Ki ne ismerné Patrick Batemant? A kifinomult és sikeres befektetési bankárt, aki mindent megtesz, hogy jól játssza egy ember szerepét. A mára már legendás, botrányos és végtelenül hírhedt Amerikai psycho-nál többen feltehetik a kérdést: egy ilyen borzalmas, undorító könyv ötlete vajon milyen ember fejében fogant meg. Nos, Bret Easton Ellis a “Fehér” című esszékötetében teljes gyönyörében bemutatkozik az olvasónak.
Ellis első (és eddig egyetlen) non-fiction könyve nyolc személyes esszét tartalmaz, amelyben az író sok mindenről kifejti a véleményét: társadalom, fiatalok, média, politika, filmek, hírességek, és nem mellesleg a saját gyerekkoráról. Fantasztikus volt olvasni, hogy az írót miként “formálták” a filmek, és miként kereste a helyét a világban fiatal íróként. Viszont, számomra a könyv igazi varázsa mégis az, hogy maga a könyv egy paradox. Rendkívül személyes, de mégis távolságtartó. Próbáld így elképzelni: leülsz egy pohár borra Ellis-el. Pár pohár után, Ellis egyre személyesebb lesz és olyan dolgokat mond el az életéről, amelyet eddig soha senkinek. Ennek ellenére érzed, hogy az író még mindig teljesen tudatában van annak, hogy egy idegennel beszélget. Óvatosan válogatja, mit és mikor mond el nekünk.
