Éljen május tizenhetedike, itt a Klikk Out, less bele!

Borítókép: Gocoň László

Ez a gyönyörű hónap általában pompás idővel lep meg bennünket, és ugyan ez a mai napra nem érvényes, a bekuckózás lehetőséget ad arra, hogy átlapozzuk az e havi Klikket. Májusi számunkat közben elkezdhetitek keresni a megszokott helyeken.

Editorial / Szerző: Szilvási Tibor

A demokrácia köszöni, jól van!

A jó ég tudja miért, talán az akkori stressz miatt égett belém, de amikor egy katonai sorozásfélén jártam annak idején (be már nem soroztak, mert miközben egyetemre jártam, megszűnt a kötelező katonaság), az egyik tiszt szájából azt hallottam, hogy a demokrácia alapja a törvények betartása. Bele lehet ebbe kötni, de talán annyit mindenképp hozzá kell tenni, hogy az írott és íratlan törvényeké is. A demokráciának kell, hogy legyen kulturáltsága és méltósága is.


Klikk Out,Előzetes,MájusAutó / Szerző és fotók: Ugróczky István 

Jeep Wrangler Rubicon – A kocka el van vetve

Mondta Cézár a címben említett szavakat, mikor átkelt a Rubicon folyón. A Jeep ezt a bizonyos kockát még a II. világháborúban vetette el olyan intenzitással, hogy az még ma is pörög.


Klikk Out,Előzetes,MájusMagunk között / Szerző: Menyhárt József / Fotók: Szabó Péter Pál

Lapátos fotográfus

Ha a Felső-Csallóköz leginnovatívabb és az újra fogékony emberét keressük, egy olyan emberhez irányul a figyelmünk, akit Kiss Gábor „Gibbónak” neveznek, és akit én most már azt hiszem tizennégy éve nemcsak ismerhetek, hanem barátként is tisztelhetek. 


Klikk Out,Előzetes,MájusZénidőm / Szerző: Bokros Bia / Fotók: Ugróczky István

Bia faggat

Nem a leghétköznapibb, hogy valaki a 20-as éveiben a hobbiját nevezheti a munkájának. Hihetetlenül jó látni, hogy vannak körülöttem olyan emberek, akik már fiatalon elkezdték építeni a saját karrierjüket. Persze nem kell rögtön a maszekengedélyre gondolni, lehet az egy tovább fejlesztett hobbi, egy kisebb befektetés, valami apróságnak tűnő dolog, amit az ember először az ismerősök között kezd el terjeszteni (és remélhetőleg nem fű…). Matuš Lilla alias Mici és Riedl Christopher mertek nagyot álmodni, most az ő sztorijukat olvashatjátok.


Klikk Out,Előzetes,MájusKülönvélemény / Këri

A pop-art király naplója

avagy gondolatok a The Andy Warhol Diaries c. sorozat kapcsán

A film-, fotó- és festménygyáros Warhol életét mindig egyfajta rejtély övezte, s bár tudjuk róla, hogy előszeretettel látogatta a New York-i klubokat és pezsgő éjszakai életet élt, legbenső gondolatai mégis rejtve maradtak idáig a szélesebb nyilvánosság számára. Március elején debütált a Netflix kínálatában az Andy életét bemutató hatrészes minisorozat, amely telefonbeszélgetései és naplóbejegyzései alapján született meg.


Költőtoll / Sipos Janka, Këri

Kínok és rímek

Nagyon sokan kezdik versírói pályafutásukat tinikori kínos szerelmes versekkel. Ezeknek a zöme az íróasztal fiókjáig jut csupán, jobb (rosszabb?) esetben leközli őket a suliújság. Aztán vagy követik ezeket sikerültebb, érettebb alkotások, vagy nem. Mindenesetre itt a május, a szerelem ideje, úgyhogy gondoltunk egyet, és megidéztük mi is versírói karrierünk hajnalát, és visszautaztunk a saját tinikorunkba, hogy ekképp tisztelegjünk hajdani rossz zsengéink előtt. Vagy épp így nevessünk rajtuk, ahogy tetszik.


Könyvjelző / Sipos Janka, Varga Ottó

Klikk Out,Előzetes,MájusNagy Hajnal Csilla: Hét

Hét szereplő hét napja, épp csak villanásokban, amelyek így vagy úgy összeérnek. Közülük néhányan ismerik egymást, bár jobbára nem a szónak abban az értelmében, hogy ténylegesen tudnának is egymásról valamit, vagy megértettek volna a másikból valami lényegeset. (sj)

Klikk Out,Előzetes,MájusAleister Crowley: Holdgyermek

A Holdgyermek a múlt század egyik leghírhedtebb és legbefolyásosabb személyisége, az okkultista Aleister Crowley tollából született. Az egész mű egyfajta “bemutatása” a filozófiájának, tanításainak és (néhol rendkívül kérdéses) nézeteinek. A regény az oldalain hordozza azt a nyugtalanító valóságtudatot, hogy ez nem egy kitalált fantasy… (vo)


Hangfal / Szilvási Tibor

The Weeknd – Dawn FM

FKA twigs – Caprisongs

Bonobo – Fragments

Earl Sweatshirt – SICK!

Дeva – Csillag

Yard Act – The Overload


Cinemax / Szilvási Tibor

Top Gun: Maverick

Vetítik május 26-tól.

Út a díjesőig

Vetítik június 2-től.

Jurassic World: Világuralom

Vetítik június 9-től.


Klikk Out,Előzetes,MájusGasztrobetyár / Szerző: Mundi Józsi

Kulináris kulmináció

Egy főzőversenyen való részvétel nem minden esetben a legjobb eredmény eléréséről szól, inkább emberi kapcsolatokról, új barátságok megkötéséről, sokszínű ízvilágról, tömérdek kacagásról, jókedvről és amennyiben sikerül elnyerni némi magasabb helyezést az elkészített ételeddel, akkor a siker élménye is keringeni fog egy jó darabig. Az a siker, amelyet Gorlicében (Lengyelország) elértem, az egyik legértékesebb számomra, hiszen a vérbeli profi szakácsok közt, idegenben a dobogó legmagasabb szintjére állni nem mindennapi élmény!


Klikk Out,Előzetes,MájusSportinterjú / Szerző: Herdics Júlia / Fotók: Bíró Piroska

„Hétszeres szlovák bajnokok vagyunk!”

Kmeť Jozef a 90-es évek elejétől tölti be a Hodosi Asztalitenisz Klub elnöki posztját. A sport mindig is a mindennapjai részét képezte, de végül kitartott a pingpong mellett, amely gyermekkorától nagy szerepet kapott az életében. Úgy gondolja, ez az a sport, amit mindenki korhatár nélkül űzhet. Az egyesület elnöke büszkén mesélt a sportmúltjáról, a pingpong különlegességéről, a klub kezdeteiről és sikereiről.


Klikk Out,Előzetes,MájusSportinterjú / Szerző: Herdics Júlia / Fotók: Bíró Piroska

Varázslat a levegőben

Az AyFly jóga egy szinte újfajta mozgásformának számít mifelénk. A köztudatban
látványsportként van jelen, amely több mozgásformát foglal magában, ami során egy elasztikus selyemkendő segítségével légies gyakorlatokat végeznek ezen sport kedvelői. Niki tíz éve ismerkedett meg a különleges AyFly jógával, és immáron 8 éve tevékenykedik instruktorként a mindennapokban. Az interjú során mesélt arról, hogy miként került az antigravitációs jóga az életébe, mi motiválja őt a mindennapokban, és milyen sikerekkel büszkélkedhetnek. A csoport tagjai is elmondták, milyen érzéseket táplálnak az AyFly, illetve az oktatójuk, Niki iránt.


Klikk Out,Előzetes,MájusSárkány ellen sárkányfű / Sipos Janka

Méregtelepítő kúra

A huszonegyedik századra már eljutottunk odáig, hogy sok olyan betegséget meg tudnak gyógyítani, amelynek a diagnosztizálása régen felért egy halálos ítélettel. Ám nagyjából az előző évszázadig a legtöbb komoly kórral szemben még vesztésre álltunk. Olyannyira, hogy a rendelkezésünkre álló terápiák nem csak hogy nem segítettek, hanem gyakran aktívan rontották az esélyeinket. Nincs min csodálkozni, ha belegondolunk, hogy hosszú időn keresztül a borbélyok sebészi feladatokat is elláttak, például a harctereken ők amputálták a pórul járt katonák megroncsolódott végtagjait. „Te, Józsi. Neked van egy jó éles pengéd, nem? Na, gyere csak ide…” Morbid humort félretéve, nagyon sok olyan ötlet született régen, amit ma már hátborzongatónak titulálni is enyhe kifejezés. Szóval egy kis időutazásra invitállak most benneteket azon korokba, amikor úgy gondolták, hogy jó ötlet higanyt fogyasztani a jó egészség érdekében.


Klikk Out,Előzetes,MájusBaba-mama / Štefkovič Patasi Ági

Nyitva van a Mackó Kuckó, bújjatok be rajta!

A világjárvány elcsendesedése után több kulturális, sport és családi közösségi tér kapott újra erőre. A kicsik és nagyok szinte habzsolják a jobbnál jobb programokat, hiszen az elmúlt időszak igencsak rossz hatással volt a gyerekek szocializálódására, a kulturális és sportesemények megszervezésére. A Mackó Kuckó megalapítója, Pataky Nóra szerint sok esetben a szülőség egyfajta bezártságot, elszigetelődést is jelenthet a külvilágtól, ezért tartja fontosnak a közösségépítést, az együtt eltöltött minőségi időt. A klub első hivatalos programja áprilisban zajlott, akkor a legkisebbek a húsvét apropóján tojáskereséssel hangolódtak az ünnepre.


Klikk Out,Előzetes,MájusHelyi stíl / Keri

A nő, ha DS-i

Ahogy jártam-keltem a nagyvilágban, egyedibb megjelenésűt nem láttam még a DS-i csajoknál. Külsőleg megtestesítik azt a tökéletes elegyet, amely által hamisítatlanul kisvárosi lesz valaki, így a következő néhány pontot annak szentelem, hogy jellemző külső jegyeit tetőtől talpig bemutassam.


Klikk Out,Előzetes,MájusHónap nője / Kurucz Klaudia / Fotók: Dobai Bálint

Volt egyszer egy kék szemű, golfozó hercegnő…!

Már melegednek a napok, és egyre inkább a természet felé irányul háromfős stábunk figyelme. Mindig jönnek a kérdések: Mi alapján választotok témákat? Sőt! Mi alapján választotok lányokat? Ez alkalommal úgy történt, hogy ügyes kamerásunk, aki operatőrünk is egyben, előrukkolt az ötlettel, hogy mutassuk be, milyen sport is az a GOLF. Ötleteltünk, már a ruhákat is előre lefixáltuk. Azonban egyetlenegy apró részlet kerülte el a figyelmünket…Honnan szerzünk egy profi golfos, és alapvetően a kamerától nem iszonyodó lányt?


Klikk Out,Előzetes,MájusHavi kreatív / Kürthy Judit / Fotók: Ugróczky István

Kovács Barnabás oxidációs művészete, a royal rust

Kovács Barnabás egy különleges tehetség. Megismerhettük már festőként, filmesként, fényképészként, valamint íróként. Most az általa kifejlesztett, a világon eddig egyedülálló oxidációs technikát mutatja be nekünk. Mindamellett, hogy betekintést enged a művészettel és az alkotási folyamattal kapcsolatos gondolataiba.


Klikk Out,Előzetes,MájusSüt & főz a jó öreg csallóközi / Kovács Ákos

Csallóközi mágjorakás Joli néni-módra

No. Nincsmese ja embërt be kő fogni. Në engeggyük, hogy kibújjon a feladat alú! Pucúja, vágjo fébe, magozza ki azokot a almákot, nos metéje is fő üköt. Hamá. Te addig kíszíd magadot, majha kísz a alma, megszórod ijen óvatossan fahéjjaa, nosëddarab margarinonn megpárúllod.


LELŐHELYEK:


DUNASZERDAHELY
Mecse, Torony, Chilli House, Kék Duna (szolárium), MissQ, Pizza Extra, New York, Tabu, Sultan, Junior, Kulacs, Istanbul, Istanbul melletti fagyizó (buszállomásnál), Merkúr borozó, Korona, Csámcsogó, Nero, a vele azonos soron a fodrász, Zserbó cukrászda, sarki élelmiszerbolt, Vovoland, Fácán, Észak II-esi újságos, Nova Fitness, Pelikán, Vito, Meskete, Itsipitsi, Park presso, a rendőrség előtti újságos, 7moments, Artica, Kelet lakótelepi újságos, Atlantis, Dunauto, Tesco: fodrászat / palacsintázó, Hazai ízek / Duntel, Baranyai, Turul, Street, Street melletti sörkert, Csokiszoli, Wagner, Fitklub, Venezia, Kubačka masszázsszalon, Almási Anikó kozmetika, Big Man Shop, Maduro kávézó, Szicsek, idegenforgalmi iroda, Country, Fontána, NFG, Vespresso, Choco Arden, St. Patrick’s, DejaVu kávézó, VÚB melletti parkolóházban lévő kis trafik, Buena kávézó, Robi ABC, Golden Scissors fodrászat, Lady’s Plus fodrászat, Budapest kávézó, Vila café, Minit pogibár, Tilos sörbár, Clinique Jolie, Wagner cukrászda (Galántai út), MAX (keddtől): szolárium, Duntel, Pizza Extra.

HODOS
két élelmiszerbolt, kocsma, Kakadémia, újságos.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább