Csütörtök este tartott sajtótájékoztatót Marek Krajčí egészségügyi miniszter és Ján Mikas országos tisztifőorvos. (Forrás: ma7)
Marek Krajčí bejelentette, a valóban súlyos helyzetre való tekintettel a kormány nagy egyetértésben fogadta el a járványügyi konzílium által javasolt szigorításokat.
Szlovákia az átlagos fertőzésszám alapján bőven a fekete mezőben van a járványszemafor alapján, mondta el a miniszter, hozzátéve, PCR-tesztek esetén már most 25% felett van a pozitív minták aránya, az antigén-teszteknél pedig a 10%-hoz közelít.
Nagyon rosszak a kilátások az egészségügyi ellátásban is,
3000–3600 ember kerülhet kórházba január közepére, a lélgeztetőgépre szorulók száma folyamatosan nőni fog.
A tárcavezető szinte az összes járványügyi statisztikát ismertette, megdöbbentő volt látni az áldozatok korfáját, mennyire erősen érinti az idősöket a járvány.
A buborékokat nem szükséges azonnal felfüggeszteni. Ha épp kiránduláson vannak, nem kell azonnal hazaindulniuk, a további látogatás viszont már tilos.