Kukkants bele a márciusi Klikkbe!

Borítókép: Gocoň László

A mai nap éppen megfelelő arra, hogy a hangya holdra szálljon, kezünkbe Klikkek repüljenek, s az álom valósággá váljon.

Editorial / Szerző: Szilvási Tibor

Egy éve betörtek a lakásunkba, azóta is itt vannak

Képzeljék el, egy évvel ezelőtt, egy éjszaka gyanús mozgásra lettem figyelmes a terasz és a bejárat felől. Lépéseket hallottam odakint, szöszmötölést az ajtó előtt, árnyak bújtak árnyak mögé, egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Betörtek a lakásunkba és azóta is itt vannak.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusAutó / Szerző és fotók: Ugróczky István 

Jeep Compass Night Eagle – Éjjeli sas, nappali fényben

A Night Eagle megnevezés a Jeepnél annyit tesz, hogy az autó külső designelemei, tartozékai, egyszóval minden fekete, kivéve a lakkozást.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusMagunk között / Szerző: Menyhárt József / Fotók: Szabó Péter Pál

Muzsika szívből, lélekkel

Történt egyszer, hogy egy egyházgellei – egész pontosan: pósfai – illetőségű zenész-tanár édesapa a fiaival karácsonykor mendikálni készült a rokonokhoz, ismerősökhöz. Ahogy illik, a mendikálást próbák előzték meg, ekkor merült fel először egy népzenei zenekar alapításának az ötlete. Első nyilvános fellépésükre 2015. március 15-én, egy képkiállításon került sor – ekkor még nem volt neve a zenekarnak… Amikor a rendező megkérdezte, mégis hogyan konferálják fel őket, az édesapa, Iván Lajos rögtönözve a Pósfa zenekarnevet adta meg. A többi pedig már történelem. Mai beszélgetőtársam Iván András, a Pósfa zenekar tagja, és nagyon köszönöm neki, hogy egy hosszú, kiböjtölt időszak után elfogadta a meghívást.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusBia bekérdez / Szerző: Bokros Bia

Nők, akik építenek

A nők történelmének a hónapja alkalmából hoztam nektek két elképesztő nőt, akik alkotnak, akik egy női közösséget építve adnak, s ők maguk is fejlődnek. Harrah Brown és Tóth Erzsébet Fanni.



Költőtoll / Sipos Janka, Këri

Popkult

Legújabb epizódunk költeményeit egy-egy olyan, a popkultúrához tartozó alkotás ihlette, amelyet egészen bizonyosan mindenki ismer, még akkor is, ha mondjuk annyira nem akarja. Egy ikonikus film, illetve sorozat képkockái elevenedhetnek meg olvasásuk közben. Nem is lőnénk le, hogy pontosan mely mesterművekről van szó, de úgyis könnyen rájöttök majd, szóval versre fel!


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusKönyvjelző / Sipos Janka, Varga Ottó

Vonnák Diána – Látlak

Vonnák Diána első novelláskötetével megnyerte tavaly a Margó-díjat. Ha ez egy két mondatos ajánló lenne, csak annyit írnék: teljesen megérdemelten. Ezekben a rövidke szövegekben ugyanis rengeteg erő lakik. (sj)


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusMarlon James: Fekete leopárd, vörös farkas

Bármilyen módon kezdhetünk egy regényt, viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy a legeslegfontosabb dolog a kezdőmondat. Marlon James Fekete leopárd, vörös farkasa nem vesztegeti az időt: “A gyermek halott.” – kezdi az elbeszélő a történetet. És, kedves olvasó, máris csapdában vagy. (vo)


Hangfal / Szilvási Tibor

Bibio – Bib10

King Gizzard & the Lizard Wizard – Changes

Phoenix – Alpha Zulu

Benjamin Clementine – And I Have Been

Weyes Blood – And In The Darkness, Hearts Aglow

SZA – S. O. S.


Cinemax / Szilvási Tibor

Shazam! – Az istenek haragja

Vetítik március 16-tól.

A bálna

Vetítik március 16-tól.

Air

Vetítik április 5-től.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusVendéglőlesen / Szerző: Mundi Józsi

New York étterem és panzió

Mikor városunkban New York-ról témáznak, nem biztos, hogy épp a Nagy Alma, az USA-ban található megaváros a tárgykör. Dunaszerdahelyen szinte mindenki tudja, hogy ha New York, akkor a Kukučín utca végén található étteremről van szó. Egy szó, mint száz! Az étterem a megalakulásától fogva ez idáig hatalmas fejlődésen ment keresztül, akárcsak a Nagy Alma. Kis étteremből egy egész komplexummá nőtte ki magát, így hosszú idő után csapatunkkal újra meglestük…


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusUtazás / Szerző: Mundi Józsi

Dél Afrika, életem kalandja! (3. rész)

Miért is életem kalandja? Elsősorban mert egy nagyon jó baráti társaság verődött össze, akik mindenben számíthattak egymásra, kik az élet minden terén megbíznak egymásban, és ha kellett volna, akkor egyik a másikért a tűzbe is ment volna! Akár a három muskétás vágtunk neki a nagy ismeretlennek, a nagy kalandnak, mely oly hatalmas élményekkel bírt, hogy egyikünk sem felejti el ezt a kalandot élete végéig. Az emberek, a közeg, a táj, egyben Dél Afrika természeti csodái szinte elvarázsoltak, és oly hatalmas pozitív energiával töltöttek fel mindannyiunkat, hogy míg haza nem tértünk, a honvágy szinte érezhető volt a csontjainkban. Gocoň Péter, Kurucz Atilla és jómagam egy olyan utat tettünk meg, amelyhez fogható élménybeszámolót még több órányi „szörfözés” után sem találtam a világhálón…


Klikk Out,Előzetes,2023,Március

Havi kreatív / Kürthy Judit

NoMini horgolmányok

Gyermekjátékok, kedves cukiságok készítésével foglalkozik NoMini, azaz Vajlik Noémi, aki már születésekor egy kreatív családba érkezett. Munkáit nemcsak a kicsik, hanem a nagyobbacskák, sőt, a felnőtt közönség is kifejezetten szeretik. Vajon honnan indult és hová tart Noémi? Az alábbiakból kiderül.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusSüt & főz a jó öreg csallóközi / Kovács Ákos

Tekács Ervin rakottkrumpija

Ez a nyárosdi Tekács cselád legfontossabb ítele. Sok benneja vitamin mëg úgybírú tűle dógoznyi, mind a sróf. Fírfiaknak is könnyű eekíszíttennyi, Piri ëccër mutatta meg, nos nídë.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusHazai / Szerző: Bögi Róbert

Szerdahelyi mozaikok 1. – Jesenský utca, a város vasúti kapuja

A Szerdahelyi mozaikok című sorozatot a Klikkout.sk weboldalán indítottuk el, ahol tartalmilag minden egyes részhez külön videó, illetve bővebb fényképanyag is tartozik. Városunk történelmét és jelenét tárja fel, madártávlatból, személyes, érzelmi szálon, valamint az általános ismeretek mezsgyéjén haladva.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusCsajos / Keri

Szép álmokat!

Két barátnő beszélget a vonaton, akaratlanul is hallom, mi a téma. Az egyikük arról panaszkodik, hogy bármennyire is próbálkozik, képtelen kialudni magát. Máskor napokig nem alszik, ébren virraszt és azon idegeskedik, hogy egy újabb éjszakát tölt álmatlanul, amivel a családot is zavarja. A másik arról mesél, hogy váltott műszakban dolgozik, így ő is ébren hánykolódik – pont akkor, amikor végre kipihenhetné az előző nap fáradalmait. Mit csináljunk másképp, ha nem jön az álom? Az alábbiakban erre keresem a választ.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusSport / Interjú / Poór Tibor

Szeretném a DAC-ot a nagy európai csapatok ellen is vezetni!

Ez az interjú pár nappal a Fortuna Liga 2022/2023-as szezon alapszakaszának befejezése után, illetve pár nappal a rájátszás kezdete előtt készült. Ilyenkor fedi egymást a kisebb értékelés a közeledő kihívásokkal. Ez a tény is érdekes hangulatot alakított ennek az interjúnak, melyben egy nagyon inspiratív és dinamikus edző és személyiséggel beszélgettünk. Vendégünk a DAC főedzője, Adrian Guľa volt.


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusHazai / Helyi stíl / Szerző: Kёri

Városi szubkultúrák – 3. rész: A „jómunkásember“

A rovat új sorozatában behatóbban vizsgáljuk a különböző városi szubkultúrákat, azokat a csoportokat, amelyek bizonyos viselkedésben, életmódban eltérnek a többségtől. Az előző részekben megismertük a panelkutyások, majd az utcagyerekek világát, most azonban elérkeztünk azokhoz, akik ha fúj, ha fagy, örökösen tettre készek: lássuk, milyen a csallóközi „jómunkásember“!


Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusÖsszeesküvők / Sipos Janka

HAARPiák karmai közt

Hírfolyamunk mostanában telis-tele van a Törökországot, illetve Szíriát sújtó földrengés áldozatainak képeivel, a túlélőkről készített felvételekkel. Szinte felfoghatatlan, hogy hány ember veszítette el életét a katasztrófában, arról nem is beszélve, hogy hányan veszítették el szeretteiket vagy otthonukat.


Klikk Out,Előzetes,2023,Március

Sárkány ellen sárkányfű / Sipos Janka

Sugárzó személyiségek, avagy a radioaktivitásról

Vannak olyan szavak, melyek hallatán azonnal borsódzni kezd a hátunk, és lelki szemeink előtt ijesztő képek sokasága pereg le. Ezek közül sok a testi egészségünket valamiképp veszélyeztető dolgot jelöl. Ilyen a radioaktivitás fogalma is. Tudjuk, mi történt Csernobilban, ahová lassan negyven évvel a történtek után sem teszi szívesen az ember a lábát. Láttunk képeket a második világháborút lezáró bombázásról, és legtöbben azzal is többé-kevésbé tisztában vagyunk, hogy mi történt Marie Curie-vel.



Klikk Out,Előzetes,2023,MárciusHónap nője / Pónya Viktóriayd / Fotók: Dobai Bálint

Bartaloš Nikoletta bemutatja, hogyan érdemes lazítani

A megterhelő hétköznapok után az ember pihenésre és nyugalomra vágyik. Felmerül a kérdés, hogyan tudnánk kiszakadni a folyamatos körforgásból, megfeledkezni a külvilágról, kipihenni a mindennapok fáradalmait. A válaszra a Somorja szívében található Relax World relaxációs központban találtunk rá.



LELŐHELYEK:


DUNASZERDAHELY
Mecse, Torony, Chilli House, Kék Duna (szolárium), MissQ, Pizza Extra, New York, Tabu, Sultan, Junior, Kulacs, Istanbul, Istanbul melletti fagyizó (buszállomásnál), Merkúr borozó, Korona, Csámcsogó, Nero, a vele azonos soron a fodrász, Zserbó cukrászda, sarki élelmiszerbolt, Vovoland, Fácán, Észak II-esi újságos, Nova Fitness, Pelikán, Vito, Meskete, Itsipitsi, Park presso, a rendőrség előtti újságos, 7moments, Artica, Kelet lakótelepi újságos, Atlantis, Dunauto, Tesco: fodrászat / palacsintázó, Hazai ízek / Duntel, Baranyai, Turul, Street, Street melletti sörkert, Csokiszoli, Wagner, Fitklub, Venezia, Kubačka masszázsszalon, Almási Anikó kozmetika, Big Man Shop, Maduro kávézó, Szicsek, idegenforgalmi iroda, Country, Fontána, NFG, Vespresso, Choco Arden, St. Patrick’s, DejaVu kávézó, VÚB melletti parkolóházban lévő kis trafik, Buena kávézó, Robi ABC, Golden Scissors fodrászat, Lady’s Plus fodrászat, Budapest kávézó, Vila café, Minit pogibár, Tilos sörbár, Clinique Jolie, Wagner cukrászda (Galántai út), MAX (keddtől): szolárium, Duntel, Pizza Extra.

HODOS
két élelmiszerbolt, kocsma, Kakadémia, újságos.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább