Újraindult a szolgáltatások egy része

Forrás: Dunaszerdahelyi.sk/Ma7.sk

Május 6. reggel 6.00 órától egyszerre lépett érvénybe a karanténszabályok feloldásának második és harmadik fázisa.

A vállalkozóknak, a kormány hétfő este pontosított rendeletei miatt a szabályszerű újranyitásra csak néhány óra felkészülési idejük volt.

Milyen szabályokat kell betartani az új rendelkezések szerint?

Bevásárlóközpontok

A nagyobb bevásárlóközpontok továbbra is zárva tartanak, kivételt kaptak a legfeljebb 35 üzlethelyiségből álló plázák. Itt is arcmaszkot kell hordani, tartani kell a kétméteres távolságot, illetve érvényes az a szabály, hogy legfeljebb 25 négyzetméterre juthat egyetlen vásárló.

Éttermek, közétkeztetés

Az éttermek, kocsmák, kávéházak teraszai reggel hattól este nyolcig tarthatnak nyitva. A belső térben csak a toaletthasználat engedélyezett, amit minden órában kötelesek fertőtleníteni. A kerthelyiségben az asztalokat legalább két méteres távolságban kell elhelyezni, az asztaloknál legfeljebb két ember, vagy egy kisgyermekes család foglalhat helyet.

A cikk a Dunaszerdahelyi.sk-n folytatódik.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább