Egy iskolai évem tapasztalatai 2.

ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓ: Elvato Elements

Ne iskolát válassz, hanem ismerd meg az embereket, akik alakítják az iskolát! Ezt a tanácsot tudtam adni annak az ismerősnek, akinek a gyermeke szeptemberben kezdi az iskolai tanulmányait. Az anyuka kérdőn nézett rám, majd folytattam. Az igazgatóság látszólag nem befolyásolja az osztályban végzett munkát, de rétegekben minden folyamatnak része, így jelentősen megnehezítheti, vagy segítheti a diákok mindennapjait.

Az igazgató és a helyettesek átlátják azt, amitől működőképessé válik az intézmény. Előre számolnak az oktatási tárca reformjaival, követik és ismerik az érvényes törvényi kereteket, odafigyelnek a szabályok betartására, megfelelő munkakörülményeket biztosítanak az alkalmazottaknak, és emberként a saját határaikat szélesítik, hogy szülőkkel, pedagógusokkal, diákokkal és egyéb alkalmazottakkal karöltve nyitott, odafigyelő, támogató, mégis határokat meghúzó szellemben működtessék az intézményt. Könnyű feladatnak tűnik? Nem az. A covid után pedig egyenesen hajmeresztő kaland, amelybe belefáradni egyszerű.

Sok vezetőt ismerek, sokakat régóta, többen pedig az elmúlt évben nyíltak meg előttem, ennek oka, hogy az, amivel én foglalkozom, sokkal személyesebb munka, mint azt előre feltételezzük. A konfliktusoldás, a krízisek oldása, a mély beszélgetések, a célok és a biztonságos határok keresése megadja a lehetőséget, hogy ne a főnök üljön elém, hanem az Ember, szívvel, félelemmel, személyes gyásszal, segítő szándékkal, bizonytalansággal.

Bármennyi általam jó vezetőnek ítélt iskolaigazgatóval volt alkalmam beszélgetni, végül mindnél ugyanarra figyeltem fel, mint jellemvonásra. Megtartották az emberséget (esetleg a munka megtanította velük), mint mély alapot a döntéseik meghozatalakor. Nyitottak maradtak az újra, pedig már éltek és tapasztaltak eleget (bátran fújhatnák a saját nézeteiket) és képesek voltak elismerni más tehetségét, ügyességét, amelyet nem irigyeltek a munkatársaktól, hanem elismertek és kiemeltek.

Így, ha egy jó vezető áll az iskola élén, a gyerekeink tanárai lehetnek kreatívok, kapnak bizalmat új dolgok kitapasztalására, és ha hibáznak, büntetés helyett megbeszélik velük az összefüggéseket, az elakadás okát. Ebben az esetben a pedagógusok ritkábban égnek ki, keserednek meg, s képesek ugyanezt a mintát nyújtani a diákjaiknak, vagy a szülőknek, megértők lesznek, hiszen velük is azok voltak akkor, amikor ők tűntek elveszettnek, zavarodottnak, kiszolgáltatottnak.

Idillinek tűnik, tudom, s persze, nem lesz minden tanár, minden diák elégedett az év minden napján, mindennek. Mégis, itt kellene az összefüggéseket meglátni: az tud jó emberként jót csinálni, akit hagynak kibontakozni, akiben azt támogatják, amelyben egyedi és kiemelkedő, akinek tehetségét, tudását elismerik, emiatt dicsérik.

Kivételes szerencsém van az iskolával, ahol a 2021/22-es tanévet töltöttem, hiszen bármivel is találtam szembe magam, nyitva volt az igazgatóság ajtaja, s mehettem kérdezni, egyeztetni, közösen átgondolni. Közben volt helyzet, amikor az én tapasztalatomra voltak kíváncsiak, mert az én nézőpontom segített mélyebben megérteni az összefüggéseket. Csodálatos volt egy ekkora intézmény segítségére lenni, s nekem pedig ez az iskola mutatta meg, létezik olyan hely, ahol a kommunikáció falakat bont.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább