KLIKK-ARCHÍVUM: A Vontszemű-dinasztia Roma fodrászatának története

FOTÓK: FEKETE NÁNDOR

A Vontszemű János fodrászdinasztia – nevezhetjük a János névvel együtt is, hiszen három generáción át ez a név öregbíti a családi fodrászat történelmét. Alapítója a legöregebb Vontszemű János volt, aki riportalanyom édesapja, a beszélgetésünk közben ügyeskedő legfiatalabb Jani pedig az unoka.

Az alapító, idősebb Vontszemű János a hetvenes években nyitotta meg fodrászatát, ügyességét pedig számtalan díj bizonyítja különböző fodrászversenyekről, illetve rengeteg nagytekintélyű, szakmai elismerő plakett tulajdonosa.

Közel ötven különböző elismerés található a nevezzük úgy, Vontszemű fodrászat képzeletbeli dicsőséghelyiségében, egyebek között egy aranyfésű, és egy, az akkori államelnöktől, május elsejei ünnep alkalmával átadott kitüntetés…

Persze, az alapító nem maradt sokáig egyedül a szakmában, a fodrászszalonba idővel megjelent a fia, a lánya, a veje… A számokat imádóknak elég talán ez a sokatmondó adat:

Dunaszerdahelyen immár közel negyven éve kínálja ezt a hagyományos szolgáltatást a Vontszemű család!

Janival megnyitottunk egy érdekes témát, tudniillik, a fodrászat megnevezése – Roma fodrászat. Nagyon kíváncsi természet vagyok, tehát megkérdeztem Janit, miért ez az elnevezés?

Íme a Jani válasza:

– Pofonegyszerű a dolog, azért vagyunk Roma fodrászát, mert cigányok vagyunk, és mi ebből soha nem csináltunk gondot. Szerintem Dunaszerdahelyen már senkit sem érdekel igazán, ki a roma és ki a magyar. Lehetne a fodrászatunk neve képletesen Gizi fodrászat, de mi romák vagyunk, azért Roma fodrászat.

Tisztességesen dolgozunk, és igyekszünk jól dolgozni!

A Vontszemű dinasztia Vámbéry téren lévő szalonja immár huszonnyolc éve működik. Nem semmi… Átsuhan az agyamon a gondolat, hogy ez hány generációt jelent ügyfelek tekintetében, és ez idő alatt mennyi, akár más szolgáltatást nyújtó bolt dobta be már rég a törölközőt…

Érdeklődöm, kik járnak hozzájuk már a kezdetektől.

– Sok mindenkit említhetnék, de talán a Nagy Vidor doktor urat emelném ki. Őt az édesapám kezdte nyírni, később átvettem én, és most a fiam várja őt a fodrászatunkban… Tulajdonképpen az egész családját mi nyírjuk… Bizony, járnak hozzánk olyanok is, akik egykor még kisgyerekként jöttek hozzánk.

– Mi minden változott ennyi idő alatt? – teszek fel egy újabb kérdést Janinak.

– Talán az, hogy a fiam abszolút új szelet hozott be a fodrászatunkba – új technikát és stílust, amit istenigazából csak ő tud csinálni. Ezzel új arculatot kaptunk, és új klientúrát is.

Majd beszélünk a múlt század húszas-harmincas éveiről, a pozsonyi, pesti, bécsi fodrász- és borbélykultúráról. Azt észrevettem én is, hogy egy időre eltűntek olyan klasszikus szolgáltatások, mint például a borotválás, szakálligazítás…

Megemlítem – picit mosolyogva – a nyolcvanas évek hajviseleteit, például az elképesztő, akkoriban mindent elsöprő „dajert”, és megkérdezem, mi számít manapság trendinek.

Jani is elmosolyog:

– Igen, igen és a német focista-féle hajviselet… Manapság a leggyakoribb az úgynevezett FADE-stílus, amit a fiam hozott be a fodrászatunkba, és merem állítani, nagyon komoly szinten csinálja.

Persze, megmaradt a klasszikus stílus is, hiszen a negyvenes és az ötvenes korosztály ragaszkodik a régebbi szokásokhoz, hajviselethez.

Itt megemlítenék egy fontos dolgot: egy fodrásznak tudnia kell a trendi mellett a hagyományos hajvágási és fodrászati technikákat is. A mérvadó mindg az, hogy a vendég mit mond, az igénye szerint akár saját stílusú frizurát is meg kell tudni csinálni.

Arról beszélünk, hogy a fodrászat mindezek mellett traccsolás színhelye is, és mennyire fontos, hogy a fodrász kommunikatív legyen.

– Igen, a fodrászüzlet mindig az hely volt, ahol megbeszélték a tegnapi meccset, a politikai helyzetet, kibeszéltek valakit, de a legfontosabb, hogy

a fodrásznak diszkrétnek kell lennie.

Nem kell teljesen kinyilvánítania a véleményét, nem kell állást foglalnia egy témában, elég, ha meghallgatja a vendéget és kommunikál vele.

A fodrászatnak ebből a szempontból semleges területnek kell lennie. Nekünk az a célunk, hogy aki bejön hozzánk, jól érezze magát, akkor is, ha kell tíz percet várnia.

Végezetül Jani elmondja, a fodrászatuk alapfilozófiáját:

– Mi nem vagyunk celebfodrászat, hozzánk nem kell bejelentkezni, ha errefelé jársz, lépj be, ülj le és érezd jó magad!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább