A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Törökország–Magyarország (0:1) mérkőzésről

Poór Tibor: Rossi mester válaszolt a rengeteg kritikára, amivel a magyarországi média illette. Marco nagy nyomás alatt volt, de egyelőre nemcsak ez az eredmény, hanem a csapata teljesítménye is őt igazolta. Főleg az első félidőben uralták Rossiek a játékot, a frisses, mozgékony kezdő tizenegy egy jó válasz volt arra is, hogy megkérdőjelezték az olaszt Dzsudzsák hanyagolásáért. Teljesen megérdemelt győzelem egy Szoboszlai bombagól után. Schäfer nagyon jól mozgott, nem lepődnék meg, ha pár mérkőzés után úgy mozog majd a pályán a magyar válogatott meccsein, mint egy halacska a vízben. Szép volt, tényleg jó érzéssel távozhatott minden optimista, de egyben minden szkeptikus magyar fociszerető lélek is.

Szigeti Attila: Első félidei játékunk számomra egyáltalán nem meglepő, és már kezdenek olyan játékosok játszani a nemzeti tizenegyben, akik gyorsaságban felveszik a versenyt az európai szintű labdarúgókkal. Amit hiányoltam, az az, hogy meglepőt tudjunk húzni egy gól eléréséhez. A másik félidőben kicsit feléledtek a szerény képességű törökök, de semmi olyat nem tudtak felvonultatni, ami a magyaroknak megoldhatatlan lett volna. Aztán jött Szoboszlai Dominik irdatlan nagy gólja, amit azt hiszem így, csak az igazán nagyok tudják megrúgni. A győzelemhez kellett két Dunaszerdahelyen játszó labdarúgó is, akik reményeim szerint a jövőben többet fogunk látni válogatott mezben.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább