FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Sokan futnak kedvtelésből, sokan, hogy levezessék a stresszt, megint mások, hogy egészségesebben éljenek. De Nagybetűs Futóból kevesebb van: ők azok, akiknek lételemük a futás, a mozgásban levés. Akik esőben, hóban, fagyban, sárban csillapíthatatlan kilométeréhségtől szenvednek. Mai beszélgetőtársam ilyen ember. A csallóközkürti származású dunaszerdahelyi Bíró Attila tavaly egyetlen szlovákiaiként teljesítette a legendás Spartathlont, amely során kevesebb, mint harminckét óra leforgása alatt lefutotta a 246 kilométeres távot Athén és Spárta között.
Szervusz Attila, köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást!
Sziasztok, mindenkit üdvözlök!
Hogy kezdődött nálad a futás? Mint a legendás filmben Forrest Gump, Te is egyszerre csak nekiindultál?
A történet 25-30 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Csallóközkürtön nőttem fel, ahol, mint mindenki, én is a labdarúgással kezdtem. Észrevettem, hogy a labdával nem voltam olyan ügyes, viszont a futást sokkal jobban bírtam a többieknél. Hodossy Péter személyében egy olyan barátra leltem, akivel egymást biztattuk, hogy minél többet biciklizzünk, fussunk. Mértük a kilométereket, ki mennyit tud lebiciklizni. Akkoriban Pozsonyba jártam egyetemre, ahova gyakran szintén bringával mentem, illetve a környéken is rengeteget kerékpároztunk. Ezt követően jöttek sorban az új helyszínek, a Balaton, a Tátra, Esztergom, Budapest. A futás úgy indult, hogy 1999-ben dunaszerdahelyi barátok meghívtak Prágába, hogy a Prágai Maraton egyik betétszámában szeretnének részt venni. Emlékeim szerint szombati napon rendezték a 10 kilométeres futást, arra neveztünk be. Annyira jó buli kerekedett belőle emberileg és sportértékileg, hogy a következő évben is visszamentünk. Akkoriban az internet még nem volt széles körben hozzáférhető, tehát szó szerint kerestem, vadásztam a plakátokat az eseményről. Így találtam rá többek között a Kassai és Budapesti Maratonra is, sőt akkor még létezett a Pozsony–Hainburg is. Elindultam ezeken a versenyeken és több futócimborával is megismerkedtem.
Azt mondják, evés közben jön meg az étvágy, Neked meg futás közben jöttek meg a távok…
Prágában már volt kétszer 10 kilométer, majd Peti barátommal beneveztünk egy budapesti félmaratonra, egy évvel később pedig már maratont futottam Pesten. Mostani fejjel azt mondom, picit korai volt, hiszen utolért egy megterheléses sérülés. Nem volt lehetőségünk az internetről tanulni, akkoriban még futócimborák sem voltak, csak a Peti, de ő hozzám hasonlóan szintén zöldfülű volt. Természetesen edzővel sem rendelkeztünk.
Budapesten találtam egy speciális futóújságot, a néhai Spurit, amit megrendeltem. Autodidakta módon, nagyon sok mindent onnan szedtem össze. Most is autodidakta módon tanulok, csak az internetről, barátoktól, edzőktől vagy a többi futótól.
Hogyan jut el oda valaki, hogy a kezdeti 10 kilométeres távtól felfejlődik egészen 246 kilométerig?
Nekem ebben az eredményben közel húsz évem volt benne. Mindenkinek azt tudom ajánlani, hogy hagyja meg az éveket az ilyen teljesítményre.
Videóinterjú:
Menyhárt Dodi vendége Bíró Attila | Magunk között
Akkoriban már tudtad, hogy az ultramaraton irányába mozdulsz el?
2015-ben még nem, viszont újra felvettem a kapcsolatot a régi futócimborákkal, többek között Molnár Lászlóval is, aki ismert nagymegyeri futó. Mint kiderült, ő egy edzői tanfolyamot is elvégzett, tehát onnantól kezdve nagyon sok tanácsot adott. Edzésterveket is írt számomra, hogy miként tudnék egyre jobbá válni. A kapcsolatunk nagyon sokáig működött jól, amelynek a végén született meg bennem a döntés, hogy szeretném lefutni az ultramaratont. Nem vagyok gyors futó, vagyis kevesebb gyors izomzatom van.
Ez mit jelent, mennyivel vagy képes átlagban futni?
Edzésszinten kb. 12 kilométer/órával. Egy százméteres futó szerintem a 40 kilométer/órás sebességet is képes elérni. Ahhoz képest ez nagyon lassú. A tíz kilométeres távon a harminc percen belül kezdődik a világszínvonal. Én éppen, hogy csak negyvenen belülre tudtam jutni. Viszont ebben nem tudtam volna sokkal jobb lenni, mivel valószínűleg sokkal kevesebb a gyors izomrostom, mint a gyorsfutóknak. Annál több viszont a lassú izomrostom, ami a kitartást segíti elő. Sőt, fejben is jó vagyok.
Olvastam rólad, hogy nem ragaszkodsz kötött edzéstervekhez, szereted a szabadságot. Ha kell, biciklizni, ha kell futni mész.
Igen, az elmúlt évre ez volt a jellemző. Viszont amikor ultrázni szerettem volna, Molnár Laci azt mondta, ő legfeljebb a maratoni távig tud felkészíteni, mivel nem volt tapasztalata az ultrázással. Azt javasolta, ha tényleg ezt akarom, akkor folytassam más edzővel a felkészülést. Ez egy pozitív dolog, hogy képes volt felismerni a saját határait. A mai napig jó kapcsolatban vagyunk, kéthetente egyeztetünk telefonon, szakmázunk, és egymás hogyléte felől érdeklődünk.
2019-ben a magyarországi Lőrincz Olivért választottam edzőmnek, akivel két évig dolgoztunk együtt. Akkor kötött edzéstervet követtem, illetve volt, hogy biciklis edzést is betervezett a kérésemre.
Ezek a tervek azonban két héttel előre készültek, így nehéz volt megmondani, hogy az adott napon esőre vagy jó időre számíthattunk. Versenyen nyilván esőben, hóban, sárban is megyünk, de ha nem muszáj, akkor edzeni inkább jobb időben szeretek. Viszont, ha súlyponti edzésem van, akkor muszáj menni, időjárástól függetlenül.
Mit jelent a súlyponti edzés?
Dombfutást vagy hosszú futást, típusedzést. Ezek között viszont vannak úgynevezett töltelékfutások, például a regeneráló futás. A versenyek előtti héten inkább regeneráló futásokat végzek, hogy kipihent legyek.
Egy regeneráló futás nálad hány kilométert jelent?
Általában hét–nyolc kilométer, nagyságrendileg tíz kilométer/órás sebességgel. Ez még a regenerációt is gyorsítja. Ha előző nap volt egy erősebb edzés, akkor a regeneráció lehet, hogy két napig is eltart. Azáltal, hogy a pulzus csak minimálisan emelkedik meg a futás alatt, segít az izmok regenerációjában, illetve több oxigénnel látja el az izomzatot.
Egy nap mennyit futsz?
Jellemzően inkább heti kilométerszámokat szoktunk emlegetni.
Jelenleg az alapozási időszakban 110–120 kilométer a penzum hetente, de ez már eléggé a maximum számomra.
2019-től tehát elkezdődtek a hosszabb versenyek. Mondjuk el, hogy a hosszútávfutás tekintetében a Spartathlon egy nagyon komoly megmérettetés, amelyen 246 kilométert kell teljesíteni, legfeljebb harminchat óra alatt.
Azt is tudni kell, hogy a résztvevők harmada, de akár a fele sem ér célba, nem éri el a harminchat órás szintidőt, előbb feladja. Sőt, a célba érők nagyságrendileg a fele is csak az utolsó órában ér célba.
Tehát a te 32 órás teljesítményed nagyon jónak számít.
Igen, engem is meglepett.
Először tehát 2019-ben próbálkoztál…
Így van, majd jött a koronavírus-járvány, amikor elmaradt a verseny, 2021-ben pedig azokat hívták meg, akiket a 2020-as, a járvány miatt elmaradó megmérettetésen kisorsoltak. Oda nem kerültem be, majd 2022-ben újra futottam.
Azt olvastam, hogy azt a versenyt fejben feladtad. Ez mit jelent?
Tizenegy-tizenkét óra futás után azt éreztem, hogy szeretnék ágyban aludni, ami lehet akár a gyengeség jele. Velem akkor és ott megtörtént, de együtt tudok ezzel élni.
Nem hiszem, hogy a gyengeség jele lenne, mutass valakit a környékünkön, aki idáig eljutott.
Az ultrafutás pont arról szól, hogy kitartok a végsőkig és megoldom ezeket a helyzeteket, ha jönnek. Általában a hasonló dolgok utolérik az embert futás közben, ezeket pedig tudni kell kezelni. Akkoriban volt egy stresszes munkám, amely egész embert követelt, és emiatt a legtöbb ultrafutásomat tizenvalahány óra után abba kellett hagynom, fel kellett adnom. Eltartott pár hónapig, míg rájöttem, mi vonja el a figyelmemet. Ezt követően felmondtam.
Mondhatjuk, hogy már hivatásszerűen futsz?
Igen, talán mondhatjuk így. A Spartathlon teljesítése egy óriási álom volt számomra. Bögi Sándor, a közelmúltban elhunyt kiváló ultramaratonfutó mindig azt mondta, hogy ez a versenyek versenye. Én ugyanezt vallom: az aszfaltos úton futók számára ez egy nagy ünnep. Sokan visszajárnak, van, aki ötször, hatszor, tizenvalahányszor, sőt a legtöbbet teljesítő futó húsz fölötti alkalommal tért már vissza és mindannyiszor le is futotta.
2023-ban Szlovákiából egyedüli résztvevője voltál a versenynek és teljesítetted is a távot – ez egy nagyon komoly fegyvertény.
Kettőnket sorsoltak ki az országból, viszont a másik nem fizette be a nevezési díjat, így aztán egyedül maradtam.
A kvótába is elég nehéz bekerülni…
Képletesen több okból is nevezhetjük ezt az ultrafutás olimpiájának is. Görögországban van, az ókori mitológiából meríti a történetet, amely szerint egy Pheidippidész nevű hírvivő Athénból elfutott Spártába, majd visszatért Athénba. A nyolcvanas évek elején tengerészgyalogosok próbálták ki, hogy ez lehetséges-e. A korabeli leírások szerint napkeltekor indult és másnap napnyugtakor ért Spártába. Ezért 36 óra a keret.
Több veled készített beszélgetésben is olvastam, hogy többnyire sík terepen mentek, aztán van egy hegy, aminek a végén már lépkedtek a sziklákon, de sokan nem is ott fáradnak ki, az egyik legnagyobb kihívás a tűző nap.
Idén szeptember végén-október elején futottunk, de még mindig forróság volt, árnyékban általában 30–31 fok várható délután. Ez aszfalton, árnyék nélkül, 37-38 fok, és állandóan kint vagyunk, megterhelés alatt futunk. Ilyenkor a legfontosabb a frissítés, azt meg kell oldani, méghozzá jéggel hűtjük a testet. Biztosítva vannak frissítő pontok, ahol elvileg jégnek is kellene lennie, de például 2022-ben öt pontra is úgy érkeztem meg, hogy nem volt. Azt mondták, a következő állomáson már lesz. Ha ezt valaki ötször átéli, akkor mentálisan meg tudja őt ez borítani. 2023-ban azonban nem volt ezzel probléma, mert nem tombolt olyan meleg, a hőmérséklet 27-28 fokig ment csak fel szombaton, vasárnap délutánra azonban már befűtöttek az égiek, ott 31 fok volt. Addigra azonban már lényegében be is értem, az eufória behúzott a célba.
Egy futásnál az utolsó néhány kilométer már eufórikus, akkor érezzük, hogy karnyújtásnyira a cél, be tudok érni. Ott már minden nehézségen könnyedén túlteszi magát az ember. Viszont a Spartathlon esetében ez nem néhány, hanem néhány tíz kilométer. Húsz-huszonöt kilométerrel a vége előtt éreztem, hogy már vonz a cél, de van még bennem erő.
Akkor azt mondtam magamnak, hogy ki tudja, lesz-e még lehetőségem eljönni, bírom és van háromórányi előnyöm a szintidőhöz képest, akkor megpróbálom. A szintidőt tudtam követni, mert minden egyes frissítőpontnál ki van írva, hogy mikor zár az adott pont. Ezt szigorúan veszik, akár fél perc késésnél is leveszik a rajtszámot és vége a versenynek, megköszönik a részvételt. Ehhez képest láttam azt, hogy három óra előnyöm van a szintidőhöz képest. Tudtam, hogy az utolsó húsz kilométerben lényegében csak lefele lejt az út. Ha marad a végére erő és tudok előzni, az még egy pozitív dolog, ami tovább tud gyorsítani. Ott számolgattam magamban, hogy akár a 32 óra eleji eredmény is összejöhet, de hét kilométerrel a cél előtt rájöttem, hogy ez harminckettőn belül is meglehet. Akkor rátettem még egy lapáttal és 31:40-es időeredménnyel sikerült célba érnem.
A család mit szól ehhez? Előbb futottál, minthogy családod lett volna.
Így van, de az újkori futásom a családdal párhuzamosan indult. A legtöbb versenyt össze szoktuk kapcsolni egy családi kirándulással. A legmeghatározóbb élmény talán a lányok számára is az volt, amikor 2016-ban Nagyatádon részt vettem az első Ironman megmérettetésemen. Ez 3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, a végére pedig egy maratonfutás. Nagyatád Dél-Magyarországon található, és augusztus elején van a verseny, tehát 33-34 fok szokott lenni. Remek élmény volt a család számára, sőt a futás és a kerékpározás is úgy volt megoldva, hogy többször is találkozhattam velük. Erőt adott, hogy láttam őket, nekik pedig motiváció volt, hogy tudtak frissíteni. Ide tartozott a kulacscsere, sőt a biciklin lehetett szilárd ételt is enni. Feladtak egy kiflit, amit elmajszoltam, mire visszaértem, akkor jött a kulacscsere, banán, vagy a különböző sótabletták, fehérjekészítmények. Ezek különösen melegben fontosak, hiszen ilyenkor a sót kiizzadjuk. Ha ezt nem pótoljuk vissza, akkor szélsőséges esetben akár halált is tud okozni.
A Spartathlonon is jelen volt a család? Ha jól tudom, ott nem volt segítőd.
Prózai okok miatt nem voltak velem. Egyrészt maga a verseny elég drága mulatság, ráadásul szponzor nélkül futok. Négynek négyszer annyiba kerülne az ottlét. Valójában azonban nem ez a fő ok, hanem hogy a Spartathlon A pontból B pontba tartó futás, tehát kilométeralapú. Itt akkor lehet valakit kísérni, segíteni, ha autóval ők is megteszik ezt a távot.
A verseny közben többezer méter szintkülönbséget teszünk meg, az egyes települések nem a mi betűtípusainkkal vannak jelezve, és autót is kellene bérelni. Számomra az nagyobb stressz lenne, ha én előbb beérnék valamelyik frissítőpontra, mint ők.
Nem is arról van szó, hogy ezt ne tudnánk megcsinálni, de 36 órán keresztül kellene csinálni anélkül, hogy éjszaka aludnának. Jobban aggódnék értük, ráadásul azt éreztem, hogy ezt a versenyt magam is végig tudom vinni. Voltak próbálkozásaim, például az Ultrabalatonon. Tudtam, hogy az Ultrabalatont egyedül kell megcsinálnom, így nyilvánvalóan nem elsősorban az időeredmény volt a fontos, hanem hogy magamhoz tudjam venni a frissítést, megoldva ezt egyedül, már a Spartathlonra gondolva. Ha viszont követett a család – a Balatonon egyszerűbb volt megtenni a 200 kilométert –, akkor viszont ők adták fel a frissítést, nem kellett nekem bajlódnom vele. Ez akár órákat is meg tud takarítani a végső időből.
Így még nagyobb teljesítmény a Spartathlon, hiszen segítő nélkül, mondhatni magányosan futottál.
Nem voltam magányos, mert Magyarországról huszonnégy társam volt ott, akikkel segítettük, biztattuk egymást. Viszonylag elölről indultam, a gyorsabb futók elfutottak mellettem. Némelyikkel váltottam néhány szót, vagy egy kilométeren keresztül együtt futottunk, de akiről tudtam, hogy gyorsabb futó, el kellett engednem. Ha elfutom vele az elejét, az a végén többszörösen visszaüt. Tudatosan kell futni, ki kell várni azt, hogy az utolsó húsz kilométeren akár harminc-negyven futót is megelőztem. Voltak még tartalékaim.
Legközelebb Helsinkibe mész egy futásra, ahova a lányaid is elkísérnek és ők fognak segíteni. Milyen futás lesz ez?
Egy 24 órás fedettpályás ultrafutásról van szó, 390 méteres ovális alakú pályán fogunk futni.
Kiszámoltad, hogy hányszor kell körbe futni?
Van tervem, de nem akarom elárulni. Nem merek erről beszélni, mert mérnek részidőket is. Az ultrafutásnál vannak típusversenyek. Ilyen például az 50 kilométeres, a hatórás, az 50 mérföldes, a 100 kilométeres, a 12 órás, a 100 mérföldes és a 24 órás. A versenyen ezeket is lemérik részidőként. Magam elé tűztem célul, hogy ezeken a résztávokon is szeretném megdönteni a jelenleg fennálló szlovákiai fedettpályás csúcsokat. Emiatt most az elejét tudatosan meg fog kellenem húzni. Így nagy valószínűséggel a végén majd nem marad annyi erőm, mint amennyit titkon szeretnék futni. A lányaim elkísérnek és ők adják majd fel a frissítést, ami szükséges ahhoz, hogy meg tudjam dönteni a szlovák csúcsokat.
Elmondtad, hogy mindezt szponzor nélkül, saját zsebből finanszírozod. Úgy tudom, mindent a futásra tettél fel, és jelenleg még a munkád is a futás.
Azt mondanám, álláskeresési fázisban vagyok.
Meddig lehet ezt csinálni? 1978-as születésű vagy. Megértél a futásra?
Szerintem megértem rá, nyilván sokkal gyorsabb nem leszek, inkább tapasztaltabb. A tapasztalat által még lehet hozni néhány kilométert, de ha valaki figyeli, hol tart a 24 órás világcsúcs, ami jóval háromszáz kilométeren túl van, attól azért elég messze vagyok.
Mivel nagyon tudatos ember vagy, ezt is képes vagy kezelni, elfogadva a saját határaidat.
Kérdezted, meddig lehet ezt csinálni. Újra megemlíteném Bögi Sándort, aki a hetvenen túl több 24 órás versenyt is bevállalt. Ő egy abszolút példakép volt a környéken számunkra.
Szerintem te ugyanúgy példakép leszel sokak számára.
Ez is egy cél, de rengeteg tervem van. Márciusban szlovák országos bajnokság lesz 24 órás futásban, ezen szeretnék mindenképpen részt venni, sőt a részvételt kötelességemnek is érzem, lévén, hogy első alkalommal kerül megrendezésre.
Májusban pedig Balatonfüreden kerül megrendezésre a 48 órás ultrafutás világbajnoksága. Oda is be vagyok már nevezve, az egy komoly kihívás lesz számomra, ilyen időtartamú versenyen még nem futottam. Azt szoktam mondani, hogy a 24 órás megmérettetést illik alvás nélkül teljesíteni, ez azonban a 48 órás versenyre már nem feltétlenül igaz.
Ott biztos, hogy el fog kelleni menni aludni, a kérdés, hogy miként fog ez alakulni. Az optimális az lenne, ha valaki egy-két órát aludna, majd felugrana és futna tovább, de majd meglátjuk, fog-e ez működni vagy sem.
Halmozod az élvezeteket, mert az gondoltam, a helsinki verseny az év legnagyobb fogása, de kiderült, hogy ez csak az összes többi előszobája.
Júniusban maratonra készülünk Tromsöben, amely az Éjféli Nap Maraton nevet viseli. Észak-Norvégiában rendezik és éjjel futunk, de világosban. Szeretjük a kladnói cseh országos bajnokságot is, oda szintén be vagyok nevezve nyárra. Meglátjuk, eljutok-e, hiszen utána jön a Spartathlon, előtte pedig lesz egy 48 órás futás.
Tehát a Spartathlon idén is tervben van?
Igen, de nem rajtam múlik. Az biztos, hogy a sorsolásba bekerülök, viszont jelen pillanatban a szervezőkön és a szerencsén múlik, hogy kisorsolnak-e vagy nem.
A párod hogyan viseli ezt? Tudja, hogy neked ez egyfajta küldetés?
Úgy áll hozzá, hogy ha én ezt szeretem és akarom csinálni, akkor teljes mellszélességgel támogat benne. A gyerekeim szintén.
Sportolnak ők is? Azt tudom, hogy zenélnek.
Zenélnek, és mindketten néptáncolnak. A nagyobb Budapesten, a kisebbik a Csallóköziben, illetve modern táncra és gimnasztikára is járnak. A sport, a mozgás megvan, ha ez érdekli őket, nincs ellenvetésem. Ha a futás megfertőzte volna őket, akkor ennek már lenne jele. Viszont még mindig fiatalok, például a maratont sem szabad 18 éves kor alatt lefutni, de ettől függetlenül öt- vagy tízkilométeres versenyekre elmehetnének, ha szeretnének. A mai világban azonban már arra is csak nehezen találnak időt, amivel foglalkozni szeretnének. Mivel nem a futás van nekik az első helyen, ezt tiszteletben tartom.
Attila, köszönöm a beszélgetést és azt, hogy megosztottad velünk az ez évi céljaidat. Kívánom, hogy mind teljesüljön, ami a józan ész és a keretek megadnak, és természetesen őrizd meg az egészséged. Azt is kívánom, hogy találj olyanokat, akik támogatnak egy felvidéki futót, mert biztos, hogy szükség van a stabil háttérre, ha ennyire sikeres vagy. Jack Kerouac azt mondta: „Úton lenni boldogság, megérkezni halál.” Az úton levés boldogságát kívánom neked és sok sikert a versenyzésben!