűzpróbákkal” bizonyította, ahol a széfek tartalmát óriási máglyák tüzétől óvta meg. Sikeres üzleti karrierjének köszönhetően 1871-ben bárói rangot kapott, és Bécs egyik legbefolyásosabb polgára lett. A Franz Wertheim által alapított cég Európa egyik meghatározó trezor- és banktechnikai eszközök gyártójává vált. 

„1883-ban Franz Wertheim halála után házasságon kívül született fia vette át a céget. A század vége felé már felvonókat, liftet is gyártottak. A második világháborúban a gyár a hadiiparnak termelt, a világháború után pedig a Wertheim vállalat katasztrofális anyagi helyzete miatt a svájci Schindler-cég kezébe került. Profilja ekkor bővült mozgólépcső-gyártással is…” – a Magyar Nemzeti Levéltár alapján. 

1990 októberében a rendszerváltás utáni első nyugati vállalatként jelentek meg Szlovákiában, előbb Pozsonyban, majd Modorban, ezt követően pedig Dunaszerdahelyen. 

A színrelépésüktől számított négy héten belül nemcsak megalapították és bejegyezték a társaságot, hanem ki is béreltek egy gyártócsarnokot, beszerezve hozzá a műszaki felszerelést és az alapvető személyzetet is. Néhány héttel a társaság megalapítása után az első termékeket Szlovákiából Bécsbe szállították. Egykori nehézgépipari vállalatunk és a Wertheim profilja közti hasonlóságból adódóan a gyártócsarnokok minimális átalakításával a kilencvenes évek elején Dunaszerdahelyen is megindulhatott a termelés, ami később további gyárcsarnokokkal bővült. Az osztrák gépipari vállalat rövid időn belül régiónk egyik legnagyobb foglalkoztatójává és a közösségi tér aktív résztvevőjévé vált. Ivan Rod, a Wertheim Kft. ügyvezető igazgatója 2012 augusztusában kultúra- és művészetpártoló tevékenységéért Polgármesteri díjban részesült.

Mintegy két évtizede a svájci érdekeltségű Schindler csoporttal karöltve a Wertheim tovább terjeszkedett, jelentős ipari parkot kialakítva Dunaszerdahely mellett – hivatalosan Egyházkarcsa kataszterében.

A Schindler csoport egy svájci központú multinacionális vállalat, amely a világ egyik vezető szereplője a felvonók, mozgólépcsők és mozgójárdák gyártása, telepítése és karbantartása terén. Alapítója 1874-ben Robert Schindler volt, aki – köszönhetően a svájci precizitásnak és a kiváló minőségnek – kis családi vállalkozásából rövid idő alatt világméretű vállalatot hozott létre. A Schindler Rt. a Wertheimhez hasonlóan nagyobb gyártóbázissal és logisztikai központtal rendelkezik régiónkban, ahol elsősorban mozgólépcsőket, mozgójárdákat és liftalkatrészeket gyártanak. 

A két vállalat tiszteletére, 2011-ben Szlovákia ausztriai nagykövete jelenlétében az egykori cukorgyár mögötti bekötőutat Bécsi útnak nevezte el önkormányzatunk. 

A Pozsonyi utat a Karcsai úttal összekötő csaknem egy kilométeres útszakasz a város központját lett hivatott tehermentesíteni a Wertheim Kft., illetve a Schindler Rt. telephelye között bonyolódó teherforgalomtól. Az egykori „jelentéktelen” ipari út, amely a dunaszerdahelyi cukorgyárhoz vezetett – túloldalt a Juhocukor, majd Eastern Sugar ülepítő medencéivel – gyerekkori kerékpártúráink romantikus helyszíne volt. Napjainkra ugyanitt épült fel a DAC és Közép-Európa legnagyobb labdarúgó akadémiája. Visszatérve a Karcsai útra:

„Az a tény, hogy nem egy átlagos vállalatról van szó, már az első benyomásból kiderül a látogató számára. A gyártócsarnokok körüli gondosan karbantartott gyep egy kertész precíz kezéről tanúskodik, amit egy ilyen fókuszált vállalattól valószínűleg nem várnánk el. A tiszta kiszolgáló utak jól karbantartott körforgalmakba torkollnak, amelyeket az ízléses tereprendezés mellett monumentális fémből készült szerelvények uralnak. A szokatlan ipari komplexumban minden bizonnyal meglepődik majd attól a néhány bájos pávától, amelyek a madárházban laknak. A gyártócsarnokok között barangolva a látogató néha úgy érzi, mintha kiszakították volna a nehézgépgyártás környezetéből, és egy városi park zöld oázisába ültették volna. Ezek a részletek valószínűleg többet is elárulnak a vállalat gondolkodásmódjáról és prioritásairól…” 

A fenti sorok a Priemysel Dnes / Průmysl Dnes 2015-ös írásának részletei, magyarra fordítva. Ebben az évben ünnepelte ugyanis a Wertheim szlovákiai cégcsoportja fennállásának 25. évfordulóját, s a képzeletbeli tortán tavaly már 35 gyertya égett. Vannak, akik a kezdetektől ott dolgoznak, ismerősök, jó cimborák. A dunaszerdahelyi nehézgépgyár és annak utódvállalatainak története nekik is szól. Tisztelettel: