Huszár László: Azon leszünk, hogy megvalósulhasson a Duna Menti Tavasz

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

Az élet minden területére komoly hatással van a koronavírus-járvány. Sajnos a megszokott kulturális rendezvények, események is vagy elmaradnak, vagy későbbre próbálják azokat tolni a szervezőik. Az eredetileg májusra tervezett Duna Menti Tavasz, a Gyermekszínjátszó- és Bábcsoportok Országos Seregszemléje kapcsán Huszár László főszervezőt kérdezte a Dunaszerdahelyi.sk.

„Május elejére terveztük az előválogatókat, azonban a jelenlegi állás szerint ezeket sem lehet majd megtartani. Magyarán a jelenlegi járványhelyzet miatt később kell megrendeznünk a fesztivált, amelyre eddig 41 csapat jelentkezett be. A pozitívum, hogy megerősödtek a bábozók ebben az összetételben. Lépni azonban azért sem tudunk, mert elsősorban a csapatoknak nincs hol felkészülniük, próbálniuk – az iskolák ugyanis zárva vannak. Egy csoportpróbát pedig nem lehet távúton vagy online végezni.

Ugyanúgy elmaradt több más, gyerekeket érintő fesztivál, mint például a Tompa Mihály országos verseny vagy az Ipolyi Arnold népmeseverseny is. Mindenki jól tudja, hogy ezek a nagy, országos versenyek ugyanazt a közönséget szólítják meg, mint a Duna Menti Tavasz.

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább