NFGreen multikulturális fesztivál Bodakon 

Idén először, július első hétvégéjén (3.-4.-5.), a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósul meg a dunaszerdahelyi NFG klub NFGreen névre keresztelt fesztiválja Bodakon. Mint az NFG klubban, úgy a fesztiválon is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a hazai (szlovákiai magyar) művészek munkásságának bemutatására.

A programok közt épp ezért nem szerepelnek külhoni „nagy nevek”, hazai tehetségek annál inkább. Multikulturális fesztivál lévén, teret adunk képzőművészeknek, zenészeknek, íróknak, színészeknek, vizuális művészeknek. Számos közösségépítő előadás, workshop, játék és túra gazdagítja az NFGreen programját.

A fesztivál szervezői, Kovács Ákos és Tóth Lali elmondták, a helyszín kiválasztása után igyekeztek egy nem szokványos, mégis minőségi összejövetelt, egy közösségi együttlétet megtervezni. A fesztivál igazi csallóközi szabad környezetben, erdővel, folyóval szegélyezett Bodakon kerül megrendezésre, így senkinek sem kell túl sokat utazni, hogy idén is átérezhesse a fesztivál hangulatot.

Fontosnak tartjuk, hogy harmóniában éljünk a környezetünkkel, óvjuk és becsüljük azt. A fesztiválra bringával érkezők féláron válthatnak jegyet, ezzel is a sportolásra, a környezetszennyezés csökkentésének fontosságára szeretnénk ösztönözni az embereket. Célunk, hogy a három nap alatt a lehető legkevesebb szemetet termeljük. Ezért is kérünk mindenkit: poharat, tányért illetve evőeszközt hozzon magával, ha kilátogat hozzánk. Az ételek készítésénél fontos szempont lesz a nem hús-orientált étkeztetés, tehát magas tápértékű, rendkívül egészséges növényi alapú ételekre számíthatnak az érkezők. A zenei és egyéb kulturális programban szlovákiai magyar fellépők nevei szerepelnek, mert számunkra a „hazai termés” a legértékesebb

– közölték.

PROGRAM:


 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább