37 év után új Jézus a Madáchban | Budapesti

Fotók: Jardek Szabina/Madách Színház

Sasvári Sándor, Jászai Mari- és Emerton-díjas színművész április 7-én, nagypéntek este lépett utoljára színpadra, hogy eljátssza Jézus szerepét a Jézus Krisztus szupersztárban. „37 évvel ezelőtt volt látható először Webber legendás darabjának címszerepében” – áll a Madách Színház weboldalán. Az előadástól nem búcsúzik el teljesen, ugyanis Pilátusként továbbra is láthatják a nézők.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatójának döntése volt, hogy a színész mostantól Pilátus szerepében, és ne Jézusként legyen látható, mondta el Sasvári Sándor az M5-nek adott interjújában, amikor a Libretto című magazinműsorban kérdezték őt a szerepváltás okáról.

„Természetesen egyszer mindennek vége van, én is dönthettem volna így. Még játszanám, illetve élném ezt a szerepet nagyon szívesen, de egyáltalán az is csoda, hogy 64 évesen, a 2021-2022-es évadban még kilenc alkalommal Jézusként léphettem színpadra a Madách színházas új verzióban. Mindenképpen ajándék, semmiféle rossz érzés nincs bennem ezzel kapcsolatban. Most úgy döntött a tanár úr, hogy jöjjenek a fiatalok. Nagyon jó fiatal gyerek, hozzám képest gyerek, állt be, Szaszák Zsolt, ami nagy élmény volt mindkettőnknek“ – mondta el Sasvári Sándor az interjúban.

Ugyan a színész rajongótábora kissé késve értesült a búcsúelőadásról, csak miután már minden jegy elkelt, így egy kissé nehézkesnek tűnt a több száz fő rajongót bezsúfolni a Madách Színházba, de 30-40 főt mégis sikerült, jegyezte meg a színész.

Az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice által írt Jézus Krisztus szupersztárt, melyet Miklós Tibor fordított, először 1986-ban vitték színpadra Magyarországon, pontosabban Szegeden, melyet aztán később 2011-ben a budapesti Madách Színház fogadott be. Sasvári Sándor eleinte Pilátus szerepében állt a színpadra, majd pár évre rá átvette Jézust.

“Ezt a szerepet is nagyon szeretem, ez egy nagyon jó színészi kihívás. Ennek a csodás történetnek elég fontos alakja Pilátus, színészileg és énekesileg oda kell magát tennie az embernek“ – mondta el Sasvári Sándor. A ’86-os, legelső bemutatójára nagyon készült. Elmondta, hogy gyerekkora óta hallgatta a nővérével még szalagos kazettán a Jézus Krisztus szupersztárt és nem csak énekelte, hanem zongorázta és gitározta is az összes szerepet.

Testileg, lelkileg, külsőleg és belsőleg is készült arra, hogy azonosulni tudjon Jézus alakjával. “Egy kis kollégiumi szobában aszkéta életmódot éltem, nagyon keveset ettem, olvastam a Bibliát. Egy rakás Jézussal kapcsolatos könyvet vittem magammal” – emlékezett vissza az interjúban. A legelső bemutatót megelőző főpróbát kilenc óra helyett éjjel egykor sikerült elkezdeniük, mégpedig szakadó esőben. A közönség, körülbelül 3000 ember, ott ült a nézőtér közepén esernyővel a kezében, majd másnap megtartották a bemutatót. Szegeden folytatták a fellépéseket, több mint tízszer adták elő a rockoperát, később a Margit-szigeten és a Vígszínházban, majd szerte az országban. “A legendás Rock Színház által kaptam ezt a szerepet, meg kell említsem Várkonyi Mátyást, Miklós Tamást és persze a rendezőt, Szikora Jánost is“ – tette hozzá Sasvári Sándor az interjú végén.

A Sasvári József Jézus szerepének utolsó előadása után készített videóösszeállítást alább láthatjátok:

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább