Az ankét megjelent a Klikk Out 2020/06. számában. Borítókép: Pixabay.com I. rész
Szerkesztőségünk tagjai ugyancsak szülők, akiknek gyerekei életét, illetve gyerekeikkel való viszonyát szintén érintette a koronavírus-válság, befolyásolta a bezártság és a korlátozások. Rendhagyó módon így ezúttal saját portánkon kérdezősködtünk.
SIPOS JANKA
Blanka Franciska (22 hónapos), Soma Konrád (4 hónapos)
A lányom augusztusban lesz két éves, fiam pedig kevéssel a korlátozások előtt született. A kicsi lány életében pedig így egyszerre nagyon sok változás állt be: kapott egy kistesót, ha tetszett, ha nem, hetekig nem találkozott a nagyszülőkkel, barátokkal, és az alkalmi kanálispart-látogatásokat leszámítva bezárva találta magát a lakásban. Mivel nagyon aktív, nehéz volt lefoglalni őt, és mindemellett a picikét is ellátni, foglalkozni vele. Rengeteget legóztunk, ezerszer végigolvastuk a Maszat-könyveket, rajzoltunk és festettünk. Ha pedig a pici követelte a figyelmet, bizony Peppa malac is befigyelt a tévéből. Viszont ebből próbáltunk úgy profitálni, hogy angolul tanítottuk a kislányt közben. A kicsi fiú még nem túl sok mindent vett észre az egészből – talán annyi, hogy jó lett volna, ha többet sétálhatunk a szabad levegőn, de minimalizálni akartuk a fertőzés kockázatát.
ŠTEFKOVIČ PATASI ÁGI
Teó (23 hónapos) Félix (4,5 éves)
Arról, hogy néhány héttel ezelőtt még karanténban éltük a mindennapjainkat, csak néhány szomorúan hentergő kézfertőtlenítő, szájmaszk és jópár (felesleges) kiló tanúskodik. Megéltük a helyzet mélységeit és magasságait, nem ült a nyakunkon online oktatás, de naponta negyvenkétszer kellett elmondani, miért nem lehet játszóterezni és miért szűntek meg a közös programok a kis barátokkal. Biztosan lehetett volna számukra jobb is, szórakoztatóbb is, hasznosabb is, de most így sikerült. Mindent megtettem, hogy az a rendkívüli állapot egy normális élethez hasonlítson. Ami még velünk maradt, az a sunyi, alattomos félelem és bizonytalanság. Hogyan fogjuk felvenni ismét a tempót, lesz-e minden olyan, mint azelőtt, egyáltalán akarjuk-e, hogy olyan maradjon. És ha másfelé is van az irány, oké, de akkor merre keressük?
SZILVÁSI TIBOR
Rókus (1,5 éves)
Kisfiunk még épp abban a korban van, hogy az ő életén különösebb nyomot nem kell hagyjon a válság és a karantén. A korlátozásokat annyiban mindenképp megéreztük, hogy mire kijöttünk volna a télből, és esély lett volna a tartósabb kimozdulásra, addigra körbeszalagozták a játszótereket, bezártak a játszóházak, bezárkóztak a barátok, ismerősök – a kijárási és járáshatár-átlépési tilalom pedig a nagyszülőktől is elvágott bennünket. Rókust viszont szerencsére az előírások sem kötelezték a maszkviseletre, mert azzal meggyűlt volna a bajunk. Mi, a szülei viszont egyébként is jórészt otthonról dolgozunk, és ugyan a mi munkánk mennyiségén érződött a helyzet, a Rókussal töltött időnk nem módosult. Legfeljebb egy picit a szokásaink: a város helyett többet jártunk a természetbe, noha továbbra is nehéz kicentizni, hogy éppen akkor és ott a kicsi ne legyen nyűgös vagy fáradt. Amint a korlátozások nagy része megszűnt, hasonlóképpen nem éreztünk nagy változást, csupán visszatérhettünk néhány korábbi kedvenc helyünkre. Rókus pedig ebből az egészből remélhetőleg semmire nem fog emlékezni.

SIPOS JANKA
ŠTEFKOVIČ PATASI ÁGI
SZILVÁSI TIBOR