Gyakran van úgy, hogy az ember nincs jóban a világgal, pusztán azért, mert nincs jóban, tisztában önmagával. Valamiképp ezt igyekeztem megragadni a következő pár sorban.
„(…) ez egy szar történet, ez már az elején elárulja a tragikus csúcspontokat” – olvassuk Szentesi Éva regényének tizennegyedik oldalán, de már akkor sem hisszük el. Addigra ugyanis bőven beszippant minket a szöveg a maga egyszerű, őszinte…
A tinédzserkori útkeresés gyötrelmeitől kezdve, a szülői szerep gyakorlásáig, számos útvesztőn át juthatunk el a valódi önelfogadásig. Az összefüggések mélyebb megértésében akár a napló- vagy versírás is segítő eszköz lehet.
Több száz könyvet olvastam életemben, viszont ehhez hasonlót még soha. Bizarr, erotikus, nyers, de mégis végtelenségig gyönyörű lírai szöveg, megáldva egy jó adag sötét humorral.
A következő vers talán jobban vonatkoztatható azokra a fajta függőségekre, amelyekre általában is mind függőségként gondolunk, mégis, azt hiszem, egyetemesen is kirajzolja ezt a mintát.