ANKÉT: Nőnap – Mit jelent e nap ma? Mit gondolunk róla mi, nők? – Mészáros Krisztinát, Khern Katalint és Olláry Ildikót kérdeztük

Holnap, azaz március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. E nap tiszteleg a női nem évszázados küzdelme előtt. Emléket állít azon nőtársainknak, akik minden nehézség ellenére kitartottak, s az utolsókig küzdöttek az egyenjogúságért. Napjainkra a nőnap ezen vonatkozása talán kissé háttérbe szorult, s teljesen más értelmet nyert. Ilyenkor a férfiak többnyire virággal lepik meg családjuk nőtagjait, ezzel kifejezve irántuk érzett szeretetüket, s reméljük tiszteletüket egyaránt. 🙂 

Mészáros Krisztinának, Khern Katalinnak és Olláry Ildikónak a következő kérdéseket tettük fel:

Hogyan viszonyulsz a nőnaphoz?
Mit gondolsz e napról?

 

Mészáros Krisztina (35)
a Mert nőnek lenni jó PT társalapítója, mediátor, a Pátria rádió szerkesztője

Személy szerint nem vágyom ünneplésre, mert a nemünk elismerését nem csokival kellene tudatni. Tegyük fel a kérdést, mit tesz egy Nő (s nem csak az anyák, akiknek ugye ott az anyák napja) a hétköznapjaiban? Miképp képes a munkahelye mellett a háztartással foglalkozni, emellett pedig számos más feladatot is ellátni valaki gyermekeként, testvéreként, barátjaként? Igenis CSODÁLATRA, magasztalásra, erősítésre van szüksége, még ha az egy nőnapi szegfű formájában is érkezik hozzá.

A Nő munkája állítólag láthatatlan és csak a hiánya teszi láthatóvá. Ezzel csak az a gondom, hogy mi Nők értékeljük magunkat és a munkánkat alul és áldozatot hozunk olyankor is, amikor segítségre lenne szükségünk. Mégis miért? Ha adhatok tanácsot, (s bár van egy nagyszerű, virág-nagykereskedéssel foglalkozó barátom) arra buzdítanám mindazokat, akik a nőket megtisztelik jókívánságaikkal ünnepük kapcsán, kérdezzék már meg őket, ők mit szeretnének. Miben segíthetnének, mit csináljanak meg helyettük, vagy velük, hogy egy kicsit kevesebb háruljon rájuk!

Mondjuk ki, hogy a nők és férfiak nem attól lesznek jelentősebbek, hogy melyik nemi szerv birtokosai, hanem attól, hogy emberként mennyire értékesek. Ha az Embert látjuk a nőben, akkor biztos ragyogni fog sok csillogó szempár nőnapkor is!


Khern Katalin (32)
speciális pedagógus

Véleményem szerint egy harmonikus kapcsolatban, családban a férfi minden nap ki kellene, hogy tudja valamilyen formában fejezni háláját, köszönetét, az áldozatokért, amiket egy nő érte vagy a családért hoz. Legyen az egy szó, egy mozdulat, néha a tekintet is elég, hogy tudjuk, fontosak vagyunk. 

De természetesen ez érvényes a nőkre is a párjukkal szemben. Viszont a nő mégiscsak nő, és igen, néha jól esik valami kedves gesztus, legyen az egy szál virág vagy egy tábla csokoládé, esetleg egy romantikus vacsora kettesben, egyszóval valami, ami nem mindennapos, és erre igazán jó alkalom a nőnap. Én minden év március 8-án titkon várom, mi az, amivel a férjem meglep, annak ellenére, hogy sose drága holmit vagy ékszert kapok, de nem is ez a vágyam.

Amikor munkából hazaérve három szál virággal a kezében áll az ajtóban, de az épp nárcisz, ami a kedvenc virágom, és ő ezt nagyon jól tudja, nekem az igazán sokat jelent.


Olláry Ildikó (25)
szerkesztő, újságíró

Emmeline Pankhurst, Eleanor Roosevelt, Teréz anya: nők, akik történelmet írtak, s nők, akik mertek egyéniségek maradni egy férfiközpontú világban. Oprah Winfrey, J. K. Rowling, Anna Wintour: nők, akik hittek magukban, s nők, akik kreatív energiáik kibontakoztatásával az egekig törtek. Édesanyáink, nagymamáink, dédnagymamáink: nők, akik életet adtak nekünk, s nők, akik az életüket tették fel arra, hogy szeretetükkel védelmezzenek bennünket.

Március 8-án ezerféle kivételes nő, s különleges női sors elevenedik fel előttem, miközben magamat is kiváltságosnak érzem, amiért nőnek születtem. Persze, volt idő, amikor a nőnap számomra sem jelentett többet annál, hogy örültem a család férfitagjaitól kapott virágnak (aminek persze most is nagyon örülök). Nem foglalkoztam azzal, hogy pontosan mit ünneplünk ilyenkor, ahogyan azzal sem, hogy mennyire szerencsések vagyunk, amiért mindezt ilyen körülmények között tehetjük. Majd ahogy felnőttem, s a nőiségem egyre több oldalát ismertem meg, rájöttem: az, hogy ma európai nőként van választásunk – ergo saját magunk dönthetünk az életünk felett, privilégium a néhány évtizeddel ezelőtti állapotokhoz képest.

A mai kor persze szintén rengeteg terhet helyez ránk. Az élet számos területén helyt kell állnunk nőként, mégis úgy gondolom: ünneplésre ad okot, hogy az egyenjogúságnak eljutottunk erre a fokára. Ünneplésre ad okot, hogy elődeinkkel ellentétben megélhetjük vágyainkat, fejleszthetjük adottságainkat, s valóra válthatjuk álmainkat, ahogyan az is, hogy félelem nélkül merhetünk egyszerre csinosak és intelligensek lenni. Hogy a legfőbb feladatunk többé nem az, hogy csendben tűrjünk és engedelmeskedjünk, hanem hogy megtaláljuk, kibontakoztassuk és megéljük a nőiességünket.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább