„Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.” Mondta Hérakleitosz.
Vajon mikor lesz minden újra a régi?
Miközben itthon fekszem, betegen, sokszor elkap a nosztalgia. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy már semmi nem lesz ugyanaz. Hiába vagyok jobban, a világ körülöttem újra és újra megváltozott, míg én a kispárnámba temettem a fejem.
Megfoghattam egy fertőzött kilincset, egy csokipapírt, egy mosatlan gyümölcsöt, vagy ami még egyszerűbb, belélegezhettem a levegőben, miközben a tesztre sorakoztam, vagy egyszerűen csak egy pénztárnál várakoztam. Nem tudom, nem tudjuk. De ez már csak így van.
A harmadik hetet taposom és már tudok mosolyogni. A hangom és az általános közérzetem viszont megváltozott.
A beszédünk minden esetben nagyon kifejező. Hallatszik rajta a boldogság, a keserűség, a csalódottság, egyszóval minden, amit érzünk.
Megtörtem a korona alatt. A kiszolgáltatottság és a zárt ajtók a rettentő rosszullét és fájdalom mellett még inkább megnehezítették a felépülést.
Vigyázat! A korona belenyúl a lelki működésedbe is. Elhiteti Veled, hogy nem vagy képes túljutni rajta, azt, hogy gyenge vagy. Ezt nem szabad hagyni!
Kitartást kívánok minden sorstársamnak, a kórházakban és az otthon fekvőknek egyaránt. Menni fog! Elérkezik majd a mélypont, azaz a csúcspont, ahonnan már csak jobb lesz. Jobb és jobb! Ne adjuk fel!