A ballagás is kicsit olyan, mint az érettségi: kortól és nemtől függetlenül mindenki izgul és szurkol, hogy jól alakuljanak a dolgok.
Mi, felnőttek, szülők, összeszoruló szívvel emlékszünk vissza a ballagásainkra, miközben a saját gyerekünk szorgalmasan menetel a többiekkel. Majd bennfelejtjük magunkat a ballagó állapotába, mintha mi is épp a kijárat felé andalognánk a tarisznyával a vállunkon és a szál virággal, amit még a kezünkbe nyomtak. Talán meg is van még valahol az a száraz pogácsa, amit soha ki sem vettük. A fehér, szövet tatyó a piros rojtokkal és az iskola feliratával még ma is szépen mutatna akármelyik kis ballagó vállán. Talán a nagy szekrény alján lapul valahol a többi lim-lom közt. Szívesen nosztalgiázunk a volt osztálytársakról, az intézményről, az osztályteremről is, a kedvenc padunkról, no és persze a padban történt dolgokról is.
Visszaidézzük kedvenc tanáraink aranyköpéseit, s persze tanítási módszereit is, valakiről eleve tudtuk, hogy hallgatni arany, a másik meg egyszerűen aranyat ért. Emlékeinket aranyba foglaltuk hát mi is, kitettük a vitrinbe és azóta is keserédes örömmel nézegetjük.
Az óvodáról és az iskoláról is azt hittük, hogy örökké tart majd, hogy mindig lesz egy fényes keret, amiben mozoghatunk, ahol vannak korlátok, amibe, ha bizonytalanok vagyunk, belekapaszkohatunk. Ott voltak velünk az óvónőink, tanítóink, tanáraink, akik egyúttal nevelőink is voltak, egyszerre anya és apa. Az ő tisztük volt móresre tanítani minket, ha rosszak voltunk, szereti, azok helyett is, akik nem szerettek. Már akkor sem értettem, hogy hogy lehet ez. Hogy tudnak ennyi gyereket szeretni. Felnőttként aztán rájöttem, hogy sehogy. Nem szerettek mindenkit, ha akartak se tudtak volna. Mert a szeretet fáj is, és ennyi fájdalmat nem bírtak volna elviselni.
A ballagás nem csak a gyerekekről szól, hanem a nevelők kiürült részeiről. Ahova persze időről időre újabb gyerekek költöznek majd be. Minden ballagó gyerek elvisz egy darabot nevelőjének szívéből is, ami aztán ott csillog saját szívében egész későbbi életében.
***
Köszönjük!