Reklám
Borítókép: Fórum Kisebbségkutató Intézet – digitalisemlekezet.eu / szerző: Kontár Gyula. Képek és videó: Soós Bertalan. Archív képek a szerző gyűjteménye.
Amikor helytörténeti sorozatunk következő epizódját terveztem, egy olyan helyszínt szerettem volna bemutatni, amelyet mindenki ismer, de talán mégsem ismeri eléggé. Egy épületet, amely minden képeslapon ott van, és a városról szóló jellemzésekben az elsők között említik. Az általános leírások jelentős hányada ugyanakkor „ctrlc + ctrl v” stílusú. Megtudhatjuk, mikor épült, ki építtette, kik lakták a múltban és mi a küldetése napjainkban. Története eleve két különböző szálon indul, mivel az újkori felismerések szerint az építtető nem az a személy, akit eredetileg gondoltunk. Merthogy a Sárga kastélyt nem Pókateleki Kondé Miklós nagyváradi püspök építtette! A félreértés Ipolyi Arnold, a magyar művészettörténet-írás, a néprajzkutatás és a műemlékvédelem egyik úttörőjének korabeli feljegyzéseiből eredeztethető.
A múzeumokkal úgy vagyok, ahogy a templomokkal, a hitet nem Isten házában keresem, hanem elsősorban önmagamban! Aktuális borítóképünkön sem kizárólag a Sárga kastély szerepel, hanem városunk egy részének történelmi lábnyoma, egy jókora terület, mely eredetileg a kastélyhoz tartozó többezer holdnyi birtok része volt. A Csallóközi Múzeumként szolgáló műemléképület mögött a nyolcvanas évek közepén a Mezőgazdasági Építővállalat 01-es üzeme és a Tőkési (anno Dunaszerdahelyi) Állami Gazdaság udvara. Részben helyükre épült a Tesla 02-es üzeme (Progresson). Ezt követi a Lengyár egy része – majd ugyanott néhány év múlva a Cérnagyár kezdte meg működését. Háttérben a Slovlik nemzeti vállalat, amelynek még mindkét kéménye áll. Ez utóbbi vállalat ráadásul elődjei, a Habermann-féle burgonyatáplisztgyár, majd a Dukesz és Hercog-féle keményítőgyár révén anno közös tulajdonviszonyban állt a Sárga kastéllyal is.
Leírása szerint: „Az épület kétszintes, falpillérekkel tagolt, háromtengelyes középrizalitja barokk vonalú oromzattal zárt. A félköríves portálon kívül a homlokzatot még egyenes záródású ablakok, falsávkeretek, egyenes és íves szemöldökpárkányok, valamint osztó és zárópárkány tagolják…” – Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Emlékhelyek a Felvidéken.
Az eredetileg barokk stílusú kastélyt az 1800-as évek folyamán klasszicista stílusban alakították át.
Napjainkban Dunaszerdahely legjelentősebb műemlék épületei közt tartják számon, amely néhány évvel ezelőtti felújítása során valóban sárga lett. A város második legrégibb épületét Padányi Biró Márton veszprémi püspök építtette fivére (más forrásban unokaöccse), Padányi Biró István számára az Újfalu melletti Pókatelek nevezetű területen. 1753-ra már állt az emeletes, tágas kúria, vagyis a későbbi Sárga kastély. Végleges befejezésének időpontja 1758-ra esik.
„Fivérünknek, Istvánnak (…) Pókatelken építettünk (…) egy tisztes és igen tágas rezidenciát, amelyet kívülről Szent Márton püspök és hitvalló kőből faragott képmása és más díszítmények és elemek ékesítenek” – írta 1762. 05. 05-én kelt végrendeletében az épületről Padányi Bíró Márton veszprémi püspök.
A kastélyt 1754–1805 között a Padányi Bíró család lakta, tőlük 1805-ben Kondé József Benedek szerezte meg a Kondé család számára, aki a 19. század legelején saját ízlésük szerint átalakította.
Ekkor került fel az épület oromzatára a Kondé címer fölé a hatalmas kőpulyka. Erről jut eszembe: „Tudjátok-e, milyen állat van a kastély tetején?” – kérdezte tőlünk anno a történelemtanár, de alapiskolás diákként bizony senki sem ismerte a helyes választ. Honnét is tudtuk volna, egy ilyen korú gyereknek még nem dolga a történelmet kutatni, mégha az a városa történelmét jelenti is. Maga a múzeumlátogatás szintén inkább nyűg volt, mint feledhetetlen program. Ami csupáncsak arra jó, hogy „lóghassunk” a suliból.
Valaki aztán mégis kibökte: egy pulyka, avagy régies nevén, a csallóközi nyelvjárásban póka. Merthogy Pókatelek!
Hadd ne kelljen elárulnom a srác nevét, hisz az ilyen dolgok miatt anno ugyancsak csodabogárnak nézték az emberfiát. Abban az időben – s egészen a közelmúltig – az volt az elfogadott narratíva, hogy a kastélyt Pókateleki Kondé Miklós nagyváradi püspök építtette: – A Kondékat Pókatelek örökös birtokosaiként ismerjük – mesélte a tanár. Ezért is fogadtam kételyekkel a legújabb fejleményeket, mert amit az ember gyerekkorában megtanult, azt csak nehezen fordítják ki elméjéből.
De miért éppen pulyka és nem páva? Ha már:
„Szebb a páva, mint a pulyka, rút, rút, rút…” – vágta közbe az osztály fenegyereke, amivel kishíján belefojtotta a szót a kastélyban idegenvezetést tartó tanárba. De az végül vette a lapot: – Mert a Sárga kastély Pókatelkén épült és nem „Pávatelkén”, te nagyokos – válaszolta… A Sárga kastély kapcsán azóta eltelt évtizedek történései és fejleményei kedves barátom, Nagy Attila, Dunaszerdahely krónikása és helytörténésze előadásaiban csúcsosodtak ki. Szálljunk hát fel mi is a történelem kerekére, hiszen 1805-től mintegy hatvan évig a Sárga kastély Kondé kastélyként volt ismert. Az épületről az 1840-es években Szerdahely akkori urára, Kondé Ignácra utalva így ír városunk nem kevésbé híres személyisége, Vámbéry Ármin:
„Emeletes háza csak egy volt a városnak, az is keresztény kézen volt: egy Kondé Ignácz nevű birtokosember volt a tulajdonosa. A dunaszerdahelyi nyelvjárás ennél fogva kezdetben egyszerűsítés okából, utóbb hagyományból kondégnáczos háznak mondotta az emeletes házat, s mikor idő múltán Pozsonyba kerültem és megláttam a sok emeletes házat, belőlem is így tört ki a csodálkozás: »Ejnye, de sok kondégnáczos ház van itten!«” – Vámbéry Ármin, Küzdelmeim.
1858-ra a Kondé család túladott birtokán, amit Wilhelm Emil Wahlberg bécsi egyetemi tanár vásárolt meg a kastéllyal együtt, majd az épületet haszonbérbe adta. Ebből az időszakból való a kastély eredetével kapcsolatos legkorábbi leírás, amelyet Ipolyi Arnold 1858-ban a Vasárnapi Újság hasábjain Csallóközi uti-képek címmel jelentetett meg.
Az utókor tehát Ipolyi leírása alapján a Kondéktól eredeztette a kastély építésének keltezését.
A magyar történettudomány kiemelkedő alakja, a besztercebányai, majd nagyváradi püspök Ipolyi akkoriban a Pozsony megyei Zohor község plébánosaként utazta be a Csallóközt, s feljegyzéseit, a régióval kapcsolatos lenyűgöző ismereteit a Kalligram kiadó Csallóközi Kiskönyvtár sorozata könyv formában szintén megjelentette. Tetemes mennyiségű magánkönyvtáram ugyan megsínylette életem viharait, ámde ez a könyv valahogy sosem morzsolódott le a sok kötet közül. Benne Ipolyi szerint:
„A városka újabb szebb házai mellett egyik régibb nevezetessége a Kondé család pókatelki kastélya, csúcsán hatalmas póka (pulyka) szobrával. A házat a múlt század manzardi ízlésében meglehetősen szépen emelteté Kondé püspök híres családja számára. Nem tudjuk, hogy miképp jöhetett a nép közé a családról és a pókájáról szóló gyakran hallott monda, miszerint Mátyás király hozta volna be a külföldi Kondékat az első pókákkal, s itteni vadaskertjében telepíté meg a Póka grófokat.
A regével nyilván az idegenszerű név és tárgy között való összefüggést igyekezett magyarázgatni a nép. Az igazság azonban sokkal egyszerűbb. Egymásután beszéli néhány okirat okmánytárunkban: hogy egy kihalt Póka nevű királyi jobbágy itteni telkét a csókakői grófvárnagy adományban kapta, s azt ismét 1372-ben Zomor (Szomor vagy Szamár) nevű szolgájának adományozza. Ettől eredt azután a pókatelki Zomor, majd Fekete és később Kondé nevű régi családunk, mely nem egy nevezetes férfiút adott a honnak…” – Ipolyi Arnold, Csallóközi uti-képek, Kalligram, 1993.
„Ma azonban az ősi Póka-fészekből is kirepültek már fiai; a házat haszonbérlő lakja és keresetére használja – úgy látszik, pálinkagyárnak van szánva, elég, hogy keze szennye meglátszik rajta. El lehet itt is a költővel mondani:
„Úri kastély… nem a régi,
Nagyon el van már hagyatva,
Külsejéről meglátszik, hogy most
Haszonbérlő zsidó lakja…”
– Ipolyi Arnold, Csallóközi uti-képek, Kalligram, 1993.
Wilhelm Emil Wahlberg 1901-ben bekövetkezett halála után a kastélyt unokája, Habermann Ferdinánd (Nándor) cs. és kir. vezérőrnagy neje, Habermann Nándorné, szül. Wahlberg Elza örökölte. A pozsonyi törvényszék 1905-ben jegyezte be a Habermann-féle dunaszerdahelyi burgonyalisztgyárat, melynek tulajdonosa szintén Habermann Nándorné lett. A későbbi Slovlik nemzeti vállalat a Sárga kastély mögötti gyümölcsös végében található területen épült fel. A burgonya-hengerlisztet termelő gyár forgalmát a galgóci Dukesz és Hercog cég dobta piacra, akik néhány év múlva magát a gyárat is átvették. Illetve 1910-ben gazdasági célokra megvásárolták Habermann Nándornétól a Sárga kastélyt is, több más egykori Kondé, Bacsák és Wahlberg birtokrésszel együtt. A társaság társtagjai Dukesz Márk, Dukesz Ármin, Hercog József és Dukesz Arnold voltak.
A Sárga kastély 1938-tól már a magyar katonai közigazgatás székhelye 1944-ig, majd német, 1945-ben pedig orosz katonai megszállást élt meg, később a csehszlovák katonai hatóság birtokolta.
Többek közt szálláshelyként is használták, ezután mint a terhelt nagybirtokosi múlt jelképe, eléggé elhanyagolt állapotba került – bejárata felett vörös csillaggal! 1947-től állami birtok, amelyet különböző intézmények használtak: a Dunaszerdahelyi (a hatvanas-hetvenes évektől Dunatőkési) Állami Gazdaság, illetve irodák, hivatalok és családok osztoztak rajta.
A Dunaszerdahelyi Állami Gazdaság Dukesz-Hercogékhoz hasonlóan többek közt az egykori Kondé nemzetség tulajdonát képező birtokok földjein is gazdálkodott.
A 2. világháborút követő korszakra jellemző volt, hogy a szovjet mintára megvalósuló mezőgazdasági kollektivizálás keretében szinte minden településen alakult szövetkezet, míg az állami gazdaságok száma pl. a Dunaszerdahelyi járásban a tízet sem érte el. Városunkban formabontóan efsz és állami gazdaság is létrejött, de állami tulajdonú mezőgazdasági vállalatok voltak pl. Bősön, Gombán, Úszoron, a Sósszigeten stb.
Ezek, mint más állami tulajdonú vállalatok, gyakorlatilag nemzeti vállalatok (národný podnik) voltak, így a rendszerváltás után a privatizációjuk is egyszerűbben folyt le, ellentétben az efsz-ekkel, amelyek de facto részvénytársaságként működtek.
Az állami gazdaságok a szocialista korszak közvetlen állami irányítású, teljesen állami tulajdonban lévő mezőgazdasági nagyüzemei voltak. Szemben az egységes földműves szövetkezetekkel, ahol a földek elvileg a tagok közös tulajdonában álltak, az állami gazdaságokban a teljes géppark, az ingatlanok és a földterületek az állam tulajdonát képezték, a dolgozók pedig fix munkabérért dolgozó alkalmazottak voltak.
„A Dunaszerdahelyi Állami Gazdaságban jól halad a cséplés… Az eddigi eredmények alapján idén az aratási és cséplési munkákkal szlovákiai méretben az elsők közé kerültek…” – ÚjSzó, 1956. 08. 06.
A Dunaszerdahelyi Állami Gazdaság tehát országos viszonylatban is kimagaslott a mezőgazdasági üzemek közül. Gazdasági épületei, raktárai ma is állnak a Sárga kastély melletti udvarban, de már nincs közük az egykori mezőgazdasági vállalathoz.
Maga a kastély 1953-tól a Földméréstani Intézet (geodézia) székhelye, illetve több kisebb hivatal irodája is egészen 1970-1972-ig, amikor a Csallóközi Múzeum tette át székhelyét ide az egykori Fő utcai Bacsák-féle Fehér kastélyból, amelyben néhány évig ideiglenesen működött.
Az előkészületektől a megvalósításig hosszú idő telt el, sőt, ahogy a Hét folyóirat 1965-ös, Mikor szabadul fel a Csallóközi Múzeum épülete c. írásából megtudhatjuk:
Az 1920-as években már Dunaszerdahelyen is történt kísérlet múzeum létesítésére, ez azonban nem valósult meg. Úgy látszik, hiányoztak a Khin Antal-féle lelkes kezdeményezők, s így – bár Antal András városi tisztviselő mindent megmozgatott a múzeum érdekében – a Csallóközi Múzeum felsőbb jóváhagyással csak 1965-ben alakult meg újra, A gyűjtés azonban már jóval korábban megkezdődött Dunaszerdahelyen és a járásban is. Az anyag egy része Pozsonyba és Nagyszombatba került, majd a későbbi gyűjtött anyagot a jelenlegi múzeumban helyezték el. Sokat fáradozott a múzeum megalakítása érdekében Antal Andráson kívül Nyári Ferenc járási kulturális felügyelő is…” – A Hét, 1965. 10. 27.
A dunaszerdahelyi székhelyű Csallóközi Múzeum a vajkai születésű Khin Antal tanár, tudományos kutató, muzeológus által 1927-ben alapított múzeum örökösének tekinthető. A somorjai múzeumban a Csallóköz teljes madárvilága megtalálható volt, köszönhetően Kunszt Károly vadász, preparátor munkásságának. 1964 és 1970 között a Bacsák Móric által építtetett, ugyancsak dunaszerdahelyi Fehér kastélyban működött. 1970-72-ben költözött mai helyére, a Sárga Kastélyba. A múzeum első igazgatója Marczell Béla volt. 1977-ben a főépületet felújították, amelyben a mai napig a múzeum állandó kiállítási termei találhatóak. Vissza a múltba:
„A Csallóközi Múzeum első kezdeményezője a pozsonyi Uránia Tudományos Egyesület volt, amely 1927-ben Somorján, a községháza földszinti szobájában megalapozta a múzeumot. Igazgatója Khin Antal tanár lett, a ma is Budapesten működő tudós, aki nagy hozzáértéssel és lelkesedéssel látott hozzá a munkához. Pár hónapon belül már komoly halászati gyűjteménnyel volt tele a múzeummá előléptetett szoba. 1928-ban megalakult a Csallóközi Múzeum Egyesület, amely az Urániától átvette a múzeummal kapcsolatos ügyek intézését. A rendszeres és szakszerű gyűjtés nem indulhatott meg a hely elégtelensége miatt, de már az első évben több értékes, a Csallóközt reprezentáló tárgy került a múzeum nyilvántartásába… Ezek az önkéntes adományok bizonyították, hogy a Csallóköz lakói megértették az intézmény kulturális jelentőségét, és minden téren siettek segíteni. 1945-ben a múzeum anyagának nagy része elkallódott, kis töredéke pedig jelenleg a Csallóközi Múzeum tulajdonában van Dunaszerdahelyen. A még megmaradt gyűjtemény is komoly munkáról, nagy hozzáértésről és tudományszeretetről tanúskodik. Múzeumunk tájjellegű intézmény, így elsősorban a Csallóközre vonatkozó történeti, néprajzi és tájrajzi anyagot gyűjti…” – A Hét, 1965. 10. 27.
A Bacsák-féle Fehér kastélyt azonban a kor politikai urai „hagyták leélni”, ahogy a fentebbi cikkből még kiderül: „a székhelyéül kijelölt Fehér kastélyban cigány származású polgárok laknak. Nem egy, hanem három nagylétszámú család, tizenegy helyiségből csak kettő áll a múzeum rendelkezésére. A múzeum már több mint egy éve hivatalosan létezik, de a munkát erősen hátráltatják a fent említett tényezők. Természetesen esztétikai szempontból is kifogásolható ez a „társbérlet”, amely nem illik egy tudományos jellegű és igényű intézményhez…” – A Hét, 1965. 10. 27.
Miután a múzeum a Sárga kastélyba költözött, a Fő utcai Fehér kastélyt területrendezés címén lebontották, helyén napjainkban városunk nagypostája áll. A múzeum Sárga kastélybéli első kiállítását 1972-ben rendezte meg, gyakorlatilag ezzel az eseménnyel nyitotta meg kapuit. „Múzeumlátogatáson” – ez a címe A Hét korabeli írásának:
„Milyen gyűjtemények, kiállítási anyagok várják a látogatókat? – kérdeztem Marczell Bélától, a múzeum igazgatójától. – Mivel múzeumunknak a néprajzi gyűjtés az elsődleges feladata, állandó jellegű kiállításaink közül először a néprajzit említeném meg. Itt látható egy helyreállított csallóközi parasztszoba és egy nyitott kürtőjű parasztkonyha a teljes berendezéssel, valamint egy martosi szoba. Kiállítunk azonkívül jellegzetes népviseleti darabokat a Garammentéről, Csallóközből és Martosról. Megtalálhatók továbbá olyan ősi csallóközi foglalkozások munkaeszközei, mint amilyen a szövés-fonás és az aranymosás volt. 1961-ben kezdett konkrét formát ölteni a múzeumalapítás gondolata: ekkor hagyták jóvá felsőbb szervek egy tájmúzeum alapításának a tervét. A múzeum 1964-ben kezdte meg a munkáját két emberrel. A jelenlegi múzeumi anyag nagyobb része a munkatársak rendszeres és kitartó gyűjtőmunkájának eredménye, egy másik, kisebb része pedig a volt somorjai múzeumból került át, míg az itteni gyűjtemény nagy része például a nagyon értékes halászeszköz-gyűjtemény is, a második világháborúban elveszett…” – A Hét, 1976. 01. 06.
1976 októberében Marczell Béla helyett Dr. Mag Gyula került a múzeum élére.
Ebben az esztendőben „július elsején múlt kereken húsz éve, hogy Dunaszerdahelyen létrejött a Csallóközi Múzeum. Igaz, időközben kialakult jó körülményeihez viszonyítva munkáját akkoriban – működési feltételek s műszaki felszerelés dolgában sokkal szerényebb keretek között kezdte meg: ám tudományos, anyaggyűjtő és rendszerező, illetve ismeretterjesztő tevékenységét már az indulás időszakában is világos célkitűzések s egységes tartalmi koncepció jellemezte…” – A Hét, 1984. 07.20.
A Csallóközi Múzeum igazgatói kronológiai sorrendben:
Marczell Béla – a dunaszerdahelyi székhelyű múzeum első, alapító igazgatója.
Mag Gyula – Hosszú ideig a múzeum nyugalmazott igazgatója és a Csemadok jeles tisztségviselője volt.
Zsigmond Tibor – Húsz éven át, egészen 2019 tavaszáig vezette sikeresen az intézményt.
Nagy Iván – 2019-től napjainkig.
Megérkeztünk hát a nyolcvanas évekbe, alapiskolás múzeumlátogatásaink időszakába, amikor a kastély mellett egy ma is létező kiállítóterem épült.
Az 1986-ban átadott kiállítási csarnokban elsősorban a régió képzőművészei számára nyílik bemutatkozási lehetőség. Itt kap helyet napjainkban az évente megrendezésre kerülő Csallóközi Színes Ceruzák elnevezésű program is, ahol óvodáskorúak által festett alkotások kerülnek bemutatásra. De számos könyvbemutató vagy éppen közösségi program helyszíne. Érdekesség, hogy a csarnokot, amelynek kivitelezése mintegy három esztendőt vett igénybe, nem egy szigorú értelemben vett építőipari vállalat keze munkáját dicséri, hanem az egykori, helyi Dukla EFSz építőbrigádjáét. Mindezt a kor szellemében, társadalmi munkában! Erről tanúskodik a Nő korabeli írása, „Képek, szobrok otthona – Megnyílt a Csallóközi Múzeum galériája” címmel:
„Amikor 1976 októberében Mag Gyula került a Csallóközi Múzeum igazgatói székébe, többen megvalósíthatatlannak bélyegezték abbéli szándékát, hogy a reá bízott intézményt kiállítási csarnokkal gyarapítsa. Bár kerek évtizedig tartott, a galériát végül is megnyitották. Igaz, korábban is elkészülhetett volna, de sokáig nem akadt vállalkozó, aki a Z-akcióban készülő építkezést fölvállalta volna. Mígnem a Dukla földműves szövetkezet magára vállalta a főkivitelező terhekkel járó gondját, s dolgozói 1983 decemberében nekifogtak az alapozásnak. Az építtető, a Dunaszerdahelyi Városi Nemzeti Bizottság természetesen egyéb vállalatokat, üzemeket is felkért a közreműködésre, hogy a kétmillió korona értékű galériát mielőbb megnyithassák. Az utolsó simításokkal egyidőben az egész múzeumudvart parkosították. Ekkor már több vállalat, köztük a járási útkarbantartó és az autóközlekedėsi, valamint Jednota segített bérmentesen munkaerővel s gépekkel…” – Nő, 1987. 01. 04.
„Veszélyben a Sárga kastély” címmel adta hírül az ÚjSzó, miszerint a múzeum szomszédja 1990-ig a Mezőgazdasági Építővállalat volt.
A „PHS” esztétikusnak egyáltalán nem nevezhető, betonelemekből összerakott kerítéssel választotta el területét a kastély szebb időket is megélt parkjának maradványától. A kellemetlen jelenséget az akkori vezetők azzal igyekeztek enyhíteni, hogy megígérték, új helyet találnak az építővállalatnak, s a felszabadult területet a múzeum kapja meg a csallóközi népi építészetet bemutató skanzen létesítésére.
„Közben a történelem kereke nagyot változott, és a mezőgazdasági építők a privatizáció jegyében megszabadultak az amúgy is felszámolás alatt álló részlegüktől, így került magánkézbe, a múzeummal szomszédos terület. Ezáltal a skanzen létesítésének egyébként is rendkívül döcögő terve végleg megsemmisült. A múzeum a csúnya betonkerítését tujafák ültetésével igyekezett eltakarni – mesélte Mag Gyula, a Csallóközi Múzeum egykori igazgatója – ÚjSzó, 1996. 03. 28.
A Csallóközi Múzeumnak otthont adó Sárga kastély tevékenysége a rendszerváltás után sem változott.
Ahogy a kastély építészeti jegyei sem különösképpen. Legutóbb 2015-ben kezdődtek azok a felújítási munkálatok, melynek eredményeképpen előbb a kastély parkja újult meg, majd pedig maga az épület. De felújításra került a kiállítási pavilon, a park kerítése és kapuja is, valamint elbontották a kastély parkjában álló fából épült raktárépületeket. Egy emberöltő alatt csak elvétve fordul elő, hogy a múzeumhoz hasonló ingatlant felállványozva lát az emberfia, viszont 2017-ben ez is megadatott. A Sárga kastély ekkor valóban sárga lett, miután műemlékvédelmi szakemberek felügyelete mellett kicserélték az épület nyílászáróit is.
A kastély környezetének utolsó jelentős változását a múzeum új, kétszintes raktárépületének felépítése jelentette.
2024-ben adták át ugyanis azt a részben földbe süllyesztett raktárépületet, amelynek beruházója az intézmény fenntartója, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat volt. Az új, modern adminisztratív és raktárépület a múzeum gyűjteményéhez tartozó tárgyak tárolására szolgál. A földszinten és az alagsorban találhatók a tárolóhelyiségek, összterülete közel 300 m². Az alagsorban restaurátorműhely és állagmegóvási munkálatok elvégzésére alkalmas helyiség is kialakításra került. Az emeleten találhatók az üzemviteli, irodai és egyéb helyiségek, továbbá egy modern, többfunkciós könyvtár. Ezeket a részlegeket a kastélyból helyezték át ide, s ezáltal a múzeum főépületében terek szabadultak fel, amelyeket fokozatosan modern kiállítótérré alakíthatnak át… – az „Oficiálna stránka Trnavského samosprávneho kraja” 2024. 06.06-án kelt cikke alapján.
A Csallóközi Múzeum napjainkra modern intézménnyé vált, amely teljes jogú tagja a Szlovákiai Múzeumok Szövetségének.
Alapszabályzata a 2009-es szlovákiai múzeumi törvény alapján készült, és ezáltal a Múzeumok Nemzetközi Szövetsége előírásainak is megfelel. Az alapszabályzatában foglaltak szerint az intézmény küldetése a Csallóköz kulturális értékeinek és természeti kincseinek a dokumentálása, megőrzése, valamint ezek komplex bemutatása korszerű múzeumi eszközökkel. Állandó tárlatának gerincét a néprajzi gyűjtemény képezi. Az állandó kiállítás egyik legértékesebb része a régió hagyományos megélhetési módjait bemutató rész. Az ártéri halászat, az aranymosás és a rideg pásztorkodás hagyományos eszközeinek szinte mindegyike bemutatásra kerül. A néprajzi kiállítás szemlélteti a régió hagyományos parasztházainak berendezéseit, valamint a Csallóköz hagyományos öltözködését és népi hangszereit is.
A múzeum tevékeny szerepet vállal a helyi közösségek építésében, a helyi tradíciók megőrzésében, valamint a helyi identitás erősítésében is.
Ehhez alkalmazkodik például a múzeumpedagógiai programja, amely a csallóközi hiedelemvilág megismertetését tűzte ki célul. A gyermekek – a múzeumpedagógusok segítségével – Tündér Ilonával, táltosokkal és boszorkányokkal ismerkednek, ami által e hiedelemalakok az identitástudatuk részévé válnak. A múzeum továbbá teret biztosít számos olyan programnak, amely összhangban van a hosszútávú céljaival. Például együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek céljai megegyeznek vagy hasonlóak a múzeuméval. Udvarán és kiállítási csarnokában számos olyan kulturális program valósulhat meg, amelynek ez a közeg ideális előadóteret biztosít. Rendszeresen kerülnek megrendezésre például zenei és táncos estek, de drámával és népi színjátszással kapcsolatos rendezvények is… – Nagy Iván, jelenlegi múzeumigazgató, etnológus és etnomuzikológus, a Katedra c. folyóirat, 2026. januári–februári számában megjelent tanulmánya alapján.
Legutóbb, ha emlékeim nem csalnak, egy könyvbemutatón jártam itt, illetve néhány éve szót ejtettünk azon előadásról, amelyet jómagam tartottam volna a múzeum gazdag programjai közt.
A világjárvány okozta megszorítások végül nem tették lehetővé, hogy bemutathassam a Csallóközben, illetve az egykori Magyar Királyság területén elterjedt helyiérdekű vasútvonalakra jellemző építészeti stílusokat, típusterveket. Ami késik, nem múlik – tartja a mondás, hiszen egy olyan anyagról van szó, amely bár nagyon specifikus, viszont ugyanúgy hozzátartozik régiónk történelméhez. S bár annak idején az érvényben lévő, 1880-ban, illetve 1888-ban kelt HÉV-törvények szigorúan jártak el…
„A pálya építésénél az engedélyesek az érvényben lévő általános, valamint a helyhatósági, építési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a helyi érdekű vasutakra vonatkozó m. kir. államvasúti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni kötelesek…” – A pozsony-dunaszerdahelyi helyiérdekű vasút építésére és üzleti berendezésére vonatkozó feltételek jegyzőkönyve.
…azt viszont mégis engedélyezték, hogy az adott tájegységre jellemző stílusjegyek megjelenhessenek az egyes állomásépületeken. Itt jegyezném meg, hogy a Pozsony–Dunaszerdahely HÉV-vonal tavaly, a Komárom–Dunaszerdahely HÉV-vonal pedig idén ünnepli fennállásának 130. évfordulóját. A dunaszerdahelyi vasútállomás történetéről szóló epizódunkat itt olvashatják el.
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav
Szerda-Helytörténelem 13. – A Járási Építőipari Vállalat
Szerda-Helytörténelem 14. – Az Ister
Szerda-Helytörténelem 15. – Vízművek, energetikai művek, gázművek
Szerda-Helytörténelem 16. – Az Úsvit
Szerda-Helytörténelem 17. – A Tesla
Szerda-Helytörtnelem 18. – Az Agrofrigor
Szerda-Helytörténelem 19. – A Mäsospol
Szerda-Helytörténelem 20. – A Nehézgépgyár
Szerda-Helytörténelem 21. – A Zdroj
Szerda-Helytörténelem 22. – A Mezőgazdasági Építővállalat
Szerda-Helytörténelem 23. – A kenyérgyár
Szerda-Helytörténelem 24. – Az Agrokémiai Vállalat
Szerda-Helytörténelem 25. – Az Obal
Szerda-Helytörténelem 26. – A Kék Duna áruház
Szerda-Helytörténelem 27. – A húskombinát
Szerda-Helytörténelem 28. – A cérnagyár
Szerda-Helytörténelem 29. – Az Üzemi Klub
Szerda-Helytörténelem 30. – A bősi vízi erőmű iparvágánya
Szerda-Helytörténelem 31. – A Városi Művelődési Központ
Szerda-Helytörténelem 32. – A vasútállomás
Szerda-Helytörténelem 33. – A kórház
Szerda-Helytörténelem 34. – A közlekedési park
Szerda-Helytörténelem 35. – A Vermes-villa