A hétvégén nagy kapacitású oltóközpontban kezdődik a tömeges oltás Dunaszerdahelyen

FOTÓ: NAGY GYULA

A Nagyszombat Megyei Önkormányzat kezdeményezésére március 6-án, szombaton nagy kapacitású oltóközpont nyílik Dunaszerdahelyen a Vidékfejlesztési Szakközépiskola tornatermében. (Ma7/Bíró Éva)

Az első alkalommal 1500 ember kapja meg a védőoltást. A tervek szerint a vakcinaszállítmány mennyiségétől függően a megye lakosságát nyár végére beoltják a koronavírus ellen.

Nagyszombatban az elmúlt két hétvégén már sikeresen működött a helyi egészségügyi középiskolában kialakított nagy kapacitású oltóközpont, ahol összesen 6 ezer ember kapta meg a védőoltás első adagját.

Ennek mintájára március 6-án Dunaszerdahelyen és Szakolcán nyílik hasonló oltóközpont. Az intézkedés célja a kórházi dolgozók tehermentesítése és az oltások beadásának felgyorsítása.

„Az első alkalommal csak szombaton oltunk, majd ezt két napra bővítjük. Reggel 8-tól este 6 óráig tervezzük az oltást beadni azoknak, akik előzetesen regisztrálnak. Nem az a cél, hogy most hatalmas tömeget hívjunk ide, hanem inkább az, hogy folyamatosan menjen az oltás. Maximum 1500 embert szeretnénk beoltani szombaton”

– tájékoztatott Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke.

Március első hétvégéjén az AstraZeneca vakcinájával oltják a 18 és 55 év közötti buszsofőröket, kalauzokat, vonatvezetőket, taxisokat és bolti eladókat.

A cikk egy részlete a dunaszerdahelyi.skval való együttműködésünk révén kerül közlésre, a teljes cikket itt találja.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább