Akár időmilliomosok, akár szuper elfoglalt emberek vagyunk, mindannyiunknak szüksége van kikapcsolódásra. Szombat van végre, hétvége, mire is vágynánk jobban, mint egy kis lazulásra, pihenésre, egy kis szabadidőre.
Ha csak pár percünk is jut arra, hogy valamit egyedül saját magunkért tegyünk, akkor is ragaszkodjunk hozzá, mert az a kis idő is képes arra, hogy bearanyozza a napunkat.
Mit gondoltok, meddig lehet csak hajtani, pörögni, kapkodva cselekedni? Meddig bírja ezt a test és a lélek? Meddig lehetünk képesek leállítani önmagunk érzékelését? A sok kénytelen-kelletlen felvett teher mellett nem csoda, hogy inkább leállítottuk magunkban az érző folyamatokat. Ösztönösen. Jobb egyszerűen semmit sem érezni, sem örömöt, sem bánatot, mint szembesülni azzal, hogy eltűntünk a mókuskerékben. Így viszont elveszünk, mind testileg, lelkileg, és a szeretteink is elveszítenek bennünket.
Annyit beszéltünk már erről! Hidd el, kell az a pár perc, akár óra és akár minden nap, amikor feltöltődhetünk. Kellenek a kis aranypercek, hogy kihámozzuk magunkat a hétköznapok kusza forgatagából, hogy letisztuljunk, lemossuk a terheket, hogy aztán valóban odafigyelhessünk azokra, aki és ami igazán fontos a számunkra.